Írta: Sola Gratia
Ahogy a 127. zsoltár mondja: “Ha az Úr nem építi a házat, az építők hiába fáradnak.” A Magyarországi Református Egyház most éppen ebben az állapotban van. Elkötelezte magát a földi hatalmasság, a Fidesz, s annak ura, Orbán Viktor mellett, s gúnyos elbizakodottsággal elfordult a Teremtőtől. Templomaiban Orbánt dicsérik, papjai a fidesz felfogadott, lefizetett, hitvány cselédjei. A züllésnek látványos példája volt, hogy Dunamelléken egyenesen Orbán gyalázatos miniszteri cselédjét, a lelkiismeretlen alkoholista Balog Zoltánt választották meg püspökké. Az udvari bohóc püspöksüveget kapott, s ezzel akár főpásztor is lehet. Hogy szervilizmusban képes lesz-e alámúlni Bogárdi Szabót, az még kérdés, de bízunk Balog mérhetetlen ostobaságában és visszataszító szolgalelkűségében.
Miközben az egyház erkölcsben, hitelességben egyre fogy, közben egyre gyarapodik téglából és malterből álló épületekben. Gazdájától, Orbántól megkapta a Lónyay utcai Királyi Zálogház hatalmas épületét pl. és a geszti Tisza kúriát, hogy csak két példát mondjunk. Természetesen teljesen felújítva – mindannyiunk közpénzéből.
De készpénzben sem szűkölködik az MRE. Ha megnézzük a 2017-es szerződés szövegét, amely az egyháznak és intézményeinek nyújtott bőséges és állandósított állami pénztámogatások hosszú sorát foglalja össze, meggyőződhetünk róla, hogy olyan jövőbeni finanszírozási kötelezettségek is szerepelnek benne, aminek semmi köze az egyházi működéshez, mint a környezetvédelem. Akárki győz a választásokon, az esztelenségig felduzzasztott egyházi juttatásokat nehezen tudja lecsökkenteni. Idén karácsony előtt, amikor százezrek veszítették el a munkájukat, az egészségüket, Orbán testvér 100 milliárdot ajándékozott az egyházaknak. Az Istent akarja lekenyerezni? Ostoba ötlet lenne, hiszen a magyarországi egyházaknak annyi köze van a Teremtőhöz, mint a patkánynak a sashoz, magyarul: SEMMI.
A református iskolákra Orbán külön adakozik a közpénzekből. Ezek végzik az ideológiai indoktrináció nehéz munkáját, beoltják a gyerekeket, fiatalokat a fidesz iránti rajongás mérgével. Még karácsony előtt odalökött Orbán kormánya pl. 2 milliárdot a pápai református gimnázium – hóttgyenge suli különben – kollégiumára.
A kormány a közpénzekből és közvagyonból gazdag ajándékokkal halmozza el az ország leggagyibb felsőoktatási intézményét, a Károli Gáspár Református Egyetemet. 2020 szeptember 1-én vehették birtokukba a károlisok a 14 milliárdnyi közpénzből felújított Károlyi-Csekonics palotaegyüttest. A BTK dékánjának irodáját a grófi dolgozószobában rendezték be, a dékáni hivatal munkatársai pedig a grófnői emeletet kapták meg. A hallgatók számára a melléképületekben – istállók, kocsimosó, raktár – alakítottak ki tantermeket. A károlis bunkóknak ez a luxus rongyrázása a jól mutatja a református (?) egyetem vezetőinek demokratikus, testvéri érzületét.
Közben dagad is a Károli, mint egy kisgömböc. Egy kormányzati döntéssel hozzájuk csatolták a kecskeméti pedagógiai kart. Nemrég felröppent az a hír, hogy a Kaposvári Egyetem három karát is a Károlihoz kapcsolják. Egyre több a pénz a Károlinál, s mivel fizet a Károli ezért a kegyért Orbánnak? A vejét, a világhírű csaló Tiborcz Istvánt jogi diplomával ajándékozta meg.
A Magyar Református Egyház és annak intézményei, különösen a Károli ún. Egyetem a Sátán útjára léptek, neki szolgálnak. Erre mondjuk mi Máté evangéliumának szavával: “Eredj el, Sátán, mert meg van írva. Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj.” (Máté 4, 10)
Fogadjuk el ezeket a krisztusi szavakat 2020 karácsonyán, és gondoljunk arra – sola gratia – az üdvözülés egyedüli alapja az isteni kegyelem. A sátáni egyház útja az elkárhozás. Abból kilépve, azzal szembefordulva ez a remény vezessen bennünket!