The (holy) fool (A Károli (szent) bolondja)

 

Szerző: Scientia christiana

Bogár László professzorként dolgozik a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának Kommunikációs Tanszékén. Hogy mit keres egy gazdaságtudományokat nem is oktató bölcskaron egy – a politikai szélkakasok legvisszataszítóbb példányaként közismert – közgazdász? A Károli szívesen ajánlkozik már másodlagos frissességű politikusok kádertemetőjének, mert úgy gondolja, hogy ezek még mindig rendelkeznek használható hálózattal, a kulisszák mögött ki tudnak ezt-azt lobbizni új munkahelyüknek.

Bogár úr életrajza roppant tanulságos: mindig az éppen hivatalban levők roppant szorgalmas házőrzője, csahos kutyája, talpnyalója volt. Életében az MSZMP-től a Jobbikig átívelte az egész politikai horizontot.

1951-ben született Miskolcon, 1978-tól 1989-ig az állampárt, az MSZMP tagja volt. 1988-ban viszont már az MDF alapító “atyái” között látjuk. Ez a pártváltás meghozta neki 1990 és 1994 között az Antall-kormány politikai államtitkári pozícióját (Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma). 1990 és 1998 között országgyűlési képviselő volt. Idejében dezertált az MDF-ből a Fideszbe, meg is kapta érte a jutalmát.

Politikai pályafutásának következő dicsőséges korszaka az első Orbán-kormány időszakára esik. Ekkor a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkáraként látjuk, egyidejűleg pedig a Stratégiai Elemzési Központ vezetőjeként.

A jelenlegi Orbán-kormány Bogárt már nem teszi ki a kirakatba. Részben azért, mert Bogár egyre közelebb került a Jobbikhoz, annak rendezvényein rendszeresen szónokol. A másik pedig, hogy pszichózisa egyre brutálisabb formákat ölt. Egy újságírói kérdésre pl., hogy miért lépett be az MSZMP-be, azt válaszolta, hogy ellenkező esetben “családja meggyilkolásával” fenyegették meg, ezért is “menekült” Franciaországba. Aztán persze visszajött és építette a pártállam tagjaként a szocializmust (???) a miskolci tanácsnál.

Az Orbán-kormánynak tett szolgálatai fejében került Bogár László a Károli jól fizetett professzori székébe, a pesti palotanegyed lukratív kádertemetőjébe. 2011-ben még Pro urbe kitüntetést is kapott. A Károlin nem zavar senkit az eszelőssége, őrjöngéseit egyetértően hallgatják a kommunikációs tárgyakra beiratkozó jobbikos diákok. A reménytelenül hülyék és a drogbódulatban botladozók hangkulisszaként érzékelik, nekik mindegy, miért kapnak diplomát. Írott őrjöngései, pl. a Háború a nemzet ellent (Kairosz, 2012.) se zavarnak senkit.

Az viszont már nagyon kínos tud lenni, ha a hőbörödött Bogár ki is mondja azt, amit az Orbán-kormány tesz. Ilyen politikai desaster volt Bogár nyilatkozata a kormányközeli Heti Válaszban. Ebben professzor úr aztán nem taktikázik. Így nyilatkozik a társadalom legelesettebbeiről, mindenekelőtt a cigányokról: “Nem tudnak, de nem is akarnak dolgozni, s a munkaerőpiac sem kér belőlük, vagyis marad az élősdi lét. És ezeknek az embereknek is mondani kell valamit. Orbán Viktor látja ezt a csapdát, csak nem beszélhet őszintén a valóságról. Nem derülhet ki, hogy ezeket az embereket igenis ott kell hagyni az út szélén.”

http://hetivalasz.hu/itthon/megszoritjuk-magunkat-59267/

Hát így leplezte le Bogár László Orbán Viktor valódi szándékait a szegényekkel és főleg a roma szegényekkel kapcsolatban. Tette ezt egy magát  “keresztyéni szellemiségű”-nek hazudó intézmény professzoraként. Amely fölött EMMI-miniszterként az a Balog Zoltán regnál, akit nemrégiben éppen a romákért tett cselekedeteiért tüntetett ki a német államfő, Joachim Gauck (szintén protestáns lelkész). Amiért Gauck súlyos kritikákat kapott a hazájában. Mert ott pontosan tudják azt, hogy Balog álszent szövegelése mögött a jelenlegi magyar kormány szegénypolitikája pontosan az a gyilkos érzéketlenség, amit Bogár professzor – a család hülyéjeként – kifecsegett a Heti Válasznak. Az úgynevezett Tajgetosz-projekt.

Bogárt nagyon megfedték, hogy kifecsegte az igazságot a Heti Válasznak. A szerkesztőt is, hogy közölte a rögzített beszélgetést. Az Abonyi utcai illetékesek is megkapták a magukét. Ha nem tesznek szájkosarat Bogárra, számolhatnak bizonyos támogatások megvonásával. Tarr úr továbbadta az üzenetet Bogárnak: ha még egyszer egyházi engedély nélkül nyilatkozik, repül a jól jövedelmező kádertemetőből. Aztán sétálgathat temetetlen holtként Budapest vagy Miskolc utcáin.

Ez akár tanulság is lehetne a kommunikációs tanszék eszement professzorának: mondj igazat, betörik a fejedet. Merthogy az erkölcs, az együttérzés, a könyörületesség  genetikailag hiányzik a minden pártot megjárt eszelősből. Azért is illik olyan jól a Károli többi tudatlan és aljas professzora közé.

Pope Francis and the Hungarian Christians (Ferenc pápa és a magyar keresztények)

A Wistmanwoodhoz imádkozó Balla

Egy keresztyén gengszter

Röfi: a wistmanwoodos jezsuita

Ferenc pápa első 100 napjának tükrében Jakab Attila vallástörténész elemezte a kereszténység mai magyarországi értelmezését. Fenti képgalériánkba – a cikk mondanivalóját illusztrálandó – csak a legbuzgóbb magyar keresztényeket válogattuk be. – A szerk.

Szerző: Jakab Attila 

„Sajnos Magyarországon az a helyzet, hogy frázisokkal mindennél többet lehet elérni” (Klebelsberg Kunó, Pesti Napló, 1928. szept. 4–5. old.). Ezt ma Orbán Viktor tudja a legjobban. Nem véletlen, hogy a „nemzeti” mellett a „keresztény” a legtöbbet használt politikai hívószava. A kettő együttesen adja azt a nemzeti-keresztény kurzust, amely egyre inkább meghatározza az élet- és társadalomidegen rezsim jellegét. Ez a Horthy-korszakban is így volt…

…

A tudatlanságot kell fenntartani ahhoz, hogy szabad tere legyen az önkényes politikai kreativitásnak. Ehhez természetesen magukra az egyházakra is szükség van, hogy szótlanul szemléljék saját eszközzé válásukat (most esnek kétségbe a kötelező hittan gyakorlati kivitelezése/kivitelezhetetlensége miatt); és még akkor sincs szavuk, ha történetesen a politika nem csupán a kereszténység, de akár a hit tartalmának meghatározását is kisajátítja.

Ma Magyarországon a kereszténységre való hivatkozás politikai és közéleti inflálódása egyetlen célt szolgál. Minőséget, értéket, fennköltséget sugallni, és ily módon eltakarni az erkölcsi értékrend nélküliséget, a folyamatos intellektuális elsilányulást, a teljes hiteltelenséget. Az orbáni kereszténység lényegében egy tartalom nélküli forma. Attól a Horthy-rendszertől kölcsönözték, amelynek egyes elemeit történelmietlenül restaurálni kívánnak – nem kort, egyes elemeit. A probléma azonban az, hogy abban a rendszerben a kereszténységet tulajdonképpen egy faji kategóriává züllesztették: a zsidó ellentéte volt. Ne csodálkozzunk, ha a pogánysággal telített, a feudalizmust megjelenítő és a kegyúrra vágyakozó magyarországi antiszociális kereszténység lassan-lassan igazi hungarikummá fejlődik.

… Miközben a hatalom mindenhol megszorít (például az oktatásban vagy az egészségügyben), kriminalizálja a szegénységet, és nyilvánvalóvá teszi a feltétlen politikai lojalitásra alapozott őrségváltást (föld- és trafikmutyi), gyakorlatilag két kézzel szórja a közpénzt az egyházaknak. Ez a Horthy-rendszerben is így volt. Orbánék nem azt másolják, de attól még így volt. Az egyébként vagyonos egyházakat az állam erőteljesen támogatta. Például a főváros fedezte a plébániák dologi és személyi kiadásait, valamint a hitoktatás költségeit. Miért? Mert abban az időben maga a katolikus egyház volt a rendszer egyik legitimációs bázisa, és az egyházi elit szervesen betagolódott a korabeli politikai és gazdasági elitbe (az egyháziak tagjai voltak mind a törvényhozói hatalomnak, mind a megyei és városi törvényhatósági bizottságoknak). Ma egy gyakorló református lelkész vezeti az egyik csúcsminisztériumot. Ily módon a politikai hatalom mintegy mesterségesen egyensúlyozza ki a demográfiai és intézményi egyházi erőviszonyokat, és tartja fenn az egymás elleni kijátszás lehetőségét. Nem véletlen, hogy katolikusok és reformátusok versengenek a hatalom kegyeiért, túlteljesítési kényszerben szenvednek. A többi elismert egyház meg a partvonalról szemléli a történéseket. Számukra csak az alkalmazkodás és idomulás marad, mivel érdemi beleszólásuk nincs semmibe.

A politikai hatalom egyházak felé megnyilvánuló nagylelkűsége azonban nem önzetlen. Feladatuk a társadalom bizonyos mértékű ellenőrzésének segítése, a tekintélytiszteletre való nevelés a hit- és erkölcstan révén. És ebben sincs semmi újszerű: a Horthy-korszakban is ez volt a helyzet. Nem azt másolják, de így volt.

Ami mégis újdonság, mégpedig bizánci, az ikonromboló császárok korából (Kr. u. 8–9. század): szótlanul tűrniük kell, hogy Orbán kisajátítja a kereszténységről szóló diskurzust. Erre azért még Horthy kormányzó sem tartott igényt; azt meghagyta egyházi hatáskörben. Ma Magyarországon a kereszténységről semmiféle valós tárgyi tudással nem rendelkező Orbán Viktor gyújtja a „fényt”, hordozza a világosságot, minősíti az európai kereszténységet, kioktat keresztény hagyományból, megújulást hirdet, meghatározza a bűnt és a hitet.

Mivel azonban minden rosszban van jó is, az Orbán-rezsim pozitív erkölcsi hozadéka, hogy világossá válik, mit ér a magyar nemzet; és főképpen: mit érnek egyénileg az egyes emberek? Ezen a próbán a keresztény egyházak, mint intézmények és az egyháziak, mint egyének, többségükben bukásra állnak! Annál is inkább, mert Ferenc pápa kíméletlen tükröt tart a szemeik elé. Még Bergoglio bíboros korában nyilatkozta: „Megvallom, én rettenetesen félek a tehetségtelen értelmiségiektől és a jóság nélküli moralizálóktól. Az erkölcs az emberi jóság virága: az ember vagy a társadalom jóságra való képességében gyökeredzik. Máskülönben moralizálássá, látszaterkölccsé válik, ami végső soron nem más, mint a kettős élet nagy képmutatása. Az erkölccsel önmagát maszkírozó személy legbelül híján van a jóságnak.” (S. Rubin – F. Ambrogetti (2013): Ferenc pápa. Ulpius-ház: 238.).

A tényleges magyar keresztényeknek érdemes elgondolkodniuk azon, hogy keresztényi vonatkozásban kívánnak-e perifériává válni?

Forrás: http://ideaintezet.blog.hu/2013/06/23/az_orban-rezsim_es_a_keresztenyseg 

Pope Francis’ first 100 Days (Ferenc pápa első 100 napja)

Ferenc pápa

Ferenc pápa regnálásának első 100 napjáról 2 cikk érkezett. Az első  a kereszténység európai visszaszorulásáról szól, a második a magyarországi nyomulásáról. Először az európai helyzetről szólót közöljük – A szerk.

Szerző: Száműzött keresztyén

Ferenc pápa első 100 napjának legemlékezetesebb nyilatkozata egy futólag és mellékesen odavetett beismerés: “Sokat beszélnek egy buzi-lobbyról Vatikánban – nos, ez a lobby tényleg létezik.” Nem a tény a meglepő, hanem az őszinte beismerés. Köztudott, hogy homogén férfitársaságokban, mint pl. a sereg, a tengerészet, a férfibörtönök, a homoszexualitás aránya jóval magasabb az átlagosnál. De vajon levon-e valamilyen következtetést ebből a pápa, aki mellesleg az első jezsuita ezen a poszton? A katolikus pedofil- és buzi-botrányok egyetlen hozadéka eddig, hogy a kezdeti elszörnyedésből egy barátságos, megengedő hunyorítás lett: “Lehet valaki ferde hajlamú, de nem kell kiélnie”. Vagyis: a szexmorált nem kell annyira komolyan venni.

Exkurzus:

Ez nem sok, de azért annál több, mint ameddig a kálvinista Németh Dávid, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi karának dékánhelyettese jutott. Ő már a vágyakat is üldözendőnek, büntetendőnek tartja. A vágyait neki, mint tanárának, bizalmasan megvalló, de kiélni egyáltalán nem próbáló tanítványát feljelentette, pellengérre állította, meghurcolta és kirúgatta az egyetemről pár évvel ezelőtt. Ma pedig a Teológia bentlakásos kollégiumának nevezett börtönében a Wistmanwood által felszerelt kandikamerákon ő maga vizslatja a fiatal meztelen – elsősorban fiú – testeket. Rossz nyelvek szerint miatta és ebből a célból installálták a kamerákat. Ha a falusi református anyák és apák tudnák, hová, kinek a szeme elé vagy egyenesen a kezébe küldték ártatlan és romlatlan gyermekeiket! De utólag érthető a tanítvány vallomására tett reakciója. Német Dávid hatalmasan megriadt: a saját látens homoszexualitásától rémült meg annyira, hogy sunyi és aljas bosszút állt a fiún. És ebből a beteglelkű buziból dékánhelyettes lett!

Na de térjünk vissza Ferenc pápa első 100 napjához! Üdvözlendő lenne, ha a buzi-lobby léte arra sarkallná őt, hogy leszámoljon ezzel a lobbyval, mint ahogy egyéb klikkekkel is, amelyek a Vatikánon belül masszív hatalmi harcokat folytatnak. Nem tudni, mennyi erre az esély, mert az egyébként rendívül rokonszenves, elhivatott lelkipásztor, Jorge Mario Bergoglio, rosszul szervezettnek, és irányításra alkalmatlannak tartja magát. Ezért hívott magához a világ összes kontinenséről nyolc kardinálist, hogy segítsenek neki megreformálni a VII. Gergely pápa óta mintegy ezer éve fennálló hatalmi apparátust.

Bergoglio nem költözött be a pápai lakosztályba, mint köztudott, továbbra is a Sanctae Marthae vendégházban lakik, tartja korábbi életformáját, napirendjét, elvegyül az emberek között, és nem joviálisan mosolyog, mint elődei, hanem gyakran és jóízűen nevet, amire csak felszabadult emberek képesek (ld. fotó). Nem távoli szent, hanem annyira közeli ember, hogy valóságosan is megfogható.

A Szent Péter trónját öröklő és radikális reformokra készülő pápának először valószínűleg a botrányokba keveredett vatikáni pénzintézetet, az IOR-t kell majd ráncba szednie. Hogy ez a reform radikális lesz, azt előrevetíti a Szent Péter archaikus örökségére való hivatkozás: “Elvégre Szent Péternek se volt bankszámlája”.

A vatikáni buzi-lobby léte Eugen Drewermann paderborni teológus véleményét igazolja, aki “Egy eszmény klerikális pszichogramja” címmel könyvet írt a katolicizmus patologikus morálfelfogásáról. Drewermanntól 1991-ben megvonták a tanítási és prédikálási jogot, majd 1992-ben papi állásából fel is függesztették, mert egy interjúban a szeplőtelen fogantatást (valójában a szűzként való szülést!)  biológiailag kétségbe vonta.

De nemcsak a katolikusok szexuálmorálja tiszta elfojtás freudi értelemben, hanem a kereszténység egész képmutató hozzáállása szexhez és morálhoz, a jámborság szirupos máza, amivel le van öntve nemcsak Semjén Zsolt és Hoffman Rózsa közutálatnak örvendő fizimiskája, hanem Németh Dávid förtelmes buzi-képe és Balla Péter undorító patkánypofája. Mert minek tartsuk Németh Dávid reakcióját a homokos hajlamú fiú vallomására? Semmi másnak nem tarthatjuk, mint egy látens buzi eszelős elhárítási manőverének, megtestesítve a freudi elméletet.

A legelviselhetetlenebb azonban nemcsak a katolicizmusban, hanem az egész kereszténységben az, hogy korlátozza az egyén alapvető jogát a szabadságra. Akik ma kereszténységre hivatkoznak, birkákat kívánnak maguk köré, akik önként hajtják igába a fejüket, és minden cselekedetükhöz engedélyre várnak. Az európai ember ehhez a vágyálomhoz már túlságosan felnőtt. Nem vár engedélyre, elveszi magának a szabadságot, mert tudja, hogy különben nem kapná meg. Az engedélyezett szabadság nem szabadság, hanem meghosszabbított póráz. Ezért  a Vatikán Európát, a nyugati embert már szinte feladta, más földrészekre – Afrikára, Latin-Amerikára, Ázsiára – koncentrál, ahol a túlvilági ígéretért megkövetelt engedelmességre még találnak vevőt. Európa lassan szétporlad számukra a járványszerűen terjedő ateizmusban, ami nem más, mint kényszerű válasz az agresszív, dogmatikusan kőbe vésett előírásokra, és egyáltalán az egész erőszakos államegyházi retorikai nyomulásra.

Vatikánban új szelek fújnak. Ferenc pápa nem önmagukat jámboroknak maszkírozott, szenteskedést tettető híveket vár el (mint amilyen pl. Balla), mert ilyenek már csak a világ perifériáján léteznek: Latin-Amerikában, Afrikában, a Fülöp-szigeteken, és ha Európában, akkor csakis annak perifériáján – az afrikai sötétségbe borult Magyarországon.

 

Clay goose (Ludvig, az agyaglúd)

Ludvig, az agyaglúd

Szerző: Animus

Olvasóink jelezték, hogy szívesen olvasnának újra a fűzfapoetesszáról. Való igaz, nagyon el vagyunk foglalva férjeura romantikus levelezéseivel, a MAB-ba való betüremkedésével és egyéb gaztetteivel. Pedig Ludviggal is történt egy s más mostanában. Mindenekelőtt megkapta a József Attila díjat a Hold utcai lelkésztől és EMMI-minisztertől. Balog köztudott műveletlensége és a kulturális életben való tökéletes járatlansága nem zavarta NDK-beli segédesztergályosi karrierjét. Miniszterként viszont állandóan blamálja magát, legutóbb a március 15-i kitüntetésekkel.

A közvéleményt leginkább a közismert fasiszták, Szaniszló Ferenc és Bakay Kornél kitüntetése háborította fel, az irodalmi közvéleményt viszont Petrőczi Éva József Attila díja. Kapott még kitüntetést a Hold utcai gyülekezetből Szabó Erika, a Károliból kifúrt beteg könyvtárosnő és Bagdy Emőke, az eszelős pszichológus is.

Petrőczi Éva díján kétféle ember háborodott fel: aki azt se tudta, ki ez a személy, és aki nagyon is tudta. Az előbbiek jogosan jegyezték meg, hogy ilyen alapon Donászy Magdát is kitüntethették volna, az utóbbiak megjegyezték, hogy Petrőczit egyetlen irodalminak nevezhető folyóirat se közli. Ezért adja ki saját maga, összetarhált pénzeken alulmúlhatatlanul rossz zöngeményeit.

Tökéletes jelentéktelenségére jellemző, hogy még Tarján Tamás és Reményi József legújabb, kitűnő  paródiagyűjteményébe se került be. Jogosan gondolhatták, hogy Petrőczi legjobb paródiáit saját maga írja. És különben is, ki olvas Petrőczit? Épeszű ember biztos nem. Egy régi gyűjteményükbe bekerült, Ludvig fel is vette a blogjára, mert tökéletesen félreértette. Ebben arról van szó, hogy kár verset írnia (igaz!), mert úgyis állandóan az ÉS szerkesztőségében lebzsel. Bata Imre nadrágjában folytatott tevékenysége áraként néha közöltek tőle valamit és odalöktek egy szovjet költőtől valamit, hogy fordítsa le. Amit – nyelvtudás nélkül – meg is tett, a tőle megszokott színvonalon.

Petrőczi hírének – ha lehetséges ez egyáltalán – a József Attila díj csak ártott. De ő nem nyugszik, tovább blamálja magát. Egy Bakonyi István NO NAME-mel (nem tévesztendő össze a Puskin-díjjal kétszer is kitüntetett győri professzorral) íratott magáról egy tömjénező maszlagot, majd ennek bemutatójára még Steinbach József dunántúli püspököt is odacibálta. Tudjuk, püspök úr szelíd lénye nem képes ellenállni Ludvig piaci légy pimaszságú követelőzésének. Aztán saját blogján dicsekszik a bemutatóról, más nem is adott hírt róla: http://petroczieva.blogspot.hu/2013/06/konyvbemutato.html

Ezt az ordenáré öndicsérethalmazt – másnak, egyenesen a püspöknek tulajdonítva, tudván, hogy ő szegény nem  szól vissza – olvasva azt is gondolhatnánk, hogy Petrőczi boldog a hazugságokból összetákolt álomvilágában De nem!

Petrőczi nem boldog, ez világosan kiderül az írásaiból. Két szövegét elemezzük, mindkettő a RefLap 2013. június 9-i számában jelent meg. Az egyik egy könyvismertető lenne Kovács I. Gábor tökéletesen jelentéktelen könyvecskéjéről, de már a címe is árulkodó. Nem  Kovácsról, hanem Petrőcziről. A címben magában és a szövegben feltűnően sokszor fordul elő a hűség szó. Ez az, ami ebben az időben annyira hiányzik neki. Méghozzá férje, Szabó András részéről, akinek bájgúnár kellemkedéseit olvashatta több folytatásban a blogunkon. Kihez is szólnak ezek? Egy nőhöz, akit még sose látott, akiről még azt sem tud(hat)ja, nő-e egyáltalán.

Petrőczinek be kell látnia: Szabó hűtlen hozzá, bárkivel, bármikor megcsalná. És ez keserű csalódás még akkor is, ha Petrőczi  maga annak idején minden nem kellően tiltakozót szexuális együttlétre kényszerített. Most már, amikor leginkább egy túlsúlyos, pedofil szerzetesre emlékeztet, erre semmi esélye. De Szabónak, a férjnek azért megvannak – olvashatjuk itt a blogon – a maga hűtlen, csalfa álmai.

Aztán itt van a másik firkálmány is Fecskék és fahéj címmel. Ebben így ír: “Feszültségekkel, külső és belső békétlenségekkel teli időszaka volt idén az évnek a tavasz.” De miért? Kitüntették, könyvet írtak róla, maga a püspök laudálta! És mégis Jóbhoz (!!!) hasonlítja magát, panaszkodik és vakarózik. Az egész szövegben a legárulkodóbb, hogy egyszer sem említi Szabót. Más giccseiben mindig szót ejt “Andrisomról, életem párjáról, a hatalmas tudású professzorról”, most semmi. Elmegy egy raktáráruházba, ahol nehezen találja meg, amit keres, aztán egy, úgymond “kasszai incidens”. Nyilván megtalálták nála, amit szokása szerint fizetés nélkül akart kicsempészni. De láss csodát! Meglátott néhány fecskét, ebben pedig a Teremtő egyenesen hozzá szóló, személyes üzenetét: “És egyszeriben vége lett minden rosszkedvemnek, szárnyaszegettségemnek, kóválygásomnak. Fáradt csoszogás helyett egyszeriben együtt repülhettem a fecskékkel.”

Ez Petrőczi  újabb próbálkozása önmaga meggyőzéséről. Egyre fáradtabb, egyre csüggedtebb, egyre hiábavalóbb. Mert érzi már ő is, csak még nem meri bevallani, hogy szárnyalás helyett újra meg újra hájas fenekére tottyan. Nem költő ő – sejti már maga is – csak fűzfapoetessza, nem tudós, hanem csak egy fontoskodó, műveletlen, nyomorult dilettáns.

Nem szemet gyönyörködtető, fürge fecske, csak egy szánalmas, tompa, vénséges  agyaglúd.

Denial of disease: Eszter and András 3. (A tagadás betegsége: Eszter és András 3.)

Az alábbi szöveget először nem akartuk közölni, de Dark Tangent biztosított bennünket, hogy a “lelet” nem bűncselekményből származik, vállalja érte a felelősséget. Forrását egyelőre nem fedhetjük fel, de ha TJ vagy valaki más feljelent bennünket, a poszt szerzője a hatóságok előtt tisztázni fog bennünket azzal, hogy bizonyítja ártatlanságát.

Az alkoholizmusra azt mondják, hogy a tagadás betegsége. Ez minden szenvedélybetegségre igaz. A beteg nem ismeri el, hogy beteg. Betegsége lényegében a szenvedély tagadása, ami fordítva is igaz: a tagadás a szenvedélye. Pedig szerelme mindent bevet, hogy kihozza őt ebből az állapotból: nem mindennapi szexuális kisugárzását, női vonzerejét.- A szerk.

Szerző: Dark Tangent

Eszter és András románca legutóbb ott szakadt félbe, ahol Eszter rájött, hogy Facebook-szerelme szenvedélybeteg: “fúrási függőségben” szenved. Különös élvezetet okoz számára, ha titokban megrágalmazhatja, kirúgathatja kollégáit, aztán őket teheti meg bűnbaknak. Hogy Eszter megmentse Andrást a további nyilvános vesszőfutástól, rá akarta venni a 12 lépéses öngyógyító terápiára. Konkrétan a 4. lépésig jutottak. András élete talán egyetlen őszinte pillanatában fontolgatta, hogy megteszi a 4. lépést, bár bámulatos önkritikával elismerte, nem biztos, hogy képes lesz rá. Eszter megígérte, hogy segít neki. Itt hagytuk el hőseinket, románcuk legrokonszenvesebb, legszebb, legtisztább pillanatában: https://jhnnsclvn.wordpress.com/2013/04/28/eszter-and-andras-2-12-steps-toward-each-other-eszter-es-andras-2-12-lepes-egymas-fele/. A következő részből megtudjuk, beismeri-a András a függőségét, hajlandó-e önvizsgálatot tartani, bűnbánatot gyakorolni és a 4. lépés értelmében a jóvátételt megkezdeni…

Olvasható változat:

szombat

Eszter Almássy

• Este olvasgattam egy kicsit a mocskos szöveggyárat. Voltak egész érdekes ügyek. Az ÁJK dékánjának kirúgása, Pethő nemlétező külföldi publikációi. Csomó mindent nem értek. Ki az a Mata Hari, aki hozzáfért a tanár úr e-mailjeihez? Ez azért durva. De az még durvább, hogy titkos kamerákat szereltek oktatók magánlakásába. Ráadásul volt III/III-asok. Remélem, a tanár úr ilyesmiben nem volt benne. Ezt még a fiatalkori fotók miatt se bírnám lenyelni, azonnal kiábrándulnék.

szombat

András Szabó

• Mindent elhisz, amit olvas?

szombat

Eszter Almássy

• Ezek pl egész hihetően hangzottak. Melyik közülük a kakukktojás?

8 órája

András Szabó

• Hihetően hangzik?! Maga ilyen hiszékeny? Aki többségében és zsigerből hazudik, azon az sem segít, hogy az igazság morzsái is benne vannak a szövegében, mert azok is hazug összefüggésekbe vannak állítva. Szóval azt kell mondanom, hogy egy szavukat se higgye el.

pár másodperce

2 órája

Eszter Almássy

• Jaj, Tanár úr, tudja, hogy én mennyire elfogultan olvasom ezeket az ocsmányságokat. De azt még a Tanár úrnak se hiszem el, hogy egy szó sem igaz az egészből. Ebből is láthatja, hogy nem vagyok hiszékeny. Ha megfogadnám a tanácsát, akkor már nemcsak elfogult lennék, hanem szemellenzős is.
  A volt kollégákat én a múltkor úgy értettem, hogy bölcsészkari oktatók, netán magyar szakosok. De most látom, hogy a gyanúsíthatók köre kiterjed a HTK-ra és az ÁJK-ra is.

kb. egy órája

Eszter Almássy

• Semmilyen konfliktus nem a semmiből pattan ki, és amit mi fehéren-feketén látunk, a másik fél feketén-fehéren látja. Meg kell próbálnunk egy kicsit az ellenség fejével gondolkodni. Ebben egy kívülálló segíthet. Nem pont én, mert mint mondtam, elfogult vagyok a tanár úr iránt. De ezzel együtt is úgy érzem, nagyon messze vagyunk még a 4. lépéstől.

kb. egy órája

András Szabó

• Tudja, nekem nem kell végigmennem a 12 lépésen, nem szenvedélybeteg vagyok. Ettől függetlenül szembenéztem a hibáimmal, leszámoltam sok-sok illúzióval, megkaptam a magam keresztjét és viszem, elfogadom a Fennvalótól azt, amit rám
  • mért. Ezért választottam profilképemül Szenci Molnár Albert arcképét, aki a saját megkínzatását, rajzoltatta oda a háta mögé. S odaírtam jelmondatnak azt a bibliai igét, amit ő (latinul): “Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszíttetett számomra a világ, és én is a világ számára.” (Pál apostol levele a Galatákhoz 6, 14) – s senki sem árthat nekem többé. Kis emberi híúság, hogy kinevettem ezeket a szerencsétlen beteg lelkű embereket, hogy megnövelték a blogom olvasottságát – ezt sem kellett volna. Nem éri meg a fáradtságot, hogy egyáltalán beszéljünk róluk, s nem is szándékozom a továbbiakban ezt tenni. Ettől függetlenül más témáról szívesen társalgok továbbra is magával.

50 perce

Eszter Almássy

• Azt hittem már megint megsértődött, és elvágja a kommunikációt. Néha túl érzékenyen reagál arra, amit írok, nekem pedig nehéz úgy fogalmaznom, hogy ne azt írjam, amit szeretnék.
  Most persze én is megsértődhetnék. A képembe vágja, hogy szenvedélybeteg vagyok, a 12 lépés az én problémám. Minél többet dolgozom magamon, annál inkább rájövök, hogy ez a program mindenkinek hasznos, nincs normális ember, mert nincs norma sem, ami a személyiséget illeti. Másképp fogalmazva, mindenki beteg, mert mindenki eltér valamely a valóságban nem létező elméleti ideáltípustól.
  A reakciója, ha akarom, az egészséges ember felsőbbrendűsége,és a betegnek tartott embertársa lesajnálása. Tehát meg kellene sértődnöm. De értelmezhető másképp is: nem akarja a nyilvános vesszőfutás okait kutatni, elintézi azzal, hogy ez szerencsétlen, beteg lelkű emberek műve. Ez kitérés: megfutamodás a 4. és az összes többi lépés elől.
  Segíteni akartam, de ha nincs miben, hagyjuk.Társalogjunk másról.

25 perce

Eszter Almássy

• Pl. a tátrai képről. Egy ilyen jó pasinak biztos sok nője volt akkoriban.

Válasz írása…

• Eszter Almássy
  • Csak a kép alapján találgatok. A tátrai képen három nő is körülállja, az a Bilkei Irén, aki meg van nevezve és még két másik.Az ő nevükre már nem elékszik? Nem mintha engem érdekelne, csak feltűnt, hogy ők nincsenek megcímkézve.

10 órája

András Szabó

• Azért nincsenek megcímkézve, mert nem emlékeztem a nevükre. B. I., aki a fényképet küldte, megmondta a nevüket, de nem mondta, hogy melyik van a jobb vagy bal oldalon. Öregszünk és nosztalgiázunk. Egyik sem volt a barátnőm, egyszerűen csak együtt jártunk egyetemre és együtt voltunk a Tátrában egy egyetemi szervezésű csoportos úton.Nem akartam megbántani, lesajnálni meg pláne nem. Tisztában vagyok vele, hogy “normális” ember nem létezik. Ha mégis sértően fogalmaztam volna, akkor bocsásson meg. Egyszerűen csak azt akartam mondani, hogy univerzális és mindenre érvényes módszer sincsen. Én már jó ideje igyekszem magam lelkileg is karbantartani – más utakon és módszerekkel.

  És meg kell értenie, olyan helyzetben vagyok, hogy bizony üldözési mániásnak tűnő reakcióim is joggal lehetnek. Képzelje magát a helyembe. Kivel is beszélgetek? Valakivel, akinek se mostani se régi arcát nem látom, nem is emlékszem rá határozottan abból az időből, amikor hozzánk járt egyetemre.

10 órája

Eszter Almássy

• Higgye el, tanár úr, jobb, hogy nem emlékszik rám. Voltak akkoriban dolgaim, amiket szégyellek. Kínos visszaemlékezni, hogy az a lány, aki kétdekás vodkásüveggel ment be az órára, leült valahova hátra a sarokba, esetleg feltűnhetett valakinek. Volt, akinek a vodkaszag biztosan feltűnt, mert fintorgott. Pedig parfümmel, rágógumival próbáltam álcázni. Ne is emlékezzenek rám abból az időből! Ma már más ember vagyok.

10 órája

Eszter Almássy

• Igen, úgy érzem, lekezel. Mintha azt mondaná: te ki alkoholista, hagyj békén a terápiáddal, ez a te problémád és a hasonló szerencsétleneké. Én mindezek felett állok, mert én egészséges vagyok. Én ezt hallottam ki a
• z üzenetből. Persze hogy bántó.
• helyesen: te kis alkoholista

10 órája

András Szabó

• Most éppen azt írtam, hogy nekem is megvannak a magam lelki problémái, amelyekkel küszködök, csak más módszereket használok. Mint ahogy mindenkinek vannak, csak nem szokták beismerni.

10 órája

Eszter Almássy

• Tanár árnak nincs miért emlékeznie rám. Ha emlékezhetne, csakis a vodkaszag miatt. A tárgy teljesítésében biztos nem tűntem ki. Másban sem. Megvolt akkor a saját démonom, akivel küzdöttem.
• úrnak
• Milyen módszereket?

10 órája

András Szabó

• Korábban jártam pszichodrámára, nagyon jó volt. Most meg az álmaimat elemzem.

10 órája

Eszter Almássy

• Én nem szoktam álmodni, nincs mit elemezni.
• Egyedül vagy szakemberrel?

10 órája

András Szabó

• Van kivel megbeszélni
  Mindenki álmodik, csak nem szeretünk szembesülni azzal, amit a tudatalattink mond, s ezért felébredés közben törlünk.

10 órája

Eszter Almássy

• Nálam minden törlődik, legfeljebb ha mély álomból hirtelen felriasztanak ugranak be bizonyos képek. De ez szerencsére ritkán történik.

9 órája

Eszter Almássy

• Velem is megbeszélheti. Vagy a függőségi problémáim miatt nem tart alkalmasnak rá? Kár volt elmondanom. Amióta elmondtam, nem vesz komolyan. Lekezel.

50 perce

Eszter Almássy

• Tanár úr, itt van?
• Én megértem az üldözési mániás tüneteket, pláne ha az embert tényleg üldözik. De higgye el, nekem több a vesztenivalóm. Senki nem tudja itt rólam a korábbi szenvedélybetegségemet, csak Ön. Egyébként pedig én sem tudom, kivel beszélgetek. Azt hiszem azzal a 20-22 éves sráccal, akit a fényképeken láttam, és aki nekem nagyon bejött volna, ha egy korban egy helyen lettünk volna egyetemisták.

4 perce

Eszter Almássy

• Még valami. Nyelvészetre jártam Juhász Dezsőhöz és Hegedűs Attilához. Egyik se tett rám mély benyomást, de kedvesek voltak. Azt hiszem az ELTÉről jártak át. Mi lehet velük?

Válasz írása…

• András Szabó
  • Juhász Dezső továbbra is az ELTÉn van, Hegedűs Attila meg a Pázmányon.

hétfő

Eszter Almássy

• Köszönöm. De nem szándékozom őket megkeresni. Teljesen jelentéktelenek voltak.
• Kecskés még él?
• Ja, és Fergéhez is jártam, hát azt nem lehet elfelejteni.
• Ő zseninek képzelte magát, én viszont kifejezetten őrültnek tartottam.

hétfő

András Szabó

• Kecskés nyugdíjas, még él. Ferge már nem dolgozik nálunk.

hétfő

Eszter Almássy

• Van hely, ahol taníthat?

hétfő

András Szabó

• Nem tudom, nem is érdekel

hétfő

Eszter Almássy

• Engem se, költői kérdés volt.
• András Szabó
  • Jó éjszakát, lefekszem

hétfő

Eszter Almássy

• Én is, jó éjt.

Jesus or Barabbas? (Jézust vagy Barabást?)

A Máté-Tóth-féle csalás és a Mészáros-féle csalás nyomai egyaránt a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának irattárába vezetnek… A két ügy szálai egy és ugyanazon intézményben, ugyanabban az archívumban keresztezik egymást, és  a két ügy lényege is azonos: a SZTE BTK akkori és mai vezetői elég korruptak voltak ahhoz, hogy teljesítsék Máté-Tóth András törvénytelen tanszékvezetői kinevezése esetében Turay Alfréd rektor, Mészáros Márton/István törvénytelen PhD-ztatása esetében Pál József rektorhelyettes okirathamisításra és csalásra felbujtó utasításait, az utasítást adók érdekérvényesítését elősegítve. Ez az érdek Turay alias Márk ügynök esetében a titkosszolgálati múlt fedésben hagyása lehetett, Pál József esetében pedig az akadémikusi cím elérése a Mészárost támogató Kulcsár-Szabó-körön keresztül. – A szerk.

2013. június 7.

Az átlagemberekből álló tömeg sorsdöntő szituációkban több mint 2000 éve következetesen rosszul választ: Barabást Jézus helyett.

Turay Alfréd (alias Márk Tamás ügynök elvtárs) egykori rektor annakidején kifejezetten beavatkozott a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának belügyeibe, hogy manipulálja a vallástudományi tanszék vezetésére beadott 2 pályázat elbírálását. Arra utasította az azóta elhunyt Berta Árpád dékánt, hogy Máté-Tóth Andrást támogassa, és dr. Eördögh Istvánt valamilyen ürüggyel golyózza ki, pl. úgy, hogy a Magyar Püspöki Kar preferenciáira hivatkozik. Turay szó szerint ezt közölte Bertával: “A Magyar Püspöki Kar nem nézné jó szemmel Eördögh személyét a tanszékvezetői státusz betöltését illetően, Eördögh előélete miatt”. Ezt a „tájékoztatást” Turay elküldte Bertának hivatalosan, és Berta fel is olvasta a BTK Kari Tanácsa előtt. Ezért a Kar, amelynek később a Gál Ferenc Hittudományi Főiskolaként önállóvá vált vallástudományi tanszék még része volt, elvetette dr. Eördögh pályázatát, annak ellenére, hogy Eördögh tudományos minősítettség és az egyház-, valamint a vallástörténet oktatásában elért eredményei messze meghaladták Máté-Tóthét. Az ötletet Máté-Tóth adhatta, aki összejátszott Turayval, Benyikkel, Sávaival, azaz az ügynök teammel.

 Dr. Eördögh tisztázni szeretné, igaz-e, hogy a Magyar Püspöki Karnak kifogása volt az ő személyével kapcsolatban, és igaz-e, hogy ezt Turayval megüzente a Szegedi Egyetem Bölcsészettudományi Karának? A BTK Tanácsa milyen okból kifolyólag engedélyezte Turay ilyen mérvű beavatkozésát a Kar belügyeibe? És végül Turay miért tett ekkora szívességet Máté-Tóthnak? A levelet a szerző kérésére közöljük. – A szerk.

Szerző: Dr. Eördögh István

Hozzászólások kikapcsolva | Szegedi Tudományegyetem | Címkézve: a Turay-Benyik-Sával ügynöktriász, aSzegedi Tudományegyetem BT hagyományos korruptsága, Eördögh István vagy MátéTóth András?, katolikus ügnökök, Kiss-Rigó László ügynök és a szegedi ügynökcsapat

Jesus or Moses? (Jézus vagy Mózes?)

Szerző: Johannes

Válasz Tóth Jánosnak

Szentesítheti-e a cél az eszközt? Vagy másképp: érvényesítheti-e igazát a sértett a sérelmére elkövetett bűncselekményért egy másik bűncselekménnyel? Az utóbbi napokban legszorgalmasabb kommentelőnkké avanzsált olvasónk, Tóth János, kapásból válaszol: napnál világosabb, hogy nem. Ez lenne a Szentírás válasza? Az Ószövetség prófétája, Mózes, még nem ezt vallja: szemet szemért, fogat fogért. Az Újszövetség ezt látszólag visszavonja (Máté 5:38), de nem azért, mert az elégtételről lemond, hanem mert a vérbosszút nem tartja civilizáltnak. Az elégtételről való lemondás nem egyértelmű a kereszténység számára sem. A jezsuiták szerint a cél szentesíti az eszközt, Kálvin pedig a (vélt) igazság nevében embereket küld máglyára. De még a megveszekedett moralista Machiavelli is azt vallja, hogy a cél szentesíti az eszközt, mert a szent cél maga a kinyilatkoztatott igazság.

De Machiavellinél is ütősebb választ ad Tóth János kérdésére a német drámaíró, Friedrich Hebbel, akinek mellesleg idén kettős jubileuma van: születésének 200., halálának 150. évfordulóját ünnepeljük. Ennek kapcsán idézzük fel Judith című drámáját. A bibliai Judit azáltal lesz népe hőse, hogy lefejezi Holofernest. Vagyis egy gyilkosság által. Akárcsak a nemrég nagy vihart kavaró azeri baltás gyilkos, akinek magyarországi szabadon bocsátása hasonló dilemmát vet fel: hős vagy gyilkos? A döntőbírói szerepbe kényszerült keresztény Magyarország tevőlegesen a muzulmán gyilkost igazolja a keresztény áldozattal szemben. Vagyis: mi a bűn? mi a hőstett?

Azért olyan nagyszerű Hebbel drámája, mert ebben a spontánul cselekvő bibliai Juditból moralizáló filozófus lesz: „És ha Isten közém és a nekem rendelt tett közé a bűnt helyezte volna – ki vagyok én, hogy ez alól magamat kivonhatnám?” – kérdezi Judit a gyilkosság előtt. Minden protestáns, különösen, akiben Kálvin hevülete izzik, élete során legalább egyszer felteszi magának ezt a kérdést. Ha súlyos sérelem éri, akár őt magát, akár szeretteit, akár idegen ártatlanokat, keze ökölbe szorul, és legalábbis átvillan az agyán a mózesi szemet szemért… Még a különben szolíd és konfliktuskerülő Arany János, aki, ha megalázták és leköpték, nem „pörölt”, hanem félreállt és „törölt”, is képes volt magát beleélni a megsértett apa, Zách Felícián helyzetébe: „Gyermekemért gyermek, Lajos, Endre, halj meg!”

„A legszentebb cél sem szentesíti az erkölcsileg rossz eszközt, mert az megrontja magát a célt is”. Ezt nemcsak kommentelőnk tudja, hanem eszünkkel mi is. De tényleg olyan evidens ez? Vajon nem természetesebb, őszintébb Mózes, Macchiavelli vagy Hebbel Juditjának álláspontja?

Károli Gáspár kollégánk Tóth János kérdésére, hogy igazolhat-e bűn egy esetleges viszontbűnt, elvileg „nem”-mel, gyakorlatilag „nem tudom”-mal felelt. Gáspár természetesen csak a maga nevében nyilatkozott, nem az enyémben. Mert én még az elvi kérdésre is „nem tudom”-mal felelnék. Miért csak az áldozatnak kell makulátannak lennie, miért követheti el vele szemben az agresszor a bűnök széles repertoárját? Miért csak az áldozattal szemben végletekig szigorú Tóth János, és miért végtelenül elnéző a bűnöző wistmanwoodos Balla Péterrel szemben? Honnan veszi a jogot arra a morális magaslatra, ahonnan bűncselekménynek minősíti továbbított és széles körökben cirkuláló levelek közlését, miközben ártatlanok meghurcolását, megrágalmazását, üldözését, magánlakásuk és magántitkaik sokrétű megsértését, betegségbe és halálba kergetésüket említésre méltónak sem tartja? Honnan tudja Tóth János, ha őt vagy szeretteit érné hasonló sérelem, le tudna mondani az elégtételről? Milyen alapon ítéli el az áldozatok önvédelmét valaki, akinek nincs meg az övékével egyenértékű tapasztalata?

Mert Jézus azt mondta, hogy dobjuk sutba a mózesi törvényt? Nem ezt mondta. Azt mondta, hogy nem lerombolni érkezett a próféták törvényét, hanem beteljesíteni. Mondjunk le az önbíráskodásról, de ne mondjunk le az igazságszolgáltatásról! Mit tegyünk azonban, ha ez az igazságszolgáltatás a papokkal szemben egy hangsúlyozottan keresztény kurzus idején nem működik? Márpedig igazságszolgáltatás nélkül nincs béke.

Marad a nyilvánosság. Bizony mondom Tóth Jánosnak, hogy minden megszerezhető dokumentumot fel fogunk tenni a netre, amely az ártatlan áldozatok rehabilitációját és a bűnösök pellengérre állítását szolgálja. Ez számunkra szent cél, ráadásul az eszközeink is tiszták. A dokumentumokat kivétel nélkül kapjuk, és nem lopjuk. Honnan veszi Tóth János, hogy akik azt hozzánk eljuttatják, nem a dokumentumok jogos birtokosai? Mert azt mondják, hogy lopták? Miből következtet arra Tóth János, hogy igazat állítanak, és nem csak a forrást akarják félelmükben homályba burkolni, üldözőik elől saját nyomaikat elmosni? Talán nem akarnak csupasz mellel Kovács Barnabás és Balla Péter kivégzőosztaga elé állni, amit Tóth János minden igyekezetével ki akar provokálni? Ha úgy gondolja, hogy a dokumentumok nem a szerzőtől és nem a címzettektől kerültek ki a nyilvánosságra, azt bizonyítsa be! De ne vádaskodjon és ne rágalmazzon alaptalanul, mert azért büntetőjogilag felelhet.

A bűnök nyilvánosságra hozásától és dokumentálásától az Isten se menti meg a károlis bűnözőket, wistmanwoodos Balla Pétert és Kovács Barnabást, és az egész botrány kiváltóját, a mindig más nyakát hurokba dugó Szabó Andrást. Máglyára nem küldhetjük ezeket az égetni való gazembereket, de a nyilvánosság előtt égni fognak, mint a rongy. Ettől még a zsebre vágott rendőreik, ügyészeik, bíráik, kormánytisztviselőik se menthetik meg őket. Törvényszegésre nincs szükségünk, mert özönlenek hozzánk az őket terhelő bizonyítékok. Milyen alapon tiltja meg ezek felhasználását Tóth János? Nem ő érintett benne, hanem az a Károli, amelynek két törvényes képviselője, Balla Péter és Kovács Barnabás azt nyilatkozta írásban, hogy számukra a cél – egyes oktatók üldözése – érdekében minden eszköz megengedett, az illegális, bűncselekményből származó hamisított bizonyíték is. Mindkettejük eredeti, aláírt ill. le is pecsételt nyilatkozata olvasható a neten, többek között ezen a blogon.

Ha ők minden fegyvert bevethetnek ellenünk, illegálist is, mi miért ne védekezhetnénk ugyanolyan feyverekkel? Ez a párbaj alapszabálya. Hogy eleve esélytelenek legyünk? Erre céloz Tóth János, amikor azt állítja, hogy eszközeink és céljaink nem tiszták? Feküdjünk ki talán tisztán az ő mocskos fegyvereik elé, hogy lemészároljanak bennünket?

Hát nem. Ha illegális fegyver ellen csak illegális fegyverrel lehet küzdeni, Hebbel Juditjával én is megkérdezem: „És ha Isten közém és a nekem rendelt tett közé a bűnt helyezte volna – ki vagyok én, hogy ez alól magamat kivonhatnám?”