Írta: Soli Deo Gloria
“Das Leben ist nicht ein Frommsein, sondern ein Frommwerden, nicht ein Gesundsein, sondern ein Gesundwerden, nicht ein Sein, sondern ein Werden. nicht eine Ruhe, sondern eine Übung.” Így foglalta össze Martin Luther a tanításait 1521-ben. A mondat jelentése: “Az élet nem azt jelenti, hogy áhítatosak vagyunk, hanem áhítatossá válunk, nem azt, hogy egészségesek vagyunk, hanem egészségessé válunk, nem levés, hanem valamivé válás, nem nyugalom, hanem törekvés.“
Luther szavai világosak: a kereszténység/keresztyénség nem önhitt elbizakodottság, nem hamis kiválasztottság-tudat, hanem állandó törekvés, szüntelen, mindennap meg-megújuló próbálkozás arra, hogy jobbá legyünk, méltók a krisztusi példához. Ha Istennek köteleztük el magunkat – hogyan másként is nevezhetnénk magunkat keresztyéneknek? – akkor egész életünk az Ő szolgálatában telik. Ezt nem szabad zsarnokságként felfogni. Ahogy Cseri Kálmán, a nemrég az Atya házába költözött karizmatikus lelkipásztor írta: “Ezért szabad örülnünk annak, hogy Isten kizárólagossági igénnyel lép fel. Mert az ő hatalma alatt, az Ő szövetségében védve vagyunk minden idegen zsarnokságtól. Olyan szabadság ez, amelyben senki és semmi nem lesz bálvánnyá az életünkben. De nem azt jelenti ez a szabadság, hogy azt csinálok, amit akarok, hanem hogy azt teszem, amit Isten jónak lát, de már egészen más lelkülettel.” (Cseri Kálmán, Tízparancsolat, Harmat Kiadó, 2000, 16.)
Ha figyeljük a Magyarországi Református Egyház vezetőinek nyilatkozatait, ritkán találkozunk Luther vagy Cseri Kálmán szellemiségével. Bogárdi Szabó István főpásztor írásai és prédikációi teológiai szempontból felületesek, homiletikai szempontból nevetséges módon hatásvadászok, üresek és pökhendiek. De milyen hitelessége van annak az embernek, aki palástban áldotta meg a felcsúti stadion gyöpét? Ez a fotó többször is megjelent itt a blogon, egyáltalán nem véletlenül. Szimbóluma annak a mérhetetlen züllöttségnek, ahova a MRE vezetése süllyedt, akik az élő Isten helyére blaszfémikus módon az aljas és primitíven ostoba, mohón rabló és nyerészkedő maffiafőnököt, Orbán Viktort állították.
Az idei év a reformáció éve szerte a világon. A német testvéreknél már 2016. október 31-től megkezdődött az emlékév, nálunk csak vízkereszt napján, a másik református (?) főméltóság, Kövér László szavaival. Maga a beszéd kiváló volt, van tippünk a szerzőre is, de nem akarjuk leleplezni ezt a nagyszerű teológust. Mindenesetre furcsa volt hallani Kövér szájából a “gondolkodás szabadságáról” meg az “egyenlőségről” szóló szavakat.
Érdemes összehasonlítani, ahogy világszerte megemlékeznek Lutherről és a reformációról, és ahogy Magyarországon teszik ezt. Német nyelven számos könyv és egyéb publikáció értékeli és hozza a mai emberhez közel a reformáció nagyjait. Érdemes kézbe venni pl. Johann Hinrich Claussen Reformation. Die 95 wichtigsten Fragen (C.H. Beck, 2016) című könyvecskéjét. Ő a Németországi Evangélikus Egyház kulturális megbízottja. Tehát nem pap, csak egy egyszerű hívő értelmiségi, mégis világosan ír, Luther veretes német nyelvén szól a ma emberéhez. A magyar könyvpiacon hiába keresnénk hasonlót, csak ostoba giccseket és primitív szenteskedést találunk.
A Magyar Református Egyház vezetőinek minden megnyilvánulását “a gőg, az arrogancia, a dölyf és a pökhendiség” jellemzi, hogy a hívő katolikus Esterházy Pétert idézzük. Ezek, folytatódik az idézet, “az erő képzetét keltik, pedig csak bizonytalanságból és gyávaságból fakadnak”. Jó példa arra a dunántúli főjegyző, Köntös László által indított reposzt.hu blog, amelynek posztjai a legprimitívebb fideszpropagandát tükrözik. Köntös, a magát (tévesen) értelmiséginek gondoló személy ezen a fórumon nyíltan lehülyézi Merkelt, Obamát, Fukuyamát és Jürgen Habermast, annak tudatában, hogy ők biztosan nem fogják olvasgatni a pápai blogocskát. Gyalázott ő magyar értelmiségieket is, de rajtavesztett, mert ők visszaszóltak, így mostanában a külföldi politikusokra és csúcsértelmiségiekre koncentrál. A lovagkereszttel – ezt kapta Bayer Zsolt is – kitüntetett Köntös még attól sem riadt vissza, hogy a kvótanépszavazás idején nyíltan agitáljon a Fidesz érdekében.
De lépjünk ki a Magyarországi Református Egyház erkölcsi és intellektuális posványából, és hagyjuk szóhoz jutni Claussent. Így válaszol arra a kérdésre, hogyan érdemes ma megünnepelni a reformáció évfordulóját: “A mai protestánsok egyszerre hívők és kételkedők. Láthatunk ebben gyengeséget, de rejlik benne erő is, az a képesség, hogy felvilágosultan és felnőtt módon szembenézzünk vallásunk értékeivel és árnyékos oldalaival, hogy megszabaduljunk a szerencsétlen hagyományoktól, mindenekelőtt pedig határozottan lépjünk fel hitünk politikai felhasználása ellen és korlátozzuk erőszakos potenciálját.” (i. m. 163.)
Nem tudunk, sajnos, hinni abban, hogy a Magyarországi Református Egyház vezetői megértik ezeket a szavakat. Azt pedig, hogy megfogadnák, a jelenlegi helyzetben szinte kizártnak tartjuk. A Magyarországi Református Egyház Orbán mellé állt az élő Isten helyett. Vele és züllött rendszerével együtt fognak pokolra szállni.