Szerző: Szolnoki Kolléga
Lehet, hogy kívülállók csodálkoznak, hogy kerülhetett egy jászberényi tanítóképzőt végzett, tudományosan jelentéktelen, jellemileg gerinctelen, nulla tehetséggel és képességgel rendelkező falusi figura egy egyetem rektori székébe, még ha az a gyenge és nívótlan Neumann is, de a szolnoki kollégák ezen nem lepődtek meg. Sőt! Ők ezt már a szolnoki és kecskeméti főiskola összeolvadásakor előre látták. Hosszú évek alatt ugyanis olyannak ismertük meg Fülöp Tamást, akinek érdekérvényesítő képessége messze meghaladja egyéb képességeit. Fülöp Tamás taposása, könyöklése, másokon való átgázolása a szemünk láttára bontakozott ki még szédületes karrierje szolnoki szakaszában.
Már az se volt semmi, ahogy ez a „jóravaló derék fiú”, miként a „városanya”, Kállai Marika alpolgármester asszony kommendálta őt barátnőjének, Törzsök Éva rektor asszonynak, nulla tapasztalattal bekerült az oktatói gárdába. Tesi szakos kollégáink, akik be-benéztek a sportszaki Szalai Ferenc polgármesterhez, gyakran látták ezt a kövérkés, zsíros, tenyérbemászó képű nyaloncot az alpolgármester asszony irodájában ücsörögni, mielőtt kollégaként felbukkant nálunk. Ez még nem verte ki a biztosítékot, mert az oktató gárda összetétele és színvonala, szó, ami szó, elég vegyes volt anno, annak átlagától az alpolgármester asszony szoknyája mellett szocializálódott Fülöp se lefelé, se felfelé nem tért el. Az már kissé idegesítő volt, ahogy Törzsök Éva körül helyezkedett, majd Éva asszony rektori megbízásának lejárta után 2007 márciusában erőteljesen beszállt a rektorválasztási kampányba Székely Péter oldalán. Nem kockáztatott semmit, mert Székely Péter egyedüli pályázó volt. Emiatt kampányolni se kellett volna, de Fülöp nem is Székely Péterért kampányolt, hanem saját magáért. A biztosra vehető befutótól ugyanis rektorhelyettesi pozíciót akart jutalmul, amire több más, nála alkalmasabb és tapasztaltabb jelölt is volt a főiskolán. Érthető, hogy a régebbi kollégák ezt a talpnyaló pedálozást rossz néven vették. A főiskola Szenátusa nem az önjelölt Fülöpöt, hanem a szerény és szorgalmas Füle Istvánt választotta rektorhelyettesnek Székely Péter mellé.
Fülöpöt ekkor ismertük meg igazán az ő teljes valójában. Hisztizett és tombolt, hogy őt átverték, kijátszották, nem tartották be a neki tett ígéreteket, hiába vesztegette energiáját és idejét, végül hoppon maradt. Panaszaival szünet nélkül zaklatta a főiskolai és a városi vezetést, és főleg kompenzáció követelésével: hogy már most ővele mi lesz? Idejét Székely Péter rektori irodája és Kállai Marika alpolgármester asszony irodája között osztotta meg, egyiktől a másikhoz futva, siránkozva és követelőzve.
Fülöp a jószívű Székely Péterben a sikeres rektorválasztási kampányban kidomborított érdemeivel mély bűntudatot keltett. Székelyt furdalta a lelkiismeret, amiért a Szenátusban nem sikerült átboxolni Fülöp rektorhelyettesi kinevezését. A Fülöp iránt eleve elfogult Kállai Marika néniben pedig szánalmat keltett a sirám, hogy a szegény fiú mennyire pórul járt, mennyire csalódott a Szenátusban. A két őskommunista nap mint nap azon törte a fejét, mivel kompenzálja ezt a feltörekvő fiatalembert. Végül azt sütötték ki, hogy a főiskolán idő előtt docensi kinevezést és tanszékvezetői megbízást kap, és ezek mellé még egy teljes állást teljes fizetéssel a Szolnok megyei levéltár főigazgatójaként. Fülöpnek ugyan nem volt levéltárosi végzettsége, nem tudott se latinul, se németül, ami a régi okiratok silabizálásához elengedhetetlen, sőt, akkor még semmilyen idegen nyelven sem, de vidéki kisvárosban nem a képzettség és képesség, hanem kapcsolatok alapján neveznek ki embereket. Így lett Fülöpből a számára eredménytelen rektorválasztás után 2007-ben főállású megyei levéltári főigazgató és lett teljes állású főiskolai docens és tanszékvezető.
Ha valaki azt hinné, hogy Fülöp ezzel megelégedett, az nem ismeri sem a jellemét, sem az étvágyát. És most az utóbbit szó szerint is értjük. Fülöp étvágyán tört ki a legközelebbi főiskolai botrány, mert főállású levéltári főigazgatóként a levéltárban kapta meg fizetése mellé a napi ingyen ebédjegyét, míg a főiskolai menzán az ebédet a saját zsebéből kellett volna fizetnie. Fülöp felháborodása nem ismert határt, hogy neki csak a főállású munkahelyén adnak a fizetése mellé ingyen ebédet, a másod állásában éheznie kell. Most ezzel a sérelemmel futkosta körbe a Szolnoki Főiskolát, különös tekintettel a szenátusi tagokra, addig siránkozott és méltatlankodott, míg elérte, hogy a következő, egész délutánt betöltő szenátusi ülés az ő ebédjegyéről szóljon. A szenátusi ülés ugyanis addig nem érhetett véget, amíg a kérdést szavazással le nem zárták. Fülöp addig erőszakoskodott, addig ágált, addig siránkozott, míg a szenátusi tagok, csakhogy hazamehessenek végre, megszavazták a szegény, éhező Fülöp Tomika második adag ingyen ebédjét.
Fülöp Tomika attól kezdve már nem éhezett. Naponta kétszer ebédelt, először a levéltárban, aztán a főiskolán, vagy fordítva. És a kettő között beugrott, na nem direkt árulkodni, inkább csak kávézni a városházára Kállai Marika akkori szolnoki alpolgármester asszony – később kormánymegbízott – irodájába, ahol kedélyes csevegés közben ki-kicsúszott a száján egy-két panasz, hol és ki bánt vele vagy nézett rá csúnyán. Mivel az ilyen közös kávézásokat kellemetlen telefonhívások követték a polgármesteri hivatalból, több szenátusi ülésre már nem volt szükség Fülöp-panasz miatt. Fülöp Tomikától féltek, mint a tűztől, és inkább elébe mentek a kívánságainak, minthogy a város hatalmasságát, Marika nénit magukra haragítsák. Az ebédjegyről rendezett szenátusi ülés után mindenki megtanulta a Marika néninek naponta jelentgető Fülöpöt félni és tisztelni.
Jhnnsclvn's blog 