Írta: Grammaticus
Jól emlékszünk Czunyiné, akkor még csak Bertalan Judit károlis karrierjére. Már első éves korában pár méterre kapott kollégiumi szobát Tenke Sándor hittudományi dékán hivatali szobájától, ahova gyakran betért az imádkozástól és az Újszövetség magyarázatától megfáradt professzor, hogy felüdüljön Bertalan szexuális huncutkodásaitól.
Tenke Sándor erőteljes nyelvezetéről is ismert volt, tőle származik a “Ki nem szarja le a zsinatot?” mondás. Tenke 1998 januárjában rektorrá választatta meg magát, “tiszta kezeket” ígérve a nemrég elpatkolt Barátossy Jenő gátlástalan rablásától már teljesen kikészült oktatóknak. Rektorként kinevezte Bertalant a nagykőrösi karra magyar leíró nyelvészeti tárgyak oktatására. Bertalan Judit ebből a tárgyból ugyan elégségesre (2) szigorlatozott, de mit érdekelte ez Tenke nagytiszteletű (??) urat, családapát és rektort.
Judit aztán a Tenkén kipróbált módszereivel felkerült a Fidesz felső köreibe, országgyűlési képviselő lett belőle, majd a képességeit (???) nagyra becsülő Orbán kinevezte köznevelési államtitkárnak a csak reformátusokban bízó együgyű Balog Zoltán egyetértésével.
Czunyinét a köznevelési államtitkárságról leváltották, de megbízták digitális tartalomfejlesztéssel. Pár év alatt 15 milliárd forintot sikerült eltapsolnia Deutsch Tamás segítségével. A tanároknak és a tanulóknak használható eredmény nem született.
Czunyiné havonta minimum két és fél milliót keres, hiszen országgyűlési képviselői fizetése mellett kormánybiztosként is megkapja ugyanezt a pénzt. Ahogy Hadházy Ákos képviselő kiderítette, közben Czunyiné Komárom-Esztergom megyében EU-s pénzeket söpröget a saját zsebébe Bódog István kollégája példájára.
Mivel az emberek nem annyira hülyék, mint Czunyiné (gondolja), mindezt ők is észrevették. 2020. szeptember 8-án Csányi Tamás jobbikos képviselő így foglalta össze egy face bookos posztban rendkívül tárgyilagosan és kulturáltan Czunyiné teljesítményét:
“Czunyiné 2016 óta a digitális tartalomért felelős kormánybiztos, aki arról vált ismertté a pandémia idején, hogy önkéntes karthauziként egyetlen szót sem szólt a digitális oktatással kapcsolatban, és a kormánybiztosi tevékenységének eredményeit is sűrű homály borítja a mai napig. Valószínűleg azért nem ért rá a munkavégzésre, mert lekötötte a Boldog István által is használt, hálózat alapú közbeszerzési rendszer, ami egy fideszes franchise az eu-s pénzek haveri körben való koncentrálására.”
Csányi posztját többen kommentelték, bírálva Czunyiné sokoldalú tevékenységét. Ezt nem hagyhatta szó nélkül Czunyi Gábor, a bokodi villanyszerelő, és markáns nyelvhasználattal védte meg élete párját, “mocsok”-nak, “buzi”-nak és egyébnek nevezne a kritizálókat, valamint megöléssel, pl. lelövéssel fenyegette őket. Egy különösen sikerült megszólalását idézzük:
“Majd én megb..lak egy 93×64-el előtte rádkacsintok egy zeiss 42-12X50-en keresztül te kis kavicst..kű buzi”.
Amikor Czunyi úr (???) éppen nem saját feleségét védi meg választékos nyelvezettel, akkor is foglalkozik politikával. Egy csoportképen látható Kunhalmi Ágnes, Szabó Timea, Bősz Anett és más baloldali politikusnő. Czunyi Gábor, egy villanyszerelőhöz képest igazán kivételes elokvenciával írja a kép alá: “Hazánk kurvái!”
Ha megnézzük a fb-on, hogy mit kedvel Czunyi Gábor, akkor a választék a lőfegyverektől Dúró Dórán keresztül a feleségéig terjed. A kálvinista választékos finom ízlés jegyében persze.
Mindez jól mutatja, mennyire igaza volt Tenke Sándornak, amikor a magyar nyelvhasználat fejlesztését bízta Bertalan Juditra. A nyelvi kultúra olyan mélyen beleivódott személyébe, hogy még férjének is jócskán jutott belőle, mint a példák meggyőzően mutatják.
További Czunyinés cikkek:
https://jhnnsclvn.wordpress.com/2016/02/10/mrs-czunyis-legacy-czunyine-hagyateka/
https://jhnnsclvn.wordpress.com/2015/09/06/church-and-red-light-district-keresztyen-szellemiseg/
https://jhnnsclvn.wordpress.com/2016/02/29/sex-and-church-szex-es-egyhaz/
The mush in explosion (Amikor a puliszka robban…)
Poor Mrs Czunyi (Szegény Czunyiné)
vagy csak üsd be a keresőbe, hogy “Czunyiné”, és özönlenek a posztok