Lonely Christmas (Magányos Karácsony)

Szerző: Galaktyionovics

Karácsonykor, a kereszténység legnagyobb ünnepén, most gondoljunk azokra, akiknek egyedül kell nem ünnepelniük, hanem átvészelniük ezt az időszakot, mert valaha boldog családban éltek, de elvesztették azt. Gondoljunk azokra a felnőttekre, akik elvesztették a társukat, azokra a gyermekekre, akik elvesztették szüleiket, és azokra a szülőkre, akik elvesztették gyermeküket.

Én most elsősorban a Károli fiatalon meghalt rendszergazdájának, Hoffner Lászlónak az édesanyjára gondolok, akinek ez lesz a második Karácsonya a fia nélkül, és az első Karácsonya teljesen egyedül.

A posztom után több levelet, majd telefonhívást is kaptam Laci barátaitól a református gyülekezetből és a Látássérültek Egyesületétől is, amelyekben beszámoltak Laci sorsáról a Károli ellen első fokon megnyert munkaügyi per után, Balla Péter telefonhívásairól, fenyegetéseiről, zaklatásairól. Erről majd a poszt folytatásában írok többet. Most, a család legszentebb keresztény ünnepén, Karácsonykor csak egy tisztességes, hívő református család kiirtásáról számolok be. A családirtó Balla Péter felszentelt református lelkész saját családja körében ünnepli a Szentestét, és eszébe sem fog jutni Hoffner László édesanyja, akitől elvette a fiát, majd a férjét is.

Laci tavaly július 25-én meghalt. Igaz, hogy cukorbeteg volt, de a szeme nemcsak a betegségbe ment teljesen tönkre, hanem az olcsó, rossz munkahelyi monitorokba is, amelyeket a Károli rektora spórolásból nem cserélt ki, hadd vakuljon meg a rendszergazda. Mikor ez megtörtént, egy fillér nélkül utcára tették. Ekkor kezdődtek Laci szívproblémái. Szívbetegségét az idézte elő, hogy az állítólag erkölcsös, hangsúlyozottan keresztyén munkahelyén milyen ocsmányul bántak el vele! Laci 2016 július 24-én vasárnap délután lett rosszul, és hétfőn hajnalban már mire beértek vele a mentők a kórházba, örökre lehunyta a szemét. Még a mentőautóban meghalt nagyon fiatalon.  Szülei, barátai 2016. augusztus 4-én 11.00 órakor kísérték őt utolsó útjára a Péceli Református Temetőben! Kollégák nem voltak jelen. A gyilkos Balla Péter sem. A szülőket megtörte fiuk halála. Laci édesapja is „elment” 2017 április 26-án. Ő rákos beteg volt, aki a műtét után a kezelések hatására jobban lett. Laci halála után azonban állapota folyamatosan rosszabbodott. Laci édesanyja egyedül maradt fájdalmában. Nem kell részleteznem, mennyire szörnyű, amikor az ember elveszíti a gyermekét. Majd rá 9 hónapra a férjét is. Laci édesanyja a mai napig nem tudja elfogadni a történteket. A néhai család egy-két barátja rendszeresen jár hozzá, de a fájdalmán, sajnos, enyhíteni nem tudnak.

A családirtó református  lelkész és egyetemi rektor Balla Péternek nincs lelkifurdalása. Honnan is lenne, hisz lelkiismerete sincs. Szentestén nem fog eszébe jutni az általa halálba kergetett Hoffner László, a bánatba belehalt édesapa és a fájdalomtól agyongyötört édesanya. Kezét imára kulcsolva, szemét az ég felé fordítva, pocsék patkánypofáján üdvözült mosollyal teli pofával üvölti majd a zsoltárokat. És az imák és énekek közti szünetekben tele pofával zabálja a karácsonyfa alatt a Zsuzsa néni által sütött mákos és diós bejglit.

Míg Szentestén lélekben Laci édesanyjával leszünk, egyúttal Lacitól is búcsúzunk.

Supreme Court: The judicial conscience of the nation (Kúria: a nemzet jogi lelkiismerete)

Edit Hajdu and the judicial conscience (Reviewing an Absurd Judgement by the Supreme Court)

Szerző: Csép Pán

A legfelsőbb bíróság intézménye elvileg a nemzet jogi lelkiismeretének megtestesülése. Nemcsak a fejlett nyugati demokráciákban, hanem még Indiában is:

“To perpetuate an error is no virtue but to correct it is a compulsion of judicial conscience.” (DR. A.S. ANAND CJ & S. RAJENDRA BABU & R.C. LAHOTI, –M.S. Ahlawat vs Haryana Állam, India Legfelsőbb Bírósága, 1999.10.27)

Az idézet India Legfelsőbb Bíróságának egyik leghíresebb ítéletéből származik. Eszerint hatályban tartani egy hibát nem erény: a jogi lelkiismeret kényszere korrigálni azt.

A magyar legfelsőbb bíróság, a Kúria nem ismeri ezt az idézetet. Tőle a korrekció elve is idegen. Pont fordítva működik, mint a legtöbb országban. Nem korrigálni akarja az ítélkezés alsóbb szintjein elkövetett hibákat, hanem megmásíthatatlanná tenni.

Hajdu Edit kúriai bíró például nemcsak a fenti idézetet, hanem a jogi lelkiismeret fogalmát sem ismeri, sőt a közönséges lelkiismeretét sem. Lelkiismeretfurdalás nélkül bebetonozza, egyszersmindenkorra megváltoztathatatlanná teszi a legaljasabb törvénysértést. Olyant is, ami még Tallián Blankának, Handó Tünde előretolt bástyájának is sok volna. Talán ezért tartott az ítélet írásba foglalása a törvényesen előírt 30 nap helyett 66 napig. A Hima Gabriella elleni kúriai ítélet indoklása annyira szemét (a Károli jogászai fogalmazták), hogy még Tallián Blanka sem volt hajlandó aláírni. A nagyon konkrét felülvizsgálati kérelemre, mely szerint a Károli nem tett eleget bizonyítási kötelezettségének, nem tudta megnevezni azokat a konkrét alkalmakat, amikor Hima Gabriella állítólag betegállománya alatt magánórákat adott, semmit sem válaszol érdemben. Azt bírta írni erre mindösszesen válaszul, hogy az idézett jogszabályi hely nincs eléggé kifejtve! Helyesli, hogy a Károli a nyírfás Földi László III/I-es titkosszolga cégével hamisíttatott bizonyítékot, mint ahogy azt is, hogy nem a munkáltatónak kellett bizonyítania a felmondásra okot adó cselekmény elkövetését, hanem a dolgozónak az el nem követését. Tallián Blanka javára írandó, hogy ebből a jogilag abszurd cirkuszból végül kiszállt. Hajdu Edit számára nincs mentség. Aki egy ilyen indoklást bevállal, az nem érdemli meg a bírói talárt. Nemhogy a Kúrián, egy mezei bíróságon se ítélkezhetne. Aki meglátja, meghallja ezt a nevet, hivatkozzon erre az ítéletre, és meneküljön, kérjen másik bírót! De ezt a másik két tanácstag – dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna és Szolnokiné dr. Csernay Krisztina – neve láttán is ajánljujk. Nemcsak azért, mert lelkiismeretük nincs, hanem mert jogi szaktudásuk sincs. Aki a bizonyítási teher megfordítását, sőt, a negatív bizonyítást törvényesíti, az a jogi diplomáját nem szerezhette legálisan.

The blind IT guy 1 (A vak informatikus 1)

2017. december 10.

A vak muzsikus

A vak informatikus

E-mailben érkezett az alábbi poszt. Mivel kicsit hosszúnak találtuk, kettébontottuk. A szöveg második részét következő posztunkban közöljük. – Szerkesztőség

Szerző: Galaktyionovics

Könyvtáros lévén sokat olvasok. Vagyis inkább olvastam, amíg ki nem rúgtak a könyvtárosi állásomból egy magát nagyon erkölcsösnek, nagyon keresztyénnek nevező munkahelyről, amit nem kívánok megnevezni. A kirúgást rosszul viseltem, mert bár a fizetésem bagóra sem volt elég, de ez nem számított, mert nekem a munkám volt a jutalom. Már gyerekként is szerettem olvasni, ezért lettem könyvtáros. Pár éve nem vagyok semmi. Alkalmi munkákból és közmunkából tartom magam valamennyire fent, azaz inkább lent, így olvasni most nemigen van időm. De ezúttal nem magamról szeretnék  beszélni, hanem egy volt kollégámról, akivel kb. másfél éve elvesztettem a kapcsolatot…

Gyerekkorom egyik emlékezetes olvasmányélménye volt egy ukrán író, Korolenko kisregénye, A vak muzsikus. A főhős egy fiatalember, Pjotr Popelszkij, akit fogyatékosságáért az élet később kárpótol. A sötétségbe fényt visz a zene és az általa megtalált magánéleti boldogság. Ez a történet a baljós kezdet ellenére happy enddel végződött, nem úgy, mint Hoffner László, a vak informatikus története, amelybe a megvakulás folyamatán kívül a Károli Gáspár Református Egyetem vitt “feketénél is feketébb sötétséget”. Ez egy másik kedvenc művemből idézet, Muszorgszkij Borisz Godunovjában énekli Borisz cárnak az Uszpenszkij székesegyház előtt a szent bolond, politikai kritikát gyakorolva annak uralkodásáról. Igaz ez a jelenlegi Orbán-korszakra és a Károlira egyaránt.

Hoffner László egykori rendszergazda élete a Károli Gáspár Református Egyetemen fordult “feketénél is feketébb sötétségbe” 2012-ben, öt évvel ezelőtt. Előbb a látását vesztette el, majd az állását azon a munkahelyen, ahol a fél életét töltötte, aztán az egész életét… Még egyetemistaként vették fel oda rendszergazda-helyettesnek Koronka István mellé a 90-es évek második felében, ahol szűrővédelem nélküli ósdi, látáskárosító monitorokon dolgoztatták. Koronka kirúgása vagy nyugdíjaztatása után ő lett az egyedüli rendszergazda. Mikor cukorbetegsége miatt is romlani kezdett a látása, kérte, hogy szerezzenek be neki speciális monitort, amely amellett, hogy óvná a szemét, még komoly látáskárosodás mellett is lehetővé tenné a teljes értékű munkát. A monitor ehhez képest nem volt drága, két-háromszázezer forintos beruházást jelentett volna az egyetemnek, és mások is használhatták volna. Balla Péter a felszentelt pap-rektor azonban úgy döntött, hogy nem a monitort veszi meg, hanem Lacit cseréli le egy élesebben látóra. A döntés mindenkit megdöbbentett, mert Laci kiválóan végezte munkáját még félvakon is. Mindenkinek segített, azonnal orvosolt minden panaszt, igazi problémamegoldó rendszergazda volt. Felekezeti hovatartozása is abszolút rendben volt: régi, jó református családból származik, szüleivel együtt aktív tagja gyülekezetének. Ezt a büntetést semmivel sem érdemelte ki. A lelkész Ballát csak az motiválta, hogy ne kelljen új spéci monitort venni a srácnak. Vagyis a merő rosszindulat, mert a monitor nagyságrendekkel kisebb kiadás lett volna, mint amennyivel egy munkaügyi per jár végkielégítéssel és perköltséggel. Már ha tisztességesen bírálják el. Lehet, Balla eleve erre bazírozott. Mármint a Károli ÁJK-n haknizó bírákra, ügyészekre, jogi potentátokra, akik majd egy intésére beavatkoznak, ha kell.

Lacinak nem volt választása. Igaza biztos tudatában munkaügyi pert indított a Károli ellen, amelyet egy tolószékes ügyvéd képviselt, hogy a munkaügyi bíróságon kiegyenlítse felperes fogyatékosságból származó érzelmi előnyét. Laci nem feltétlenül akart pereskedni, erre már csak végső kétségbeesésében szánta rá magát, amikor vakon se másik állást nem tudott szerezni, se a Károlira nem tudta magát visszavetetni, ami a fő célja volt. Tárgyalni akart, de nem álltak szóba vele. Egyszer amikor az akkori ÁJK-s dékán közbenjárása és kitartó telefonálás után sikerült valahogy kapcsoltatnia Ballát, az azzal rázta le, hogy ő csak lojális jelentkezőket vesz fel dolgozni, olyanokat, akik perben állnak az egyetemmel, nem. Mintha a perrel kezdődött volna a történet, nem pedig a kirúgással. Ahogy az ovisok panaszkodnak verekedéskor: óvónéni, az úgy kezdődött, hogy a Lacika visszaütött… A munkaügyi per során a volt rendszergazdát hatalmas meglepetés érte. Ekkor derült csak ki a becsatolt munkahelyi nyilvántartásokból és igazolásokból, hogy a Károli még a társadalom- és nyugdíjbiztosítást se fizette utána rendesen. Alig számít be valami a Károlin eltöltött tizenhét évből a nyugdíjába, miközben tőle a járulékokat levonták. A levont összeget valaki zsebre tehette. Tény, hogy nem lett befizetve. Laci ekkor felemelte a keresetét 15 millióra, kiszámítva az összes kárt, a munkahelyén elszenvedett látáskárosodást, a lenullázódó munkaerőpiaci esélyt, az elsikkasztott nyugdíjat…

És megnyerte a perét első fokon: megítéltek neki 12 havi távolléti díjat és visszahelyezést. Éppen azon a napon, amikor édesapját, az akkorra már teljesen megvakult fiú legfőbb anyagi és erkölcsi támaszát, egy utolsó stádiumban felfedezett rákkal műtötték.

 

– folytatás következik –

Out of the Depth (A mélységből kiáltok)

Írta: De profundis

Előző posztunkat sokan olvasták, és azt kérték a szerkesztőségtől, tegye számukra olvashatóvá azt a bizonyos levelet, amelyet lelkészek a zsinati elnökség számára írtak. Hárman jegyzik a levelet, Fekete Ágnes, Sebestyén Katalin és Kodácsy Tamás. A blogon december 10-ig várják az aláírásokat, eddig már több, mint 900 lelkész értett egyet annak mondanivalójával. Bogárdi Szabó István állítólag nem kapta meg a levelet, de végül mégiscsak hajlandó volt a témáról beszélgetni, noha érezhető ingerültséggel. Mióta posztunkról rá lehetett klikkelni az interjúra, azóta az eltűnt a reformatus.hu-ról. Itt újabb lehetőséget adunk a főpásztorral folytatott interjú elolvasására.

Az a bizonyos levél azért született, mert szerzői és majd ezer aláírója úgy látják, hogy a MRE vezetőit nem érdeklik a lelkészeknek valódi helyzetükből adódó reális problémái. Rámutatnak arra, hogy a zsinat  már 2015-ben elfogadta a döntést Lelkészi Hivatal Támogató Szolgálatának létrehozásáról és egy lelkigyakorlatos ház felállításáról, de ezt máig nem valósították meg. Ezt a döntést a zsinat egyszerűen negligálta, nekik aztán tényleg nem fájt a vidéki papság nyomorúsága. Arról nem is beszélve – a levél udvariasan elsiklik e felett -, hogy a szegény vidékek népe a helyi szerencsétlen lelkészeken kéri számon azt a visszataszító dőzsölést, amit az egyház vezetői – lakájszerepük busás fizetségén – művelnek az Orbán kormánytól kapott rengeteg pénzből. Hogyan is érezhetné át a szegénysorban élő emberek fájdalmát az, aki a kormány által adományozott Károlyi-Csekonics palota Lotz freskói alatt emlegeti az úristent, vagy a Királyi Zálogház több ezer négyzetméterén szolgálja a Teremtő helyére állított miniszterelnököt. A futballpályát palástban megáldó Bogárdi nevetséges képe bejárta a sajtót, és nemcsak a hazait. A MRE vezetősége annyira brutálisan bárdolatlan, hogy nem is kívánja leplezni – nem is tudná egyébként – azt a sátáni cinizmust, amellyel kihasználja a Reformáció éve által nyújtott sok milliárdos adományokat, miközben mélységesen lenézi az ország népét, a valódi hívő kálvinista embereket is.

Arról nem is beszélve, hogy a magyar kormánynak és a MRE-nek ez év október 4-én aláírt szerződése a rengeteg közpénz átcsorgatását egyszerűen bebetonozta a költségvetésbe, tehát jövőre, és aztán minden évben dúskálnak mindannyiunk közpénzében a református főmuftik. Nem mellesleg a mérhetetlenül gagyi Károlit “kiemelt egyetemmé” minősítette – a törvényi szinten történő perfektuálás a kétharmad számára egy pillanatig sem kétséges.

Fekete, Sebestyén, Kodácsy, a levél aláírói hangsúlyozzák, hogy levelüket nem szánják a világi nyilvánosság számára. Ők az egyházi vezetőséget jelölték meg írásuk címzettjeként, tőlük várják problémájuk megoldását. Mi azonban nem a világi nyilvánosság, hanem az igaz magyar reformátusság fóruma vagyunk. Legfőbb célunknak a MRE, azon belül a mélységesen züllött Károli Gáspár Református Egyetem  erkölcsi megtisztítását tekintjük. A levél jobb helyen nem is lehetne tehát, mint a mi blogunkon.

A levél írói szerényen “testvéri segítséget” kérnek az egyház vezetőitől. Nem vagyunk megáldva a prófétálás adományával, de biztosak vagyunk abban, hogy nem fognak kapni semmiféle segítséget, de a személyre szóló szörnyű bosszúra biztosan számíthatnak. A MRE vezetősége menthetetlenül aljas és korrupt, Orbán kormányával együtt fog pokolra szállni. Mélységes aljasságuk megkoronázásaként még egyszer jól belerúgnak azokba az Isten szolgálatába belerokkant lelkipásztorokba, akik mérhetetlen naivitásukban éppen ezeket a moral insanitykat választották meg egyházuk élére.

Ők azok, akiket a Zsoltáros így jellemzett: “A bűnös ember szíve mélyén ott suttog a bűn. Nem számít neki az istenfélelem, sőt azzal hízeleg magának, hogy bűnével gyűlöletet tud szítani. Szája rontást és csalárdságot beszél, nem akar okos és jó lenni. Rontást eszel ki az ágyában, nem a jó úton jár, nem veti meg a rosszat.” (Zsolt 36, 2-5.)

Magyarországi Református Egyház Zsinati Elnökségi Tanácsa 1146 Budapest, Abonyi u. 21.Főtiszteletű Elnökségi Tanács! Egy héttel ezelőtt, 2017. november 20-án tettük közzé a csatolt levelet a www.melybol.hu honlapon, melyhez egy e-mailben kértük felelős egyháztagjaink, lelkészeink támogatását, hogy nagyobb súllyal adhassuk át Önöknek a levélben megfogalmazott üzenetet. Az élet, a szolgálat és a közösségi felelősség mellett akartunk ezzel tanúságot tenni. Közzététel előtt a levelet az első hat aláíróval egyeztettük. Kezdeményezésünket és nevünket nyíltan vállaltuk Önök előtt is, többek között a zsinat.elnokseg@reformatus.hu hivatalos címre is elküldtük felhívásunkat tájékoztatásul. Eredetileg két hetet terveztünk az aláírásgyűjtésre, de a hosszú névsor miatt már most átadjuk levelünket, a további aláírás lehetőségének nyitva tartása mellett. Tudjuk, hogy konkrét javaslatok megfogalmazása mindig megosztó lehet. Ennek a kockázatát a levélben mégis vállaltuk, hogy indítványunk előremutató legyen, de nyilvánvalóan más megoldási ötletek is lehetnek. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk mind a csendház, mind a személyi javaslattal kapcsolatban, ez bennünket is megerősített. Ezen túl számos reakció érkezett az aláíróktól: biztatást, sürgetést, segélykiáltást, ötleteket, történeteket, kritikákat és kérdéseket kaptunk. Ezek a gondolatok alapvetően a levél utolsó mondatát hangosították fel: a lelkészek hivatásgondozásában „még közösen sok tennivalónk van”, átfogó megoldásra van szükség. Nem először ismerjük fel egyházunkban, hogy itt sok tennivalónk van. Az EJB egymással összefüggő nyolc stratégiai célja közül a negyedik kifejezetten erre mutat rá: „Spirituális, lelkigondozói és szakmai háttértámogatást nyújtó országos hálózatot építünk ki a lelkészek és a gyülekezetek egészségének támogatására.” Az MRE Zsinatának 2014.11.13-i ülésén el is fogadták azt a dokumentumot (Párbeszédben a jövővel – Vitaanyag az MRE középtávú cselekvési tervéhez), amelyet a továbbiakban részletes vitára és döntéshozatalra ajánlottak a zsinati küldöttek, s ennek érdekében egy bizottságot is létrehoztak (ZS. – 375/2014.11.13.). Elismerjük azokat az erőfeszítéseket, amelyeket az egyház vezetése és segítő szolgálatai eddig tettek, s amelynek problémakörét maga a dokumentum jól fogalmazza meg, miszerint a “különlegesen nehéz” lelkipásztori hivatás megfelelő támogatás nélkül szinte “elkerülhetetlenül magában hordozza az elmagányosodás, elszigetelődés veszélyét is.” (48). Nyílt levelünk nyomán megismertük a célhoz rendelt szakértői bizottság háttéranyagát és konkrét akciótervét, akik többször is kitértek a kiégés, krízis és öngyilkosság veszélyeire. Az akcióterv szerint többek között már 2015. február 28-tól működne egy Lelkészi Hivatás Támogató Szolgálat, és 2017. március 31-tól egy református lelkigyakorlatos ház is. Tisztelettel kérjük, hogy ezt a programot minél hamarabb indítsa útjára egyházunk vezetése. Tisztelettel javasoljuk az Elnökségi Tanácsnak a háttéranyaggal összhangban, hogy a KRE, DRHE, SOTE, GYI képzéseiben, valamint a lelkigondozói szolgálatokban részt vevő segítő szakemberekből állítsanak fel egy hatékony munkacsoportot megfelelő erőforrások biztosításával, akik – felmérik a szakmai igényeket e téren (például nyilvános fórumbeszélgetések és országos kérdőívek segítségével), és – frissítik a cselekvési tervet, hogy a korábbi zsinati határozatnak megfelelően minél előbb részletes vitára és döntéshozatalra bocsátható legyen. Levelünkkel együttműködésünket szeretnénk kifejezni: a további munkában természetesen számíthatnak ránk is. „Lelkünk az URat várja, ő a mi segítségünk és pajzsunk.” (Zsolt 33,20) Budapest, 2017. november 27. Testvéri köszöntéssel, Fekete Ágnes, Sebestyén Katalin, Kodácsy Tamás református lelkészek

Postázott levél (2017.11.28) PDF