Írta: Savonarola
Még januárnak sincs vége, máris nyilvánosságra került az év első nagy magyarországi egyházi lopása. Na nem mintha eszükbe jutott volna a tízparancsolat, vagy ilyesmi. Csak a NAV rájött, hogy a pünkösdista testvérek „bűnszövetkezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás” ügyében sárosak. Nyolc milliárd forintot loptak el Isten nevében. Rögtön be is lépett az egész egyházi vezetés a Fideszbe, de már későn, ha korábban tették volna, a NAV se talált volna náluk semmit. Nálunk csak a fideszes egyház lophat, tudja azt minden konfirmandus és ministráns.
Történnek más figyelemre méltó dolgok is a magyar glóbuszon. Matolcsy György kitüntette Csák Jánost, a nemzet miskakancsóját a Wekerle Sándor Kárpát-medencei-díj nagydíj fokozatával. Hogy miért kapta, nem tudjuk. Csák János kultúráért (!!!) és innovációért felelős miniszter eddig csak azzal írta be nevét a magyar kultúra történetébe, hogy marhaságokat beszélt Odüsszeuszról, Ithaka királyáról. Azt mondta, ő is viasszal dugja be a fülét, mint Odüsszeusz, ha a nemzet elleni dolgokra akarják rávenni. Ha olvasta volna az Odüsszeiának akárcsak egy rövid összefoglalóját is, tudná, hogy a leleményes görög nagyon is meghallgatta a szirének csábító énekét, csak matrózainak fülét tömette be, hogy biztonságos távolságból gyönyörködhessen benne. A kulturálatlan minisztert a klasszikafilológusi végzettségű Péterfy Gergely leplezte le, aki a Károli oktatója is volt, mielőtt még az úgynevezett református úgynevezett egyetem lezüllött volna egy Auróra utcai cigány elemi intellektuális színvonalára.
Más is történt itthon, így farsang idején röhöghetnénk is rajta. Kiderítették, hogy több száz milliárdokat rejtettek el hű fideszesek magántőkealapokban: a Szíjjártót jachtján vendégül látó Szíjjon kívül Száraz úr, az olajos Hernádi, aki ki se mer menni az országból, mert mindenütt külföldön elfogatóparancs van érvényben ellene, meg a többi. Nem hiányozhat közülük Mészáros Lőrinc sem. A mi Lölőnk minden értelmi fogyatékos példaképe, bebizonyította, hogy a cipőméreténél alacsonyabb IQ-val is lehet valaki sokszoros milliárdos Orbanisztánban. Helyesebben: csak itt lehet, mi másért is foglalnánk el olyan előkelő helyet a világ legkorruptabb országai között?
Már majdnem megnyugodtunk, de akkor kezünkbe került Balog Zoltán püspök gátlástalanul goromba nyílt levele. Bizonyára Balogot is jól megfizetik, ingyen hogyan is lehetne ennyire aljas és hazug? Aki “Isten megváltó terve részének” meri nevezni a Kálvin téri templomban a minden neonáci politikusra borostyánként fonódó, szemmel láthatóan nimfomán Novák Katalint, mi más lehetne, mint aljas kormányszolga, sátáni küldött a sokat szenvedett egyházban? Vagy talán tart még a gusztustalan liezon Zolika ésKatika között? Netán szorongatja még a markában a Nagyasszony a nagytiszteletű püspök úr golyóit? Azt olvassuk Balog főtiszteletű (HA-HA-HA) eme förmedvényében, hogy “vannak, akik arra használják fel [az egyházi találkozó hírét], hogy a legitimitás látszatát keltsék a jelenleg a Generális Konvent által el nem ismert Horvátországi Magyar Református Keresztény Egyház számára.” Tehát: Balog NEM ISMERI EL ezt az egyházat. Emlékeztetőül: a horvátországi pár ezer lelkes reformátusságból akkor szakadt ki ez az egyház, amikor megalakult a Magyar Református Egyház, amely túlcsordult az országhatárokon, ki az egész Kárpát-medencére. Az egész világ protestáns közvéleménye elítélte az “etnikai alapú egyházépítést”, de a MRE akkori vezetője, a mélységesen erkölcstelen Bölcskei Gusztáv Orbánnak akart szavazatokat szerezni a határon túlról. És ez sikerült is neki. Hogy közben itt-ott leszakadtak pár ezren, pár tízezren, az ezt a nőző és iszákos egyházfőt a legkevésbé sem zavarta.
Nem zavarja Balogot sem, sőt, Orbán hátsójának melegéből most még vicsorít is rájuk, mint egy rühes házőrző.
Ha ilyen az egyház és ennyire becstelen a vezetője, mit várhatunk az általa fenntartott intézményektől, a legkevésbé sem református és még kevésbé egyetem Károlitól? A legújabb hír, hogy tart még arrafelé a FEHÉR KARÁCSONY.
Nem, nem esett hó sem a Reviczky, sem a Ráday utcában, csak megint jól bekokózott a népség-katonaság az ország legreformátusabb tanodájában. Ott fényképezkednek az Orbán által nekik juttatott Károlyi-Csekonics palotában olyan retkeslábú, idióta külsejű „egyetemisták”, no meg a hasonló módon tudatlan és erkölcstelen „tanáraik”, akikhez a grófok még piszkavassal se nyúltak volna.
Azt beszélik, már nem a Mikszáth Kálmán téri drogpiacról szerzik be a mindennapit, van egy saját belső refi szállítójuk. Ez a kecskeméti illetőségű Nokedli tanár úr környezetéből származik. Nokedli a maga páratlan műveltségét Gyárfás Ágnes miskolci tanodáján szerezte. Ez az a nő, akit Kásler kitüntetett, mert az leleplezte, hogy „héber tudósok” ellopták a magyarok őseinek kristály lófejekben őrzött kivételes tudását. A nő és Nodeli maga is a Magyar Gyökér című orgánumban publikálgat. Nokedli aztán rájött, hogy így nem lesz diplomája, így beiratkozott valami levelezőre és szerzett papírt is. Gyökeres butaságával és pedofil hajlamaival a gyermekirodalmat „kutatja”. A Károlin rákapott az érettebb korosztályra is, nekik szerzi be orvos rokonságán keresztül a bódulást hozó, de súlyosan káros amfetaminalapú készítményeket.
Így zajlanak a dolgok az ország legzüllöttebb egyházának fiatalságrontó intézményében.