Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

Archive for 2013. november

Bölcskei’s peculation: 2633 banknote (Bölcskei sikkasztása: 2633 db bankjegy)

Posted by karoligaspar - november 27, 2013

Az Egyházfórumban megjelent cikk ( Jakab Attila: Hogyan számoljunk el 115 milliós közpénzt? Egyházfórum 2013/III:49-58) nyomán új irat került reflektorfénybe.

Arról az inkasszós felhatalmazásról van szó, amely a 115 milliós támogatásról kötött OKM és a Református Egyház közötti szerződés egyik mellékletét képezte.

Ezt a mellékletet utólag csatolhatták a szerződéshez, mert a dátumozás 16 nappal későbbi, mint a szerződésé. A dokumentum szerint a Református Egyház a szerződés megkötésekor az Inter Europa Banknál vezette a számláját, a felhatalmazás aláírói Bölcskei Gusztáv és Lőrincz Szabolcs voltak. Az OKM az összeget erre a számlára utalta, és ha azt nem a rendeltetésének megfelelően használták volna fel, vagy egyáltalán nem használták volna fel, az alább olvasható felhatalmazás feljogosítoptta volna az OKM-et a visszavonásra:

Felhatalmazás inkasszóra

Ha ezek után megnézzük a Gesztelyi féle számlákat, a 4 közül egyet nem átutalással, hanem készpénzzel “teljesítettek”, épp a legnagyobb összegűt, az 52 millió forintosat:

6.Gesztely.szamla_1

Már az Egyházfórumban közölt írás szerzője, Jakab Attila is megjegyzi, hogy még ha a legnagyobb címletekben, 20.000 Ft-osokkal fizettek volna, akkor is több mint 2600 bankjegyet kellett volna ehhez fizikailag mozgatni. De mi értelme lett volna ekkora összeget a bankszámláról felvenni és egy másik kézbe leszámolni, amikor a felvétel költsége lényegesen meghaladja az átutalásét, ekkora összeg esetében több százezer forint kidobott pénz? A Gesztelyi Kft, lévén építőipari cég, rendelkezett bankszámlával,  a többi  ennél jóval kisebb összegű számlát, átutalással fizették részükre. Akkor ezt az egyet miért készpénzben? Felmerül a gyanú, hogy itt nemcsak dupla elszámolásról, hanem egyenesen számlahamisításról van szó, 52 millió forint értékben. Bölcskei nyilvánvalóan “biztonságba helyezte” ezt az összeget az OKM esetleges visszavonása elől. Felvette az egyházi számláról  és átpakolta egy privát számlára. Pl. a sajátjára, vagy valamely családtagéra, esetleg a megbízható cinkostárs Tarr Zoltán zsinati tanácsoséra…

A Magyar Református Egyház úgynevezett “Kommunikációs Szolgálata”, amely próbálta szépíteni a püspöki sikkasztást, nem átallja azt állítani, hogy a Református Egyház pénzügyei átláthatók. Ez szemenszedett hazugság. Ha átláthatóvá akarták volna tenni a pénzmozgásokat, az utalással érkezett összeget utalással továbbították volna, hogy annak minden fázisa nyomon követhető legyen. Ezt a pénzt azonban el akarták tüntetni az ellenőrző szemek elől. Abban a pillanatban, ahogy ezt az összeget kp-ban leemelték az OKM-nek hivatalosan megadott egyházi számláról, annak nyoma veszett. Nem kétséges, hogy privát zsebekbe vándorolt.

Posted in HungarianCalvinistChurch, Károli University of the Reformed Church | Címkézve: , , | 65 hozzászólás »

Bishop Bölcskei explains his marks (Guszti magyarázza a bizonyítványát)

Posted by jhnnsclvn - november 23, 2013

Magyarázom a bizonyítványom

Szerző: MRE Kommunikációs szolgálat

2013. november 21., csütörtök

Közlemény

A névtelen szerzők által, különböző blog-bejegyzésekben, és ezek alapján az Egyházfórum c. folyóirat 2013/3 számában, Jakab Attila által „Báránybőrben” c. jegyzett cikkel kapcsolatosan.

A Károli Gáspár Református Egyetem és református egyházunk viselt dolgainak dokumentálása, elemzése, de leginkább „leleplezése” céljából egy alapvetően névtelenségbe burkolózó publikáló kör évek óta működteti a Jhnnsclvn’s blogot. Ezen az internetes oldalon, illetve az erre a sémára létrehozott felületeken olyan, magukat oknyomozónak beállító anyagok olvashatóak, amelyek hiányos információk és azok tendenciózusan negatív értelmezésének összemosásával szembe mennek minden újságírói szakmaisággal. Olyan anyagok látnak napvilágot ezen az oldalon, amelyek szerzőik indulat-vezérelt beállítottságáról, az emberi józanság teljes hiányáról tanúskodnak.

Az oldal fennállása óta megszámlálhatatlan (ez mit jelent: az illető nem tud számolni vagy végtelen számú? – a szerk.) rágalmazó, félrevezető írás jelent meg itt, de sajnálatos módon az egyik legutolsó bejegyzés kilépett a blog önmagába zárt világából, és mivel a valódi oknyomozás itt is elmaradt (? – a szerk.), az Egyházfórum című kiadványban immáron nyomtatásban is megjelent egy olyan valótlanság, ami a közpénzek hűtlen kezelésével vádolja a Zsinat Elnökségét.

Lehántva a kapcsolódó blogbejegyzések és a megjelent cikkek egyházellenes és vádaskodó megjegyzéseit, a névtelen, illetve neves írók egyik problémája egy, a Zsinat Elnöksége által a Károli Gáspár Református Egyetem akkori rektorának írt levél egy mondata, mely így hangzik: „A MRE a KRE Reviczky utcai épülete beruházása kapcsán keletkezett számlákat 115 MFt értékben elszámolásra átengedi, hogy ily módon az OKM felé meg tudjuk tenni az elszámolást. A KRE pénzügyi támogatást nem kap, a MRE pusztán a számlákat kívánja felhasználni az elszámolás teljesítéséhez.” (130242/2007/eln., Budapest, 2007. március 5.) (Nem az az egy mondat a probléma – ez itt valójában kettő. az illető téynleg nem tud számolni, vö. itt 2. bek. – , hanem a teljes levél tartalma – a szerk.)

A kiragadott mondat (kurzív kiemelések a szövegben mindenütt részünkről – a szerk.) az Egyetemmel folytatott egyeztetés egy részlete, és így önmagában szinte kizárólag téves következtetésekhez vezethet. A levél – szándéka szerint – azt kívánta elmondani, hogy az Egyetem a már abban az esztendőben megkapott támogatáson felül további kiegészítő támogatást nem kap fejlesztési tervei megvalósításához. Az Egyetem ugyanis az ominózus 2006. esztendőben a Magyarországi Református Egyháztól 115 704 000 Ft-ot kapott fejlesztései megvalósításához. Ezen összegen felül további 4 100 980 Ft-ot juttattunk még ugyanebben az évben az Egyetemnek országos perselyadakozás eredményeképpen, a szupervizor-képzés célfeladatra pedig 500 000 Ft-ot. Mindösszesen tehát az Egyetem 2006-ban 120 304 980 Ft támogatásban részesült a Magyarországi Református Egyháztól. (A teljes levél olvasható a blogon, nemcsak a kiragadott mondat, és J.A. cikke is a teljes levelet elemzi, az azon belüli önellentmondásokra hivatkozik, nevezetesen, hogy a levélíró egy későbbi mondatában elfelejti, mit hazudott egy korábbiban – a szerk.)

Amennyiben az ügy kapcsán megszólaló szerzők valóban oknyomozó szándékkal közelítették volna meg a témát, kiderülhetett volna az is, hogy miért és hogyan keletkezett ez az állami forrás, amelynek felhasználásáról és elszámolásáról értekezni kívántak. ( A tényfeltárásnak nem mesékkel kell foglalkoznia – pl. hogy sírtuk ki a kormányból a 115 milliót? -, hanem nevéből következően tényekkel: van egy összeg, egy felhasználási cél és több kriminális “elszámolás” – a szerk.) Ez a forrás ugyanis alapvetően korrekciós szándékkal került az egyházhoz. A kormány ugyanis a 2005. évi zárszámadás beterjesztésekor és elfogadtatásakor az egyházak által súlyosan vitatott közoktatási kiegészítő támogatást állapított meg és fogadtatott el az Országgyűléssel. Emellett a 2007. évi költségvetés előkészítésének tárgyalásakor világossá vált az az elfogadhatatlan helyzet, hogy az akkori kormány aránytalan mértékben csökkenteni kívánta az SZJA 1 %-os felajánlás kiegészítésének mértékét, ezzel ellehetetlenítve az egyházak hitéleti tevékenységét. Ezek után a 2006. karácsonyáig folytatott tárgyalások eredményeképpen az egyházaknak sikerült elérni a zárszámadás közoktatási kiegészítő támogatás kompenzációja megemelését, valamint a 2007. évi költségvetésben tervezett hitéleti finanszírozás csökkentés mérséklését. A Kormánytól kapott 115 Millió Ft ez utóbbi összeg kompenzációja. (A református egyház permanens pénzért való kuncsorgása nem tárgya a tényfeltárásnak. A támogatás célját a 2006. XII. 23-i kormányhatározat pontosan rögzítette, ezért ez a tényfeltárásunk kezdőpontja, nem a  magyarázkodó mese – a szerk.)

2006. december 20-án, az akkori pénzügyminiszternél, Dr. Veress Jánosnál véglegesedett megállapodás eredményeképpen kapott 115 millió Ft-ot az MRE – az egyházak képviselői és a pénzügyminiszter megállapodása szerint – intervenciós-, segélykeretként kapta, amely felhasználásának prioritásában első helyen szerepel az egyházi műemléképületek rekonstrukciója, ill. a közösségi céloknak megfelelő beruházások támogatása. (Ez expesszis verbis nem igaz. A 2006.XII.23-i kormányrendeletben nincs szó “intervenciós segélykeretről” és “prioritásról” sem. Kizárólagosan beruházásra fordíthatóságról van szó – a szerk.) A Zsinat lelkészi elnöke, Dr. Bölcskei Gusztáv püspök által az OKM kabinetfőnöke részére 2007. január 19-én írt „elszámolás” a kabinetfőnök által 2006. december 22-én – a december 20-án megkötött megállapodás szerint – írt tájékoztató levélre adott válasz volt (a levél hivatkozza a fent említett célt és jelzi az összeg adott esztendőben, tehát 2006-ban történő átutalását is). A Dr. Bölcskei Gusztáv által január 19-én, 130066/2007. Eln. számon írt levél két olyan beruházást említett, amelyeket az Egyház 2006-ban végzett saját forrásaiból, és megfeleltek a megállapodásban rögzített és a kabinetfőnök levelében hivatkozott célnak. (Mit is állít itt a “közlemény” írója? Hogyan felelhettek volna meg a beruházások a megállapodásban rögzített célnak, ha a megvalósítás idején a megállapodás még meg sem született, még tervként sem létezett? A jövőbe láttak? És ha arra egyszer már megvolt a forrás, akkor úgy spekuláltak, hogy az új forrásból lenyúlják a korábbit? Milyen jogi és erkölcsi alapon? – A szerk.)

Az ügyben a következő csavar 2007. február 7-én történt, amikor – a két nappal későbbi egyeztetés előkészítéseként – az OKM Egyházi Kapcsolatok Titkársága megküldte egyházunknak az egyes előirányzatokra vonatkozó szerződések tervezeteit (l. dr. Galik Gábor főosztályvezető helyettes 2007. 02.07. 21.01-kor küldött vonatkozó e-mailjét). Az akkorra már „rekonstrukciós kiegészítésnek” nevezett 115 Millió forintra vonatkozó szerződés tervezete előírta az egyházak számára a közbeszerzés kötelezettségét. Erre az előírásra a 2007. február 9-én tartott egyeztetésen – amelynek az előző esztendőből hozott pénzügyi problémák megoldása volt a napirendjén – külön is felhívták a figyelmünket. A folyamatból látható, hogy az eredetileg intervenciós szándékkal, a 2007. évi drasztikus egyház-finanszírozás csökkentés kompenzáló támogatás felhasználása egyre szűkülő feltételek közé került. (Ez sehol sem látható, mert a 2006. dec. 23-i kormányrendeletben nem jelenik meg semmilyen “intervenció” vagy “kompenzáció”, hanem egyértelműen és kizárólagosan beruházási cél. Ez az intervenciós gyorssegély a “magyarázom a bizonyítványom” regéjéhez tartozik – a szerk.)  A megvalósításra rendelkezése álló rendkívül rövid idő nem tette lehetővé, hogy közbeszerzési eljárással együtt képesek legyünk lebonyolítani a pénz felhasználását, nem beszélve arról, hogy az MRE a Károli Egyetemen folyó munkálatok mellett nem kívánt újabb nagy volumenű beruházásba kezdeni. (Alábbhagyott a beruházási kedv? 2007 januárjában, télvíz idején két nagyvolemenű beruházást is lezavartak seperc alatt! – a szerk.)

Erre a változásra tekintettel kellett módosítanunk a Dr. Bölcskei Gusztáv püspök úr által eredetileg írt, 2007. január 19-én kelt levélben foglalt elszámolást a Károli Egyetem Reviczky utcai épületének felújítására, hiszen tudtuk, hogy az ott egyébként is folyó beruházás miatt közbeszerzésre került sor (a módosításról – szemben a bloggerek és a neves szerzők állításával – tudott a Zsinat Elnöksége, így a januári levelet jegyző Dr. Bölcskei Gusztáv is – sehol, senki se állítja ennek az ellenkezőjét, sőt, mi is azt mondjuk, hogy Bölcskei mindenről tudott – a szerk.). Ez az állami támogatás fenntartói szempontból az Egyetemnek adott 2006-os megelőlegezett egyházi támogatás utólagos fedezetének értelmezhető, hiszen az egyházi támogatás ugyanazt a célt szolgálta, mint az állami. Az MRE által az Egyetemnek 2006-ban fejlesztési célokra juttatott 115 Millió Ft támogatás banki átutalási bizonylatainak másolatai a közlemény mellékletében találhatóak, ahogyan a 2007-ben a KRE-nek adott 71 919 413 Ft-os MRE támogatást igazoló utalások bizonylatai is. (NEM “erre a változásra tekintettel kellett” módosítaniuk az elszámolást, hanem mert a múltbeli állítólagos felhasználás nem felelt meg, nem is felelhetett meg a támogatás jövőbeli céljának, pláne számlák nélkül, ahogy azt szállították – a szerk.)

Az utólagos állami támogatásnak „köszönhetően” tudtuk az MRE 2007. évi költségvetésében mérsékelni az SZJA 1% kiegészítése 250 M Ft-tal való csökkentését. (Ez annak egyértelmű beismerése, hogy az összeget nem a rendeltetésének megfelelően használták fel, vagyis a hűtlen kezelésé – a szerk.)

Végezetül tehát kijelentjük, hogy a témában megjelent névtelen és neves szerzők által jegyzett cikkek állításai hamisak, a levont következtetések tévesek (hogyan lehetnének tévesek, amikor az Egyházfórumos cikkben szándékosan és deklaráltan nincsenek következtetések? – a szerk.). A KRE a hivatkozott 2006. esztendőben mindösszesen 120.304.980,-Ft támogatást kapott az MRE-től, amelyből 115 Millió Ft a 2006. decemberében kapott állami támogatás előlege volt (az állami támogatás felhasználására vonatozó (sic! – a szerk.) megváltozott előírások alapján az MRE a támogatást másra tulajdonképpen fel sem használhatta volna), így a benyújtott – és a támogatást nyújtó által elfogadott! – elszámolás hiteles és valós pénzmozgáson alapult. Továbbá a pénzek útja átlátható és követhető volt az egyházon belül. Az államnál „kiharcolt” kompenzációs támogatást cél szerint használtuk fel és eközben sikerült az MRE költségvetését is egyensúlyban tartani. (Vajon mit jelent az, hogy 120 millióval támogatta az MRE a Károlit, ha abból 115 milliót rögtön vissza is vett? Ezek szerint fenntartóként 2006-ban csak 5 milliót fordított a Károlira? Az MRE tkp. fenntartója a Károlinak vagy hitelezője? És honnan tudta az MRE, hogy a 120 millió csak előleg, ha a 115 milliónak még híre-hamva sem volt, csak Karácsony előtt 1 nappal született erről döntés? Való igaz, hogy “elfogadták” az ún. “elszámolást”, de nem azért, mert kóser volt: mindenütt ott van Galik Gábor ujja! Az is látszik, hogy vezette meg Galik a kollégáit. És ha “kompenzációra” használták a kizárólagosan “beruházásra” kapott összeget, akkor megint csak bevallottan nem cél szerint! – a szerk.)

A levonható tanulságok a következők:
–    az MRE gazdálkodása átlátható és következetes sőt, nyilvános is, hiszen költségvetései és beszámolói megjelennek az egyház hivatalos közlönyében (az ún. “átláthatóságra” külön posztban reflektálunk – a szerk.) ,
–    az eset, és annak fáradhatatlan pellengérre állítása megerősíti egyházunk évek óta hangoztatott álláspontját az egyház-finanszírozás rendszerének teljes átalakítására. Az egyházak finanszírozásának nagymértékű gazdasági, politikai kiszolgáltatottsága az egyház munkáját nehezen tervezhetővé és méltatlan támadások célpontjává teszi,
–    a megjelent anyagok, cikkek alapján az legalábbis megállapítható, hogy a névtelen és neves szerzők a tárgyilagosság és a másik fél meghallgatásának alapelve fölött tendenciózusan és rosszindulatúan átlépnek, és írásuk – így az Egyházfórumban megjelent írás – célja nem a tényfeltárás, hanem a Magyarországi Református Egyház vezetésének rossz színben való feltüntetése. (Milyen másik fél? Egyik fél sincs. Csak a dokumentumok önellentmondásainak bemutatása van, csak a dokumentumok beszélnek. A másik fél meghallgatásának az elvét az egyház sérti meg következetesen a rágalmazásokon és lejáratásokon vagy gyanús szervezetektől megrendelt hamis bizonyítékokon alapuló kirúgásokkal – minden esetben az érintett meghallgatása nélkül! – A szerk.)

A Magyarországi Református Egyház vezetése a fentiek alapján fontolóra veszi konkrét jogi lépések megtételét az ügyben. (Ezt őszinte kíváncsisággal várjuk. Mert akkor a feljelentőnek magyarázatot kell adnia az üggyel kapcsolatos dokumentáció összes ellentmondására – azokra is, amiket eddig publikáltunk, és azokra is, amiket eddig még nem. És azt is meg kell magyaráznia, hol olvas ki – hamis vagy bármilyen – következtetést az Egyházfórumban megjelent cikkből, amikor a cikkíró semmilyen következtetést nem vont le, csak a dokumentumok önellentmondásait tárta fel. A “következtetés” a közleményt kiadó saját projekciója. De nevezhetjük nyugodtan köznapi magyar szóval “rossz lelkiismeretnek” vagy beismerő vallomásnak is. – A szerk.)

http://www.reformatus.hu/mutat/kozlemeny_egyhazforum/

Posted in HungarianCalvinistChurch, Károli University of the Reformed Church | Címkézve: , , , , , | 71 hozzászólás »

Hegedűs junior, Peter Balla, Bishop Bölcskei, Bishop Szabó and the bust of Horthy (Lórika, Balla-sógor, Bölcskei, Szabó István és a Horthy-szobor)

Posted by jhnnsclvn - november 21, 2013

Lórika, Lórikáné és HorthyBölcskei csiééapítOrbán és SzabóHegedűs sógora

A Református Egyház ma a Jobbik és a Fidesz harci terepe. Nem világos ebben a szembenállásban a sikkasztó és besúgó egyházfő, Bölcskei pozíciója. Szavakban a Fidesz, tettekben a Hegedűs-család és a Jobbik mellett kötelezte el magát, mert a valóban Orbán-hívő és valóban fideszes Szabó István püspökkel szemben a Hegedűs-családban lelt szövetségesre. Ezért nem akar igazán fellépni ifj. Hegedűs Lóránt ellen, sőt, a két ellenséget, a Hegedűs-és a Szabó-családot egymás ellen játssza ki. Jakab Attila az egyházon belüli hatalmi harc illetve a politika egyházi kiszolgálása szempontjából elemzi a Szabadság téri Horthy-szobor avatást. – A szerk.

Szerző: Jakab Attila

Ifj. Hegedűs Lóránt, a budapesti Szabadság téri református gyülekezet (Hazatérés Temploma) lelkésze nem kimagasló szellemi teljesítményével, akár csodálatra is igényt tartó szociális-karitatív tevékenységével, hanem rendszeres egyház-politikai botrányaival (például Holokauszt-tagadó könyvbemutató megrendezésével vagy Izrael-ellenességével) híresült el; mondhatni vált hírhedtté. Legújabban Horthy Miklós mellszobrának az (újra)avatásával (vagy áthelyezésével) hívta fel magára a figyelmet. Református egyháza azonban szemmel láthatóan nem tud mit kezdeni vele – és valójában nem is nagyon akar. Hiszen a lelkész nem akárki. Ő a nemrég elhunyt egyetemalapító (KGRE) református püspök, id. Hegedűs Lóránt fia. A református egyházban sokan sokat köszönhetnek neki. Arról nem is beszélve, hogy a politikával kokettálás és összefonódás gyakorlatilag családi hagyomány és örökség (MIÉP-es kapcsolatok). Ez azért jelent gondot, mert ifj. Hegedűs esetében most a Jobbikról van szó (felesége jobbikos parlamenti képviselő; ő maga 1998 és 2002 között MIÉP-es volt), miközben a hivatalos irányvonal (egyházvezetés) Orbán-hívő és Bölcskei Gusztáv helyére hamarosan zsinati lelkészi elnököt kell választani. Vajon ki lesz Balog Zoltán gyakorló református lelkipásztor-csúcsminiszter, az Orbán-rezsim egyik erős embere támogatottja? Érzékeljük a helyzet abszurditását? Egy püspök-elnökkreáló lelkipásztor-politikus!

Ennek fényében óhatatlanul felmerül a gyanú, hogy a Hegedűs-ügy része (lehet) a református egyházon belüli (jobbikos–fideszes) kíméletlen hatalmi harcnak. Hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy ki kezeli, osztja majd az állami támogatásként számolatlanul érkező közpénzeket, amelyekről 2014 januárjától már elszámolni sem kell. Mert hidegen mérlegelve: miért problémásabb egy református lelkész ellentmondásos szoboravatása, mint a „nemzeti-keresztény” rezsim közjogi méltóságainak (például Áder János államelnök) hasonló tevékenysége? Arról nem is beszélve, hogy lassan bevett gyakorlattá válik politikusok templomi politikai igehirdetése, amit a helyi egyházvezetők áhítattal hallgatnak! És ezen a média, illetve a közvélemény már meg sem ütközik. Mindenki ott hirdeti az igét, ahová politikailag tartozik. Orbán Viktor a debreceni református nagytemplomban, Hoffmann Rózsa a váci katolikus székesegyházban, Gyöngyösi Márton a Szabadság téri templomban (neki még nem dukál püspöki hallgatóság).

Teológiai szinkretizmus, zavaros kereszténység

Ennél továbbmenve azt is mondanám, hogy ifj. Hegedűs Lóránt személyes példája – illetve az azt kezelni képtelen (valójában nem is akaró) egyházi hatóság magatartása – nem csupán rámutat a magyarországi (összfelekezeti) teológiai oktatás (pap-, lelkész- és hittanárképzés) tartalmi és színvonalbeli problémáira, hanem valamilyen szinten túl is mutat azon. Azt a senki által sem megvizsgálni, sem pedig megválaszolni nem kívánt kérdést veti fel, hogy Magyarországon miért nincs értéke a tudásnak és a teljesítmények? Miért erősek annyira a kontraszelekciós mechanizmusok, hogy többnyire alkalmazkodó és meghunyászkodó, de valójában az agresszívan intrikus középszerűség számára terem babér? Mindezt tetézi, mintegy megkoronázza, az akadémiai körökben vallási és teológiai kérdésekben érvényesülő/érvényesített egyházi befolyás, olyan klerikális gondolkodású laikusokon keresztül, akik számára a vallásosság mércéje az ájtatosság, az alázat, az egyházi tekintély feltétlen tisztelete. Az ismeret számukra is csak zavaró tényező, amely esetleg kikezdi az egyébként nem túlságosan mély hitet. Az emberek egy része ugyanis nem annyira ismeretekre vagy tudásra, hanem bizonyosságra, szellemi és érzelmi biztonságra vágyik. Ifj. Hegedűs ezt kínálja: mitizált múltat, ragyogó jövőt és közben a mindenkori kudarcokért felelős bűnbakok megnevezését, ami mindig és mindenben felmenti a múlt, a jelen és az eljövendő magyarjait.

Egyházak és újságírás

Ha Magyarországon lenne oknyomozó újságírás, valamint megfelelő szerkesztői bátorság, akkor az egyházi ügyek – mert lényegében ezek képezik a „nemzeti-keresztény” rezsim legérzékenyebb és legsérülékenyebb pontját –, többek között a Károli Gáspár Református Egyetem mindennemű erkölcsi értékrend teljes hiányáról valló esetei (például a „városi legendák” szintjén közismert kirúgások, doktori iskola botrányok, viszony a Jobbikkal), már régen alapos és elmélyült feltárásra kerültek volna. Mert még akkor is, ha Magyarországon a politika határozza meg és kreálja az „ügyeket”; még akkor is, ha a feltárt „ügyeknek” semmiféle következményük nincs, a közvéleménynek akkor is jogában áll tudni ezekről. Az oknyomozó újságíráshoz azonban kicsikét több kell, mint a magyarul helyesen írni tudás. Kellenek például ismeretek, elemzői készség, intuíció, az összefüggések felismerésének, illetve a megválaszolandó kérdések megfogalmazásának képessége. Magyarországon nem csupán azért nincsenek „egyházi ügyek”, mert azokat egyik politikai oldal sem akarja; azért sem, mert az újságírói szakmában hiányoznak az elmélyült és megalapozott vallási ismeretek. Erre már nem mentség az államszocializmus. Az okot máshol kell keresni. A magyar szellemi, politikai és egyházi elit együttesen nem akarta – és ma sem akarja –, hogy felekezeti ellenőrzésen, befolyáson kívül állók ilyen ismeretekkel rendelkezzenek; hogy legyen intézményes hely, ahol ezeket az ismereteket, összhangban a nemzetközi kutatási eredményekkel, meg lehessen szerezni.

Olajozottan működő rendszer

Ifj. Hegedűs esete valójában azt teszi teljesen nyilvánvalóvá, hogy Magyarországon rendkívül erősek az összefonódások; minden mindennel és mindenki mindenkivel összefügg. Az úgynevezett elitbe többnyire születéssel, házassággal, kooptációval lehet bekerülni. Ez egy többé-kevésbé zárt rendszer, amelynek része a média; következésképpen az újságírók is (kinek nem inge, ne vegye magára!). A hatalmi harcok, személyes- és érdekellentétek tehát rendszeren belül zajlanak. Magát a rendszert azonban senki nem kérdőjelezi meg. Valójában ezért sincsenek „ügyek”; hiszen a nyilvánosságra kerülésnek nincsenek tényleges következményei. Azok az „ügyek” pedig, amelyek bírósági szakaszig jutnak, többnyire olyan egyéneket érintenek, akik bekerültek ugyan a rendszerbe, de szemmel láthatólag nem váltak annak részévé. Ebben a rendszerben az egyháziak sajátságos immunitással rendelkeznek. Ifj. Hegedűs tehát nyugodtan alhat, és továbbra is folytathatja botránykeltő egyház-politikai tevékenységét. Ő annak a rendszernek a része, amelyben vallás és politika szervesen összefonódik, az adok – kapok érdekek és kölcsönös szolgálatok mentén. Ifj. Hegedűs tudja, hogy nem adják ki; nem adhatják ki a rendszer veszélyeztetése nélkül. Természetesen határozottan felháborodnak, elhatárolódnak, vizsgálatot kezdeményeznek (például az a Bölcskei püspök, aki Debrecenben asszisztált a Horthy-emléktábla avatáshoz) – és várják, hogy teljen az idő, felejtődjön az ügy (Kubatov Gábor például a mai napig várja a Csatáry-molinóban „érintettek” önkéntes jelentkezését), amelyet előbb-utóbb úgyis eltakar egy újabb „ügy”. A rómaiak óta tudja a hatalom, hogy cirkusz kell a közönségnek.

Forrás: http://ideaintezet.blog.hu/2013/11/19/egyhaz_es_politika_egymas_fogsagaban_ifj_hegedus_lorant_legujabb_esetenek_tanulsagai

Posted in Uncategorized | Címkézve: , , | 19 hozzászólás »

Professor Éva Jakab’s role in Mészáros’ PhD-cheating (Jakab Éva szerepe Mészáros PhD-csalásában)

Posted by jhnnsclvn - november 19, 2013

Mészáros és a SZTE feljelentése

Szerző: Szegedi Kolléga

Mészáros Mártont és a Szegedi Tudományegyetemet nemcsak a Ravasz László Baráti Kör jelentette fel, hanem felháborodásukban magánszemélyek is. Ezt az e-mailt pl. egy magánszemély küldte be a Legfőbb Ügyészségnek, szinte azonnal, hogy megkapta a Ravasz László Baráti Körtől az értesítést Mészáros újabb csalásáról, ezúttal a SZTE-n. A kör-e-mailt a Ravasz-Társaság 2010. december 6-án este negyed tízkor küldte szét. Ehhez képest alábbi feljelentést a Legfőbb Ügyészség már 2010. december 9-én érkeztette, tehát a hölgy nem vesztegette az idejét. A Legfőbb Ügyészség az ünnepek előtt pihentette az iratot. Kivárta a Karácsonyt, a Szilvesztert, az Újévet, majd komótosan továbbította azt a Szegedi Rendőrkapitányságnak. Az érkeztetés dátuma “Újszegedre” 2011. január 6.

A címzettek között ott van a média mellett a kormány és a parlament több tagja, egyházi személyek, akadémiai tagok és különböző egyetemek professzorai, többek között a SZTE képviselői is. A címzettek 5. sorának végén ott virít Jakab Éva professzor e-mail-címe is, csakúgy, mint a védés előtt küldött körlevelek címzettjei között. Jakab nem állíthatja, hogy nem tudott a törvénysértésről, és jóhiszeműen szavazta meg a doktori címet Mészárosnak – immár István néven, akivé Márton a védés napján átalakult. Az ő felelőssége azért kiemelt, mert Mészáros szegedi csalása idején Jakab másodmagával jogászprofesszorként részt vett az Egyetemi Doktori Tanács döntéseiben. Nem vétózta meg sem Mészáros befogadását a sikertelen védésre rá 4 hónappal, sem a fokozat odaítélését, holott már a védés előtt tájékoztatva lett a szabálytalanságról, majd a védés után közvetlenül ismét.

Amikor kiderült, hogy szinte minden Mészárossal kapcsolatos dokumentumon Pál József rektorhelyettes aláírása szerepel, akkor Pál azzal védekezett, hogy jogászprofesszori szakvélemény alapján járt el. Ekkor irányult a figyelem Jakab Évára, aki nemcsak a SZTE jogászprofesszora, hanem Nagy Ferenccel együtt a SZTE Egyetemi Doktori Tanácsának tagja volt Mészáros eljárásra jelentkezése és védése idején. Jakab különleges akkurátusságáról és pedantériájáról, hadd ne mondjam “szőrszálhasogatásáról” híres jogi ügyekben. Hogy-hogy nem szólalt meg ebben az esetben sem a jogi, sem az erkölcsi érzéke? Tűrte az eljárásra jelentkezést, tűrte a védést, tűrte Mészáros védésen elért pontszámainak utólagos meghamisítását, tűrte a diploma kiadását. Miközben többször többen és időben felhívták a figyelmet a törvénytelenségek sorozatára. Azon sem akadt fenn, hogy Mészáros nem tett nyilatkoztot arra vonatkozóan, volt-e 2 éven belül ugyanebben a témában másutt eljárása, holott ez törvényileg előírt, kötelező feltétel.

Amikor egy “Éhes” kommentelő elkezdte a blogon feszegetni Mészáros védésének jogi hátterét és a Pál által hivatkozott szakvéleményt forszírozta, érkezett egy komment Jakab Éva néven, tartalmából ítélve az ő környezetéből, amely ezekre a kérdésekre Jakab Évát felmentő válaszokat adott. 13 nappal később pedig egy másik, hogy a komment nem tőle jött és az koholmány.

Ezek után valóban fel kell tenni az alábbi kérdéseket: 1. milyen szerepet játszott Prof. Dr. Jakab Éva a védés napján Istvánra keresztelt Mészáros Márton törvénytelen eljárásra jelentkezésében – alig 4 hónappal a sikertelen károlis védési kísérlet után – ugyanabban a témában, ugyanazzal a címmel? 2. Miért nem hívta fel a figyelmet a törvénysértésre legkésőbb az egy héttel a védés előtt kézhez vett figyelmeztetés ellenére? 3. Milyen szerepet játszott Jakab Éva Mészáros védési eredményének utólagos meghamisításában, illetve miért nem vétózta azt meg? 4. Milyen szerepet játszott a doktori oklevél törvénytelen kiadásában, azaz az intellektuális okirathamisításban?

Posted in Károli University of the Reformed Church, Mészáros Márton, Szeged University | Címkézve: , , | 36 hozzászólás »

Catch-22 (A 22-es csapdája)

Posted by karoligaspar - november 17, 2013

Szerző: Gusztos István

Bölcskei intézkedett…

Levelet írt – kissé megkésve ugyan, de biztosan alaposan meg kellett fontolnia a dolgot: a kapkodás csak kárt okozott volna… Teljesen jogos hát, hogy az „akkurátus és fokozatos” egyházjogi eljárás érdekében emelt szót!

Boelcskei

A körültekintő gondosság messzemenően indokolt: ugyanis ifj. Hegedűs Lóránt reformátusként igyekezett tenni egyházáért, „de nézetei, cselekedetei nem mindenben egyeztek a Szentírás tanításaival” – ja, ezt Bölcskei úr Horthy Miklósról írta, arról a „hisztériakeltésről” szólván, amely a szoborállítás után a magyar közéletben (meg a külföldi, például amerikai gyarmatosítók körében – teszem hozzá) „lábra kapott”.

Érdekes volna megtudni, hogy Bölcskei úr szerint Horthy szavai és tettei miben is egyeztek meg a Szentírás tanításaival? Valami nagyon fontosban kell felismernünk az egyezést, másképp Bölcskei úr aligha leplezte volna le a „kormányzó őfőméltósága” emléktábláját Debrecenben – a kálvinista Rómában!

Hogy Horthy tevékenysége, gondolkodásmódja mély nyomokat hagyott a magyar reformátusok körében, azt bizonyította az a nagyszámú lelkész is, aki annak idején a MIÉP képviselőjelöltjének jelentkezett.

Ha Horthyval csak az a probléma, hogy szavai és tettei nem mindenben egyeztek a Szentírás tanításaival – hát istenem! Attól még emléktáblát, szobrot is kaphat. Hiszen igaz keresztény/keresztyén, ha nem megszállott, aligha állíthatja magáról – talán még Bölcskei úr sem -, hogy szavai és tettei mindenben megegyeznek a Szentírás tanításaival… Még akkor sem, ha eltekintünk attól az apróságtól, hogy a Szentírás tanításai olykor mintha ellentmondásosak volnának, vagy legalábbis – mint az irodalmi szövegek általában – többféleképpen is értelmezhetők…

Bölcskei úrnak különben nagyon igaza van – az egyházjogi eljárásban tényleg ügyelni kell a fokozatosságra. Ifj. Hegedűssel ugyanis mindeddig alig volt probléma – ezért aztán a vizsgálódóknak nem szabad túlzásokba esniük. Valószínűleg akkor járnak el helyesen, ha nem hamarkodják el az ejnye-bejnyét – a fokozatosság jegyében elegendő lehet az ejnye is.

A majdani egyházjogi eljárásnak egyébként – ha helyesen következtetek Bölcskei úr leveléből – ki kell majd térnie a hódoltság korának protestáns prédikátoraira, a magyar líra protestáns vonulatára, a református iskolák halhatatlan érdemeire és a határainkon túli magyarság identitásának megőrzésében játszott református szerepre.

Ha így történik, a vizsgálódók bizonyára nem hoznak túlzó döntést.

Tóth Károly véleménye Bölcskei intézkedéséről:

Bölcskei Gusztáv, a MRE zsinatának lelkészi elnöke a szoborállítás idején a dél-koreai Puszanban tartózkodott az Egyházak Világtanácsának nagygyűlésén. 2013 november 5-én szólalt meg először. Levele a körmönfont semmitmondás példája: “Szomorúan és megütközéssel olvastuk a híradásokat a vasárnap a Szabadság téri Hazatérés templomában és lépcsőjén történtekről” (www.reformatus.hu/mutat/8848/ ), majd felszólítja az illetékes püspököt – dr. Szabó Istvánt – az esemény kivizsgálására és a szükséges intézkedések megtételére. (Ezt a Dunamelléki püspök már egy nappal korábban megtette.) Levelében nem fordul elő Horthy neve. Egyetlen szót sem veszteget a kormányzóra, akinek emlékére másfél éve maga is emléktáblát avatott a debreceni Református Kollégium épületében.

Egy héttel későbbi levele még semmitmondóbb és még körmönfontabb. Ezt lelkészi elnökként intézte a MRE november 13-ára és 14-re összehívott zsinatához: “Az ifj. Hegedűs Lóránttal kapcsolatos ügy súlya és fontossága indokolja az ‘akkurátus és fokozatos’ egyházjogi eljárás szükségességét.” Fontos lenne, írja, a “szükséges jogi lépések” megtétele “a rendezvényen részt vevő összes lelkipásztor ellen”. Felhívja az illetékes egyházkerületeket és egyházmegyéket ennek megtételére. Erről a zsinat következő, tavaszi ülésén kell beszámolniuk.

http://www.magyartudat.com/horthy-szobor-bolcskei-gusztav-a-hegedus-ugy-sulyossaga-indokolja-az-akkuratus-egyhazjogi-eljarast/

Bölcskei az ifj. Hegedűs elleni korábbi egyházjogi eljárásokat, úgy látszik, nem tartja sem “akkurátus”-nak, sem “fokozatos”-nak, bár igazán nem tudni, mit ért “fokozatos”-ságon. Kivételes lassúságot, időhúzást? Olyan hosszú történelmi felvezetést, hogy a vizsgálat el se jusson időben a máig és ifj. Hegedűsig, hogy ez az ügy is következmények nélkül maradjon?

Óvatosságra kétségkívül szükség van, de nem ifj. Hegedűs, hanem az eljáró bírák életének és testi épségének érdekében, ha a korábbi eljárások úgy zajlottak le, ahogy Kéri Tamás elmondja Sándor Zsuzsannának. (Olvasható a 168 óra 2013 november 14-i számában: Horthy politikai koszorúja. Ebből elég volt!) “Nemegyszer az egyházi bíróság épületénél gyülekeztek a gárdisták. Fenyegettek engem és bírótársaimat is, hogy nyilvántartanak minket, és “meg fogunk dögleni”. Akadt olyan bíró, aki közölte, többé nem vállal ítélkezést ifj. Hegedűs Lóránt perében.”

Bölcskei ifj. Hegedűsön kívül be kívánja vonni az egyházjogi eljárásba ifj. Hegedűs testvérét, dr. Mészárosné Hegedűs Zsuzsannát, valamint sógorát, a Károli Gáspár Református Egyetem rektorát, dr. Balla Pétert is. Ez új. Vajon miért? Hogy ifj. Hegedűs erősítést kapjon?

Ezzel a levéllel – és ez a sátáni fordulat az ügyben – Bölcskei lényegében az egyházkerületekre, jelen esetben a Dunamellékire tolta át a felelősséget, személy szerint pedig Szabó István püspökre. Bölcskei ezzel tisztázta magát – gondolja ő és az éceszgéber Tarr Zoltán – a világ és az egyház előtt. Szabó István pedig nyakig ül a slamasztikában. Bölcskei már nemcsak ifj. Hegedűst fordította vele szembe, hanem Ballát is, aki – Bölcskei védelmező szárnyai alatt – Szabó püspök riválisává szeretné kinőni magát a Dunamelléken a legközelebbi püspökválasztásig.

Szabó püspök ugyanis két rossz között választhat. Vagy eljár az egész Hegedűs család ellen, beleértve Ballát, a KRE rektorát is, vagy nem, és akkor ő marad a fasisztákat támogató, horthysta főpap az egyházban. Bölcskei pedig beszámoltatja tavasszal, és az akkori politikai helyzetnek megfelelően húz hasznot a helyzetből.

Roppant érdekel bennünket, hogy ha Szabó felvállalja a konfliktust a Hegedűs-családdal, kivonulnak-e újra a gárdisták és kit fenyegetnek meg. Talán bizony Balla, az Újszövetség professzora és a Károli rektora miatt is “meg kell dögleni” egyeseknek az egyházon belül? Na és ki(k)nek vajon?

Posted in HungarianCalvinistChurch, Károli University of the Reformed Church | Címkézve: , , | 23 hozzászólás »

Bishops’ chess reloaded (Püspöki sakkjátszma újratöltve)

Posted by jhnnsclvn - november 14, 2013

Bálványok és egyházak

Majsai Tamás 2013.11.14.05:09
Ifj. Hegedűs Loránt református lelkész és a Horthy-szobor – Népszabadság/Kurucz Árpád

A Magyarországi Református Egyház (MRE) ismét főszereplővé vált a történelem szemétdombján. Híveinek egyik közössége – szövetkezve a magyar politikai élet legalját képviselő erőkkel – bálványistentiszteleti parádét szervezett a nemzetáruló és népgyilkos Horthy Miklós szobra körül.

Az MRE mindezt és a történtekért viselt (kizárólagos) felelősséget megpróbálja eltolni magától. Kommunikátorai úgy mutogatnak az akció közvetlen kezdeményezőjére és logisztikai vezetőjére, az eseménynek otthont adó Szabadság téri Református Egyházközség hivatásmegszégyenítő és sületlen eszméktől messze bűzlő lelkészére, mintha bizony nem az MRE lenne az, amely gyávaságból és opportunizmusból intézményes, lelki és értékközösséget vállal az immár jó egy évtizede hasonló skandalumok tucatját jegyző atyafival és gyülekezeti kompániájával.

Meglehet, az MRE különböző rendű és rangú tényezői rendszeresen belső vizsgálatokat indítanak a Szabadság teres garázdaságok miatt, napnál is világosabb, hogy mindezek csak kirakateljárások, illetve olyan kutyakomédiák, amelyek már azon is megerőtlenülnek, hogy rendre zsákmányává válnak az eljárásjogilag elsősorban érintett két főpüspök, Bölcskei Gusztáv és Szabó István egymás közötti felelősségáthárítási civakodásának, valamint az egyházjogi fórumok közötti tilitolis bohóckodásoknak. (Minderről részletesen is írtam egy ez év tavaszán készített elemzésemben. [1])

Az „ékes és jó rendet” követő „bonyolult” és „szabályos” egyházjogi eljárások blőd képmutatásával pertraktált és orránál fogva vezetett szekuláris sajtó persze ismét és ismét adrenalingerjesztően lelkes szalagcímekben számol be a Szabadság téren kifogyhatatlan leleményességgel kitalált újabb és újabb aljasságokkal szemben a „főegyházi” „fellépésekről”. A reformátusok bekeményítettek; Hegedűs Lóránt elveszítheti hivatalát és a Szabadság téri templomot; vagy mint legutoljára is: Fegyelmi eljárást indít Hegedűs Lóránt ellen a református egyház stb. – sorjáznak a blikkfangos tudósítások, hogy aztán mindezek eredményeként rendre ne történjen semmi, és az akár éveken át eltartó sunyi lapulást követően szélsőjobboldali portálokról értesüljünk arról, hogy valamelyik zugolyában tevékenykedő egyházbírósági fórum kinyilvánította a lelkész elleni fegyelmi eljárás megszüntetését, azaz az érintett „vádlott” mégis teljes feddhetetlenségét.

A Hegedűs-ügy kezelhetetlenségét illetően némelyek hajlanak a jóhiszemű beletörődésre: igen, a jog már csak ilyen (így van ez a világi ítélkezés területén is!), és egyébként is, a református egyház gyülekezetszuverenitási tradíciói nem teszik lehetővé az indokolt esetben gyors eredményre vezető legfelsőbb szintű intervenció katolikus típusú megoldásait (mint pl. a hírhedtté vált limburgi luxuspüspök minapi történetében). Kérdezzük meg azonban, hogy a hitbeli kérdések ügyében rendre mennyei vízióikról szónokló református papi látnokok, akik ráadásul prédikációról prédikációra a „lelketlen”, „farizeikus” legalizmus vádjával szidalmazzák (valójában saját korhadt identitásuk tisztességtelenül alkalmazott tapaszanyagaként) a zsidó vallást (amelynek lényegéről mellesleg többnyire annyi tudásuk sincs, mint a TV-macinak a barna medvékről), hogy a bánatos csudában nem képesek az egyházjog problémaalkalmatlanságát felismerni, és a Hegedűs-féle herezisre – azaz, egy egyházi közösség hitbeli identitásának tisztaságát elemi módon megcsúfoló kérdésben – válaszul egy szimpla biblikus konfesszió formájában bejelenteni (követve pl. a náci német egyházi vonulatnak Barmenben hátat fordító hitvalló eleik még viszonylag friss paradigmáját), hogy a Názáreti Jézus örökségét a református egyházi név uzurpálásával meggyalázó Szabadság téri társasághoz az MRE-nek sem intézményes, sem pedig lelki és konfesszionális értelemben semmi köze nincs. Bár többen megemlítik, hogy egy ilyen fellépés az egyház számára egy patinás templom elvesztését is jelenthetné, mindez nyilván komolytalan. Szellemi bordélyháztól megszabadulni egy hitvalló közösségnek mindig is csak nyereség lehet.

Az igazi kérdés ennél persze sokkal mélyebben rejlik. Jelesül ott, hogy milyen felelősséggel tartozik az MRE azért, hogy a kebelében egy ilyen, tünetfunkciót is betöltő terebélyes deviancia egyáltalán létrejöhet/ett. Valamivel részletesebben: milyen felelőssége van az MRE-nek abban, hogy a református közösség keretében történelmileg mély szimpátiát élvező autoriter-etatista társadalom- és politikai filozófiák, a nemzeti áltranszcendenciák, illetve a nacionális kultuszok iránt megnyilvánuló érdeklődés (amely gyakorta siklik át az erőszak és agresszivitás szakralizált szenvedélyébe) nem korrigálandó feladatként jelenik meg; hogy a keresztény egyháziasságnak a múltba révedő, reakciós eszmékkel és a nemzetbálványt mindenkor megtestesítő államhatalom iránti hagymázas odaadásban fogant buzgóságokkal való kibélelése nem mint vallási pótszer nyer leleplezést, hanem éppen ellenkezőleg, az értékes örökség tovább izmosítandó adományaként ápoltatik.

E végül is csak kiragadott szempontokat azért említjük külön is, mert főbenjáróan ezek húzódnak meg a mögött, hogy az antiszemita felhangú Hegedűs-féle fellépéseknek, azok egyes elemeinek komoly látens népszerűségük van úgy az egyháztagok, mint a lelkészi kar és az egyházi vezetők széles körében. Utóbbit illető megfigyeléseink friss dokumentumát láthatjuk például abban is, hogy az ATV által a református püspököknek feltett kérdésekre, hogy ti. véleményük szerint „Horthy Miklós kormányzót terheli-e felelősség, és ha igen milyen mértékben a zsidótörvények bevezetésében, hazánk második világháborúba való belépésében, a doni katasztrófában, illetve 430 ezer vidéki zsidó honfitársunk deportálásában?”, immár többedik napja nem óhajt választ adni egyik megkérdezett sem. Nem lehet véletlen azonban az sem, hogy ifj. Hegedűs közvetlen egyházi elöljárója, Szabó István püspök nyilatkozata csak arról pislogott valamit a november 3-i botrányt követően kiadott Nyilatkozatában, hogy „az illetékes egyházmegye esperesét sürgősséggel fegyelmi felelősség megállapítására irányuló vizsgálatra” kérte fel (egyes hírek értelmében egyébként az egyházi főpüspök, Bölcskei Gusztáv külön felhívása nyomán), és hogy megbotránkozott „a Szabadság téri református templomban” szervezett „provokatív politikai akció” felett, amelynek „egyházunk tisztességének és a lelkipásztori szolgálat becsületének okozott kára beláthatatlan”. (Az egyházi reakció egyébként most is csak a merényletet követően fogalmazódott meg, [2] noha annak programjáról már napokkal megelőzően lehetett tudni.)

Még utalásszerűen sem szólt ugyanakkor Szabó püspök a Horthy-kultusz gyalázatos élesztgetésének a problémájáról. Sokatmondó azonban az is, hogy a kommunikációs szempontból legérintettebb két vezetőn kívül egyetlen további egyházi elöljáró sem látta fontosnak (márpedig van belőlük néhány kocsideréknyi), hogy véleményt mondjon a történtekről. Végül, nem kevésbé jellemző az sem, ahogy a sajtó által nógatott két-három ismertebb református értékelte a fejleményeket. A kereszténydemokrata színekben képviselősködő Varga László ref. lelkész egyfelől nem hiszi, hogy „református templomban vagy annak előterében helye lenne ilyen szobornak, egyáltalán: politikus szobrának”. Ám miután – hangoztatta Varga nagytiszteletű úr – „Horthy a magyar történelem kiemelkedő alakja volt” (az interjúban részletesen is érvel az érdemei mellett), „lehet helye a magyar történelmi alakok között”. Egy református vallású államtitkár szintén nem Horthy személyét tartja problematikusnak, hanem személyének méltatását templomi keretek között, és azt, hogy szobrot templomban senki, még Kálvin János sem kaphat. Szászfalvy László volt egyházi államtitkár véleményét nem riogatás végett idézzük (ő, lévén csurgói lakos, proklamálta lenyűgöző tisztánlátással, nem szólhat bele egy másik gyülekezet dolgaiba), hanem mert álláspontja, minden elképesztő tartalma ellenére, egyszersmind szomorú dokumentuma a hazai kereszténység egészét is jellemző identitáskrízisnek. A belügy-teóriában ugyanis (amelynek jegyében egyébként a társfelekezetek is olyan természetességgel nem foglalkoznak a reformátusoknál kitört spirituális járvánnyal, sőt, kifejezetten menekülnek minden ez irányú megnyilvánulás elől, mintha ott legalábbis csak egy pityókás lelkész okozott volna némi felzúdulást egy istentiszteleten) nem másról van szó, mint az una sancta ecclesia, az egy szent és egyetemes keresztény egyházi közösség alapelveinek a nyers megtagadásáról; az egymás iránti – ezen egyházfelfogás jegyében – kötelező ökumenikus felelősségvállalás brutális feladásáról; az egyházi és keresztény hitbéliség egyetemes értékek képviseletében manifesztálódó alapeszméjének valamely törzsi vagy egyéb privát társasági és szakrálpiaci ideológiává züllesztéséről.


Hihetetlen, de igaz!

Két megkülönböztetetten kiváló ref. lelkész, Gilicze Tamás és Nagy Károly Zsolt, tiltakozó levelet juttatott el a Szabadság téri egyházközségben legutóbb történt események miatt az MRE Zsinatának Elnökségéhez. Nyilatkozatuk szövege (amelyet elhelyeztek a világháló peticiok.com oldalán is):

Alulírott lelkipásztorok mélységes szomorúságunkat és felháborodottságunkat szeretnénk kifejezni a 2013. november 3-án, a Budapest Szabadság-téri református templomban és előtte történt szoborállítási alkalom kapcsán. Meglátásunk szerint ifj. Hegedűs Lóránt lelkésztársunknak az evangéliummal ellentétes és egyházunkhoz méltatlan viselkedése nemcsak az egész Magyarországi Református Egyház életére vet rossz fényt, de a mi személyes szolgálatunkat is hiteltelenné teszi. Ezért a leghatározottabban tiltakozunk lelkésztársunk tevékenysége ellen, elhatároljuk magunkat mind a fent említett szoborállítási akciótól, mind pedig a korábbi gyűlöletkeltő, antiszemita, kirekesztő megnyilvánulásaitól.

Isten dicsőségét, Isten házának méltóságát és az igehirdetés komolyságát nem adhatjuk oda semmilyen emberi szándéknak.

Minket az evangélium arra tanít, hogy az egyházban nem szabad teret engedni semmiféle gyűlöletre épülő gondolkodásnak vagy gyakorlatnak, ezért tisztelettel kérjük az Elnökséget az ügynek a Magyarországi Református Egyház egészére vonatkozó, elvi és gyakorlati, mihamarabbi és megnyugtató megoldására.

2013. november 4.

Testvéri szeretettel a Magyarországi Református Egyház lelkészei

A két lelkész fellépése gyorsan ismertté vált. Amikor utoljára láttuk az oldalt, november 6-án, már több mint hetvenen csatlakoztak a felhíváshoz. Mindez azonban ma már a múlté. Az oldalra kattintva ugyanis azt olvashatjuk: „This petition has been removed by the author.”

Az akcióról Református lelkészek tiltakozása címmel részletesen tudósított a református egyház hivatalos portálja is, ez viszont ott ma már (szintén) nem érhető el, csak körülményes kereséssel lehet megtalálni.

Hogy mi történhetett, arról bizonyos elképzelést alkothatunk az első napok 175 kommentje alapján, amelyeknek legalább a felét az alábbi megjegyzésekből kiolvasható szellemiség dominálta (betűhív közlés): „Szégyelljék magukat mindazok, akik idegen érdekeket kiszolgálva a nemzetük ellen fordulnak! // Ez a petíció sem a reformációhoz, sem a református egyházhoz nem illik. Viszont csatlakoztatok vele Németh Sándor pártegyházához. // Elhatárolódok a református egyház hazaáruló vezetőitől! Valamint Bölcskei Gusztáv segéd rabbitól is. // Elég, ha egy cionista politikus vakkant egyet és a református egyház máris vigyázzba vágja magát? Mi a baja az egyháznak Horthy kormányzóval? // Sajnálattal látom hogy a kereszténységet nyíltan gyűlölő zsidókat ilyen nagy kedvel kiszolgáló egyháznak nagy gondja az  ha manapság egy zsidó mentő szobrát felmerik avatni…

Nem gondoljuk, hogy a petíció kezdeményezői megriadtak volna a nyilván más irányból is rájuk zúduló hangorkántól. Egyes egyházi tényezők mindenesetre elgondolkozhattak a jobbikos egyházi lobbival való ujjat húzásnak a Fidesz és a saját karrierjük szempontjából várható konzekvenciáiról, amibe beleférhetett az is, hogy valamilyen módon elérjék a petíció visszavonását.

Szabó István püspök például (akinek a „Nyilatkozat”-a inkább csak hangsúlyaiban váltott ki az előbbiekben olvashatóaknál mérsékeltebb reakciókat a kommentelők körében [3]), igen gyorsan (november 6-ára) összetrombitálta egyházkerülete esperes-gondnoki testületét. Nem meglepő, csak elgondolkoztató: a válságtanácskozás tulajdonképpeni kiváltója, a Horthy-kultusz, illetve a református egyház ehhez való viszonyulásának hitvallásos alapokon történő reflektálása szóba sem került (utóbbit illetően beérték néhány, alább idézett sanda utaló mondattal). Annál inkább a püspöknek az a nem új keletű, ám most váratlanul nagyon akutnak látszó gondja, hogy ti. miként oldhatják meg a legkevesebb veszteséggel a Szabadság téri lelkész által generált problémát. A minden bizonnyal szoftos koncepcióval érkező Szabónak sok vitája nem akadhatott a testülettel, tehát gyorsan meg is született a leginkább alkalmasnak gondolt felvetés: a botrányhőstől való megválás nyájas programajánlata. Burkoltan, ám nem félreérthetően, külön tiszteletkört is tettek a már egyházbírósági eljárásra beajánlott hittestvérük előtt (nem hagyva kétséget afelől, milyen érzelmek akadályozzák is őket a tőle való elszakadásban), hangsúlyozva, mennyire tiszteletben tartják nemzetmentő szolgálatát: „A mai magyar politika nagy, múltról szóló, nagy érzelmeket megmozgató szimbolikus ellentéteiben minden egyes magyarnak joga van állást foglalni. Ez a jog lelkészektől sem vitatható el. De egy lelkészt hite és elhívása, valamint egyházának kötelmei is korlátozzák abban, hogy szerepet játsszon napi és pártpolitikai összecsapásokban, és ne az üdvösség evangéliumának szempontjai szerint járjon. Aki tehát egy – akármennyire is igaz – politikai célt vagy mozgalmat akar közvetlenül támogatni [kiemelés: MT], annak el kell hagynia a lelkészi hivatást, és politikussá kell lennie.”

A Hegedűs-herezis által teremtett helyzetnek a hitvallásos tisztesség útján történő tisztázása helyett a „templomot, hitet, istentiszteletet” politikától/napi politikától/pártpolitikától (!!??) távol tartani óhajtó retorika alkalmazásával Szabó Istvánnak végül is egyetlen törekvése volt: egyrészt megakadályozni, hogy a recens kalamitás Horthy személyét és az ő személyéhez való aktuális egyházi viszonyulást illető elvi és konfesszionális kérdésként kerüljön megbeszélésre; másrészt alapvetően olyan megközelítésben kezelni a nyilvánvalóan összegyházi, sőt ezen is túlmenő jelentőségre szert tett igen súlyos problémát, mintha az lényegében egy partikuláris esemény, azaz kizárólag a Szabadságtéri Református Egyházközség ügye lenne, és a kizárólagos kérdést az jelentené, hogy a botrányok forrásává lett rendezvényre súlyos pártpolitikai összefüggések jegyében került sor.

Szabó István törekvése sanda és súlyosan szeplős lelkű volt (erre még kitérünk), mindazonáltal kétségkívül logikus. Eltekintve ugyanis attól, hogy ha a Horthy-reneszánszot bírálná, legalábbis búcsút vehetne saját eddigi énjétől és kormánypárti politikai családjától (és minden bizonnyal a zsinati elnöki poszt nagyon vágyott elnyerésének esélyeitől is – természetesen csak Bölcskei Gusztáv után), aligha tudna magyarázatot adni arra a kérdésre, hogy miért nem szabad Hegedűsnek az, ami Bölcskeit megilleti (lásd a 2012-es debreceni Horthy-tábla avatást a református kollégiumban), és persze arra sem, hogy miként is kerülhetett sor masszív református részvétellel néhány héttel korábban éppen az ő kerületéhez tartozó Nagykőrösön egy Horthy-emléktáblát is magába foglaló komplex táblaavatási ceremóniára. A sebtében végrehajtott egyházfői rendteremtés alkalmas adu lehetett végül a püspök kezében a tiltakozást fogalmazó (és az egyházvezetés számára a Hegedűs-ügyben való küzdelemhez segítséget nyújtani kívánó) lelkészek törekvésének pragmatista félretolásához is.

Az eredmény a budapesti kollégával ismeretesen nem a legkiegyensúlyozottabb viszonyban álló Bölcskei Gusztávot is megnyugtathatta. Leginkább persze Szabó püspök lehetett elégedett. Megbánta ugyanis ő már ezerszer, hogy első ijedtében meggondolatlanul kiadta azt a nyomorult „Nyilatkozat”-ot, amelyért oly sokat kapott a fejére. Illusztrációként csak egy példát idézünk a reformatus.hu oldalon megjelent üzenetek közül: „Tisztelt Püspök uram! Kedves református testvéreim! Kérlek titeket, gondoljátok át most, de ifj. Hegedűs Loránt melletti vagy elleni állásfoglalást ez ügyben nélkülözve, hogy fenti nyilatkozatod, állásfoglalásod megosztja-e egyházad, azaz egyházunk közösségét? Én az itteni hozzászólásokból és az egyéb fórumokon olvasható megnyilatkozásokból úgy érzem, hogy igen, megosztja. Tehát tisztelt püspök uram: tartózkodsz-e az olyan megnyilatkozásoktól, amelyek megosztják a rád bízott egyházkerület közösségét?

Az esperes-gondnoki értekezleten elért eredménnyel Szabó püspök mindenesetre igazolhatta magát a Horthy- és nemzetbálvány hívei előtt is: ő bizony nem a hitvallásos, hanem sokkal inkább a népfrontos politikának a híve.

És végül néhány megjegyzés, amelyeket a fentiek feltétlenül kötelezővé tesznek.

a) Szabó István püspök az egyház értékeinek egyik legfőbb őreként nemcsak valami lehetetlent képvisel a lelkészi és egyházi politizálásról vallott özönvíz előtti felfogásával (amelyet az esperes-gondnoki értekezlet nyilatkozatában igyekeznek ugyan zavarosan elmaszatolt kontúrokkal és nem világos frazeológiával eltakarni), jelesül azzal, hogy a templom falain kívül elsősorban ő maga közlekedik más elvek – éspedig a politikai orientáció logikája – szerint, mint amit hirdet és hirdettetne, de a leplezetlen pártpolitikai preferenciákat követő, adott ügyben tanúsított egyensúlyozgatási kísérletével saját törekvéseinek is karikatúrájává vált.

b) Közhely, de az evangéliumról tanúságot tenni óhajtó egyháznak, és legkevésbé a legfőbb őrállójául választott pásztornak, semmilyen szabadsága nem lehet a zsidóellenesség akár csak írmagjának is a megtűrésére vagy az ilyen jelenségek észlelése feletti toleráns és sandán lavírozó szemet hunyásra.

c) Az Izraelt illető theológiai kétlelkűségéből, a theológiai politizálásról alkotott zavaros látásából és nem végső soron reflektálatlan pártpolitizálási hajlamaiból következően került a Hegedűs-ügy kapcsán Szabó püspök abba a cinizmusban tocsogó tragikus helyzetbe, hogy még annak a templomnak a megszentségtelenítésekor sem volt képes a hit világos szavaival állást foglalni a neopogány és lélekfertőző horthyzmusról és alávaló élesztgetéséről, amelynek falai között egykor tiszta lelkű keresztények a Horthy-rendszer által halálra szánt embereket mentettek.

Kire tartoznak a döntések?

A saját törzsközönségük jobbos-szélsőjobbos tényezőinek érzelmeitől erősen rettegő MRE-vezetés (meghunyászkodó és langymeleg magatartásukat elsősorban theológiai értelemben mértékhiányos szerepidentitásuk és az okozza, hogy sok tekintetben maguk is osztják a borzalmas bázis nézeteit) a Hegedűs-ügyben eleddig egyszer volt csak képes karakánnak tűnő döntést hozni. Nem véletlenül. Ez év tavaszán, amikor az MRE, felismerve, hogy kenyéradó és minden politikai lépését gyerekesen meghatározó gazdája, a magyar kormányzat váratlanul izmos antifasiszta üzemmódra váltott, és nagy öntudattal föllépett az Élet Menete rendezvényt megzavarni próbáló motoros csibészekkel szemben, egy számára semmibe nem kerülő döntéssel – és nem zárható ki az sem, hogy némi pártállami sugallatra – fölkérte „az illetékes hatóságokat”, hogy „hasonló határozottsággal és egyértelműséggel” járjanak el „a Budapest-Szabadság téri református templom elé a Zsidó Világkongresszus idejére meghirdetett” Hegedűs-féle anticionista „tüntetés megítélésében is”.

Miután a helyzet a jelen esetben azonban éppen fordított, hiszen a Horthy-restaurációs akciókhoz maga a Rendszergazda biztosítja a megfelelő legitimitást (lásd a Die Presse című újságnak adott interjúját, amelyben kifejtette – és ez a háttér adhatta többek között Bölcskeinek is a bátorságot Horthy-táblás akciójához –, hogy a Horthy-emlékműveket illető „döntések kizárólag a helyi közösségekre tartoznak”), Szabó püspök és értekezletének tagjai számára kívánatosnak, sőt, elvártnak tűnt az aktuális Hegedűs-affér minél simább elintézése. A 6-ai esperes-gondnoki értekezleten mindazonáltal aligha gondolta bárki is, hogy az ügynek talán még az elején sincsenek túl. Bár ki tudja! Szabó püspök ugyanis azon a napon adta ki 4-i nyilatkozatának angol változatát, amikor becsapott a mennykő. Azaz a képben váratlanul megjelent a magyarországi Horthy-reneszánsz ügyében magát eleddig közvetlenül nem exponáló Egyesült Államok: budapesti követsége november 7-én igen éles hangnemben elítélte az „etnikai gyűlölettel és antiszemitizmussal azonosított magyar politikai párthoz” kötődő „szégyenletes” Szabadság téri eseményt, amelynek keretében felavatták „a náci-szövetséges Horthy Miklós mellszobrát” (kár persze, hogy az Egyesült Államok nem inkább a Die Pressében megjelent interjút követően vette radikális antifasiszta érvekkel kemény bírálat alá a mára már aligha megállítható szellemi szennyhullámot ránk szabadító miniszterelnököt), és közölte azt is, hogy kormányuk „szükségesnek tartja, hogy a legmagasabb rangú magyar vezetők is határozottan és egyértelműen” tegyék meg ugyanezt. A kommüniké emellett külön is hangsúlyozta: „azok, akik ezt az eseményt szervezték és azon részt vettek […], nemcsak saját intoleranciájuknak vitték hírét, hanem Magyarországról is drámaian negatív képet festettek.”

Lázár János, a miniszterelnökséget vezető államtitkár mindazonáltal hétfőn (4-én) még úgy nyilatkozott a Horthy-szobor felavatásáról, hogy az egy párt által támogatott kezdeményezés volt, így a kormány hivatalosan nem foglal állást róla (különösen, hogy azt a kormánypártok már megtették). Különben is, mondta, a Horthy-korszakot történészeknek és nem politikusoknak kell megítélniük. Az államtitkár (és a miniszterelnök ezzel teljesen azonos korábbi) álláspontját osztják/osztották a reformátusok is. A már idézett 6-ai értekezlet nyilatkozata szerint „a Horthy Miklóst illető álláspontok még máig nagyrészt politikailag motiváltak. A reformátusok többsége úgy gondolja, hogy – mint sok más kérdésben is – a sokféleség egy demokratikus társadalomhoz méltó álláspont, s minden kizárólagosság helytelen”.

Szabó és Bölcskei püspökök valószínűleg jól alszanak ugyan, hiszen úgy vélik, legfőbb védnökük, a szabadságharcos Kegyelmes úr csak elbánik majd a Nagy Parázna Amerikával is. Titkon mindenesetre meg-megfordul a fejükben, hogy mi lesz akkor, ha a NER-vezér, úgy is mint Mentoruk és Bálványuk – aki aztán végképpen nem különbözik tőlük, és bármikor kész egy kis gyakorlati haszonért feláldozni bármilyen elvet – bedobja a törülközőt, és „helytállásra” kéri őket az amerikai fronton. Őket, akik mégiscsak a legilletékesebbek egyházi ügyekben. A feladatot akkor ugyanis aligha a szoborceremónia politikai kontextusának az elítélése fogja jelenteni, hanem annak a kijelentése, hogy a másik Bálvány, az egyházi közösségeik által és a saját lelkükben is nagyra tartott, és többrendbeli áldozattal megtisztelt Legfelsőbb Hadúr, az „agresszív” tengerentúli hatalom által „profán” módon csak „náci-szövetséges”-nek titulált gyilkos lelkű Horthy, valamint a nevével fémjelzett kifejezetten gyalázatos és rosszemlékű rendszere, és az is, amit mai rajongói mindebből leginkább tiszteletre méltónak gondolnak, minden tekintetben egyértelműen méltatlan a keresztény egyházak körében a megbecsülésre. És ki tudja?! Ennek a pillanatnak az elérkezésekor a püspök urak talán azt is fontosnak fogják még találni, hogy újra megjelenjen a „Református lelkészek tiltakozása” című felhívás a peticiok.hu oldalon.



[1] A „nincs ügy” – Ekklesioanatómiai észrevételek a Hegedűs-ügyről
[2] Ugyanúgy, mint a holokauszttagadó David Irving 2007-es botrányos Szabadság téri vendéglátása esetében, amikor állítólag az ausztriai reformátusok figyelmeztetése alapján értesültek csak a falusi kocsmákban is tárgyalt eseményről.
[3] Előfordul közöttük azonban ilyen is: „A Magyarországi Református Egyház felsővezetése pontosan olyan cionista férgekből áll, mint a katolikusoké, vagy az evangélikusoké! Igazi csoda hogy ebben a bűzlő posványban még mindig találni olyan nagyszerű, bátor,és igazságszerető embereket mint Ifj. Hegedűs Loránt.”

Majsai Tamás református lelkész, a Wesley János Lelkészképző Főiskola tanára,
a Teológus és Lelkész Szak dékánja

Írásai a Galamusban

Forrás:  http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/339691_balvanyok_es_egyhazak

Posted in HungarianCalvinistChurch | Címkézve: , , , , , , | 20 hozzászólás »

Invitation (Meghívó)

Posted by jhnnsclvn - november 11, 2013

  • Zarandoklas Magyarorszagert
    MEGHÍVÓ

    Vallás és antifasizmus

    A MEASZ Kávézó keretében Hanti Vilmosnak az Egyházfórum című folyóiratban megjelent cikke kapcsán (Zarándoklás Magyarországért: szabadság, egyenlőség, testvériség!) beszélgetünk arról, hogy mi a vallásos emberek viszonya társadalmunk szélsőjobbos jelenségeihez, mennyire támogatható a keresztény emberek számára Orbán Viktor “keresztény” kurzusa?

    Ideje: 2013. november 15-én pénteken 16 óra

    Helyszíne: a MEASZ központja (Bp. VIII. Népszínház u. 27. I. 6. MEASZ kapucsengő)

    Házigazda: Deák Dániel mb. tanszékvezető egyetemi tanár

    Vendégek: Wildmann János főszerkesztő, Egyházfórum, Hanti Vilmos a MEASZ elnöke

    A rendezvényre szeretettel várjuk a téma iránt érdeklődőket! A részvétel regisztrációhoz és kedvező visszajelzéshez kötött! Regisztráció: measz@upcmail.hu

    A helyszínen MEGVÁSÁROLHATÓAK az Egyházfórum friss és régebbi számai 690 Ft helyett 500 Ft-ért.

    A felkészüléshez: a Látszótér Alapítvány támogatásával megnézhetőek napi képek, gondolatok a zarándoklás idején: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.598095226890973.1073741827.261813143852518&type=3

    Del Camino

Posted in HungarianCalvinistChurch | Címkézve: , , , , | 28 hozzászólás »

Political lessons of Bölcskei’s peculation (Bölcskei sikkasztásának politikai tanulságai)

Posted by jhnnsclvn - november 9, 2013

 

Szerző: Jakab Attila

Az Egyházfórum mellékelt számában olvasható a «Hogyan számoljunk el 115 millió forint közpénzt?» (49-58. old.) c. írásom.

Két alapvető dologra világít rá:

1) „nemzeti-keresztény” rendszerünk erkölcsi állapotaira és erkölcsfelfogására;

2) hogy, Magyarországon az „ügyeket” a politika irányítja és határozza meg.

Tanulság: minden elveszíti lassan a tartalmát, az értelmét, a jelentőségét; szétfolyik, szétmállik.

Kérdés: mi az, amit majd az ellenzék (ha valami isteni csoda folytán mégis megnyeri a 2014-es választást) másként tesz, és kikkel? Kik azok a személyek, akiket tényleg komolyan is lehet venni, mert összhangban van náluk a gondolat és a cselekedet.

Következtetés: van értelme egyáltalán bármiféle jövőt gondolni, jövőben gondolkodni egy valójában nem is létező magyar „nemzet”-nek?

Az, amit ugyanis kárpát-medencei magyarságnak nevezünk, az ténylegesen a magyarul valamilyen szinten beszélő lakosság számszerű halmaza (az ész nélkül osztogatott és megvásárolható állampolgársággal lassan ez is már csak részben lesz igaz), ahol klikkek, érdekszövetségek, csoportok, osztályok, maffiajellegű szerveződések egyezkedése és/vagy kíméletlen harca a hatalomért és a közpénzekért. Egy forrásszegény országban ugyanis csak ezt lehet osztani, ebből lehet gyorsan milliárdossá válni. Ha netalán tán megszűnne az EU-s földtámogatás „nemzeti elitünk”-nek egy darab „magyar” föld nem kellene már.

És mindehhez jön az aktív külföldi „magyarság”, aki az esetek többségében valamiféle szkizofréniában szenved. Ehhez még a határt sem kell átlépnie. Mentálisan két világban él. A valósban (döntően nyugati típusúban), ahol él és dolgozik; illetve a „magyarban”, amely irracionális vágyainak tárgya. A valós anyaországot, annak valóságait nem ismeri (az lényegében nem is érdekli), mert reprezentációkat és mítoszokat ápol. Egy mozdulatlan, időtlen, skanzen Magyarországot szeretne, ahol a mítoszai kézzel foghatóan testet öltenek, ahol a reprezentációja maga a valóság, ahol időnként megfürdőzhet, ahová elmenekülhet a hétköznapok tényleges világából, ahol élnie és dolgoznia kell nap mint nap. Ezt a vágyat értette meg Orbán, és elhiteti velük, hogy ő egy ilyen ország felépítésén fáradozik. Nem számít, ha a fél ország beledöglik, vagy elmegy. A maradék (ahol mind többen lesznek a 60 év felettiek) jól el lesz egymással.

De ez a skanzen-vágy Magyarországon is él. A hazaiak ugyanezt a Székelyföldre vetítik ki. Ma már szinte csak erről szól (a román titkosszolgálat által szorosan felügyelt és ellenőrzött) pünkösdi búcsú Csíksomlyón. Egyfajta éves „nemzeti terápia”.

Szép jövő elé nézünk.

Bölcskei 115 milliós sikkasztása

Ravasz László Baráti Kör

Az alábbi írásban Jakab Attila kommentálja saját cikkét, amely a 115 millió forint közpénz Bölcskei Gusztáv és Tarr Zoltán féle eltüntetéséről szólt. Nem mehetett volna ez végbe ilyen simán, ha nem falaz nekik Galik Gábor akkori minisztériumi főosztályvezető – ma a KIM fideszes kabinetfőnöke. Az egyházat a politika prostituálta, és mindennek tetejébe még ezt a korrupt, ribanc intézményt erkölcsi példaképnek állítja a társadalom elé: nemcsak rábízza gyerekeinket, unokáinkat, hanem még a fiatalokra, sőt, az egészen kis gyerekekre is rákényszeríti őket. Hátha sikerül az ifjúságot is prostituálniuk. Tényleg micsoda jövő elé nézünk! A magyar nemzet, ha van ilyen, az elkurvítás felé halad. – A szerk.

Szerző: Jakab Attila

Az Egyházfórum mellékelt számában olvasható a «Hogyan számoljunk el 115 millió forint közpénzt?» (49-58. old.) c. írásom.

Két alapvető dologra világít rá:

1) „nemzeti-keresztény” rendszerünk erkölcsi állapotaira és erkölcsfelfogására;

2) hogy, Magyarországon az „ügyeket” a politika irányítja és határozza meg.

Tanulság: minden elveszíti…

View original post 313 további szó

Posted in HungarianCalvinistChurch, Károli University of the Reformed Church | Címkézve: , , | 28 hozzászólás »

The Unbridled Church (A zabolátlan egyház)

Posted by jhnnsclvn - november 7, 2013

Van egy egyház Magyarországon, amelynek a szó szoros értelmében mindent szabad: a Fidesz két legerősebb emberének, Orbán Viktornak és Kövér Lászlónak az egyháza. Bölcskei Gusztáv püspök, a Református Egyház feje most épp a lenyúlt százmilliókból vesz részt szextúrán Dél-Koreában.  A nemrég elhunyt ex-püspök családja pedig az elmúlt vasárnap botránkoztatta meg egy templomban tartott provokatív jobbikos rendezvénnyel a közvéleményt. Úgy tűnik azonban, hogy a társadalom és főként a kormány, ezektől a talárba bújt gazemberektől mindent eltűr. Nincs olyan bűncselekmény, amit felelősségre vonás követne. Miért zaboláznák éppen ők magukat, ha minden tűréspróbát sikerrel teljesítenek? Ez egy következmények nélküli ország – mondta volt Orbán Viktor a szocialista kormányzás utolsó hónapjaiban. Nos, az általa vezetett országra ez abszolút mértékben igaz. Bölcskei Gusztávnak és a vele – Szabó István megbuktatása céljából – lepaktált Hegedűs-családnak mindent szabad. A megbotránkoztató templomi rendezvényen ott voltak Hegedűs gyermekei, továbbá menye, ifj. Hegedűs Lórántné jobbikos parlamenti képviselő és veje, Balla Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora. A Bölcskei Gusztáv által vezetett református egyház olyan ma, mint a palackból kiszabadult szellem. – A szerk.

Szerző: Szele Tamás

ZSINATI ÜGYEK

Hogy mi történt vasárnap a Szabadság téren, mindannyian tudjuk. Leleplezték Horthy Miklós mellszobrát, minden tiltakozás dacára, holott legalább háromszor annyian fejezték ki ellenérzésüket, mint ahányan rokonszenvüket. A műtárgyat azóta üvegkalitkába tették, arra riasztóberendezést kötöttek, ipari kamerákkal figyelik, minden bizonnyal azért, mert maguk a felállítói is tartanak attól, hogy kijön és elszabadul. Késő bánat, már itt járkál, közöttünk.

BanánköztársaságKiemelt | Szerző:   | 2013. november 6. | 1 hozzászólás

hegedüs

Egyházi ügy is ez, nem pusztán politikai: illetve és pontosabban azért politikai, mert egyházi. Ugyanis a templom falai közé pártrendezvényt vinni szigorúan tilos, ebben az értelemben ishatárolódott el Bölcskei Gusztáv lelkészi elnök a Magyar Református Egyház nevében az eseménytől és ezért fognak szigorú vizsgálatot tartani az ügyben:

A Magyarországi Református Egyház (MRE), ahogy azt eddig is tette, elítéli az antiszemitizmust, a közösségek közötti gyűlöletkeltést és az egyház, egyházi épületek és egyházi alkalmak pártpolitikai célokra való felhasználását – közölte Tarr Zoltán, az MRE zsinati tanácsosa kedden.
Böcskei Gusztáv lelkészi elnök és Tarr Zoltán zsinati tanácsos egy hete az Egyházak Világtanácsa (EVT) dél-koreai nagygyűlésén tartózkodnak. A Puszanból eljuttatott közleményében a zsinati tanácsos a Horthy-szobor avatására utalva úgy fogalmazott: “Szomorúan és megütközéssel olvastuk a híradásokat a vasárnap a Szabadság téri Hazatérés templomában és lépcsőjén történtekről.”Felhívta a figyelmet arra, hogy az MRE elnöksége az egyházközséget illetékességből felügyelő Dunamelléki Református Egyházkerület püspökéhez, Szabó Istvánhoz fordult levélben. Bölcskei Gusztáv a történtek kivizsgálását és a szükséges intézkedések megtételét, valamint a sajtóval való kapcsolattartást kérte Szabó Istvántól.Szabó István hétfőn közzétett nyilatkozatában azt írta, hogy az illetékes egyházmegye esperesét sürgős fegyelmi vizsgálatra kérte fel a Szabadság téri református templomban történtek kapcsán.

Hát, ez bizony nem jót jelent, Hegedűs lelkész helyében kötném már az útilaput – ha a dolgok olyan szigorúan mennének a református egyház kebelében, mint máshol. De nem annyira drákóiak a törvények, sőt: Hegedűs ellentámadásba lendült:

Horthy-szobor – ifj. Hegedűs Loránt szerint nem pártrendezvény volt a szoboravatásBudapest, 2013. november 5., kedd (MTI) – Ifj. Hegedűs Loránt református lelkész szerint nem pártrendezvény volt a Horthy-szobor vasárnapi felavatása. Keddi közleményében közölte még, hogy a Hazatérés Temploma nevében tett feljelentését kiterjeszti az összes hírportálra – beleértve a reformatus.hu honlapot is.

Bizony mondom néktek, feleim, ehhez már kell némi bátorság. Mi több, vakmerőség. Az egy dolog, hogy Hegedűs mester bepereli az összes hírportált, amely beszámolt az eseményről és megbélyegezte azt – gyakorlatilag, néhány szélsőjobboldali kivételtől eltekintve mindegyik magyar hírportálról van szó – de perbe fogja még a tulajdon egyházának a legfontosabb hazai elektronikus sajtóorgánumát is! Ez az ember mer. De nem nyer: sajtószakmai szempontból nem kívánhatunk neki egyebet, mint kiváló egészséget és igen hosszú életet, hogy legyen alkalma ledolgozni, összegyűjteni az összes sajtóper összes költségét, melyeket mind-mind ő fog majd fizetni. Hogy aztán a református egyház mihez kezd vele, az valóban belső egyházi ügy – de van egy olyan érzésem, hogy nem fog osztozni szegény Szervét Mihály sorsában, akit Genf mellett, Champel mezején elevenen megégettek.

Sőt: a világon semmi sem fog vele történni.

Tovább szórja majd a mérget, átkot, hinti majd a konkolyt, dudvát. Aztán megint lesz egy ejnye-bejnye, és megint nem esik baja. Egyházi körökben könnyebben bizonyítható vétkekért sem jár büntetés. Hogy honnét veszem ezt? Az Egyházfórum 2013/3-as számából, amelyben részletes tanulmány olvasható egy 115 milliós kormánytámogatás 2007-es elsüllyesztéséről. Eltűnt a pénz, mint az ostrom után az aranyóra, elmerült, mint a Titanic. Remény sincs a kiemelésére, a csatolt iratok szerint legalább kétszer költötték el, mármint ugyanazt az összeget. Hogy ez miként lehetséges? Most csak az ügyben folytatott levelezés egynémely elemét mutatom be, példaképpen, hadd tanulja meg mindenki, miképpen kell komoly pénzeket nyom nélkül légneművé változtatni. Tehát: a támogatásról 2006 őszén határozott az akkori kormány. Valamikor 2007 januárjának első napjaiban át is utalhatták, mert dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a zsinat lelkészi elnöke a következő hivatalos levelet intézte dr. Balogh Gyula OKM kabinetfőnökhöz, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége fejléces és címeres papírján:

Tisztelt Kabinetfőnök Úr!
A Kormány által 2006 decemberében a Történelmi Egyházak részére biztosított rendkívüli támogatási keretből Egyházunknak átutalt 115 MFt-ról – melyet ezúton is köszönünk – az alábbiak szerint számolunk el:
• Református Missziói Központ rekonstrukciója: 87 774 588 Ft
• Balatonfenyvesi konferenciaközpont rekonstrukciója: 63 954 497 Ft
Tisztelettel kérjük az elszámolás elfogadását, s amennyiben szükséges, számlamásolatokat és szöveges beszámolót is rendelkezésre tudunk bocsátani.
További eredménye [sic] munkát kívánva áldást kérek életére.
Dátum, aláírás, pecsét.
A levelet az OKM 2007. jan. 25-én érkeztette és iktatta. Érkeztető szám: E-4345. Iktatószám: 3418.
Szervezeti egység: Egyházi [Kapcsolatok Titkársága].

No, ez eddig rendben volna. Az összegről ugyanis a kormány kikötötte: „a támogatás felhasználásánál elsőbbséget kell biztosítani a műemlék, műemléki jellegű és a közösségi célt szolgáló egyházi ingatlanokat érintő feladatoknak.” Márpedig itt minden rendben van, illetve az mégsem, hogy ez a levél maximum szándéknyilatkozatnak tekinthető, elszámolásnak semmiképp. Sehol egy számla. De még jó is, hogy nincs, mert rövidesen megváltozott a felhasználás célja. Erről tanúskodik egy 2007. február 17-i digitális levél:

A Zsinat Elnöksége megbízásából ezúton tisztelettel jelzem, hogy a 115 millió forint összegű rekonstrukciós támogatásra megjelölt célt szeretnénk megváltoztatni. Az új cél a Károli Gáspár Református Egyetem Reviczky utcai épületének rekonstrukciója lenne. Tisztelettel kérem, hogy kérésünket szíveskedjék elfogadni, és a készülő szerződésben átvezetni. Szíves megértését és segítségét megköszönve, tisztelettel:
Tarr Zoltán zsinati tanácsos.

Elfogadták, habár ez a pénz már egyszer elment elvileg más, kegyes célokra. Négy nap múlva alá is írták a támogatási szerződést, sőt, az egyetem épülete is megújult időnek múlásával. Kár, hogy olyan pénzből, amit már egyszer elköltöttek. Megismétlődött a kenyerek és a halak csodája, megsokszorozódának a tallérok és dénárok is. Sőt, a főkönyvek nemkülönben! Lám, sikerült elszámolni megint. Az OKM a levelet február 29-én érkeztette az E-10944 számon, és iktatta (8039), 2008. március 7-én. Íme a levél szövege:

Tisztelt Államtitkár Úr!
Hivatkozással a 4006/2/2007. sz. alatt megkötött támogatási szerződésre, illetve a 4006/13/2007. sz. átütemezési engedélyre, mellékelten megküldöm a Magyarországi Református Egyház Károli Gáspár Református Egyetem Reviczky utcai épültének rekonstrukciójának (sic) támogatására folyósított 115 millió forintról készült elszámolásunkat.
Beszámolónk szíves elfogadását kérve, a Zsinat Elnöksége megbízásából, tisztelettel:

Az episztolát szintén Tarr Zoltán zsinati tanácsos úr szignálta. Ezt a beruházást már sikerült számlákkal igazolni, bár kissé különösen: „2007. augusztus 21-én kiállítottak egy 35/2007 sorszámú számlát bruttó 52 518 308 Ft értékben. Fizetési mód: KÉSZPÉNZ. Ez ebben a rendkívül érdekes! Még 20 ezres bankjegyekben is 2626 darabot jelent. Ennek a számlának van egy másik érdekessége is. Szerepel rajta egy 7/4359-es szám; illetve a BGH/0708005 (3). A másolat a számla 1. példánya alapján készült. Ez egy 2.sz. szakasz-számla ‘B’ jelű rész.” – amint Jakab Attila, az Egyházfórum alapos szerzője írja. Hát kérem, úriember készpénzzel fizet, ez meg nem is emberé volt: ez már az Isten pénze. Folytatnom kéne a különböző faramuci trükkök bemutatását, de a lényeg már amúgy is látható – kézen-közön valamilyen ismeretlen célra fordítottak több, mint százmilliót. És ennek nem lett semmi következménye. Aki részletesebben szeretne informálódni, annak melegen ajánlom az Egyházfórumot, az írás kiváló, közérthető, és habár ingyenesen nem letölthető, de bőven megéri azt az aprópénzt, amibe kerül – annyit sem kérnek érte, mint egy korsó sörért, és kevésbé zavarja meg a fejet.

Feltenném a kérdést: ahol százmillióknak vész nyoma minden következmény nélkül, ott lehet konzekvenciája egy Horthy-szobor állításának, pár Jobbik-gyűlés szervezésének a templomban?

Fájdalom, de nem túl valószínű, hogy komolyan megbüntetnék a szimónia elkövetőjét.

Mert a szoboravatás szimónia volt: egyházi ingatlan átadása, sőt, prostituálása politikai előnyök megszerzésének érdekében.

Hegedűs lelkész örülhet, hogy nem a genfi bíróság ítél fölötte a reformáció korában, mert megkóstolná a máglyát.

Így viszont ő perel, minket.

Pörköltség helyett perköltséget fog kapni.

Posted in HungarianCalvinistChurch, Károli University of the Reformed Church | Címkézve: , , , , | 19 hozzászólás »