Szerző: Netfigyelő
A Hima-per bírósági iratai között igazi csemegére bukkant a karolisbotrany blog: a 2011. június 22-i jegyzőkönyvre. Bár ennek a tárgyalásnak egy része a jegyzőkönyv tartalma szerint zárt keretek között folyhatott, formailag ezt elfelejtették a jegyzőkönyvön feltüntetni, így az a nyilvános, mindenki számára hozzáférhető iratok között szerepel.
A jegyzőkönyvből többek között kiderül, hogy Balla Péter, a Károli ájtatos paprektora 2010 szeptember 8-án megtagadta a professzortól a betegállománya fennállását igazoló táppénzpapírja átvételét, miközben rendkívüli felmondási okként nevezte meg a táppénzpapír leadásának elmulasztását. Amikor pár hónappal később a munkaügyi per során a professzor a bíróság előtt vallotta, hogy személyesen próbálta Balla kezébe nyomni az igazolást 2010 szeptember 8-án, ez a jámbor szentfazék azt hazudta, hogy nem is találkoztak aznap. Mikor Hima emlékeztette rá, hogy de igen, az aznapra összehívott összdolgozói értekezlet előtt pár perccel a Reviczky utcai Bölcsészkar Díszterméhez közeli WC előterében, a szemforgató farizeus amnéziába esett, és csak a következő tárgyalásra tért vissza az emlékezete. A karolisbotrany blog által publikált második tárgyalásra egyébként nem az első tárgyalás végzésében meghirdetett időpontban került sor, hanem később. A halasztás és bíróváltás ebben a perben rendszeressé vált. Ezt a második tárgyalást ugyanis nem az első tárgyaláson elnöklő Berkiné Lakatos Katalni vezette, akit már az első tárgyalás után levettek az ügyről, nehogy a rá jellemző módon gyorsan befejezze a pert, hanem új bíró, Erdélyiné Szőke Györgyi. Az itt olvasható második tárgyalás az ún. WC-nagyjelenetről híresült el a bírók között.
Az iratokból amúgy nyilvánvaló, hogy Balla a táppénzpapírok leadásának akadályozásával akart első szándékkal rendkívüli felmondási okot kreálni, mert akkor még jobb ötlete nem volt. Ezért a Kar összes adminisztrátorát betereltette a Díszterembe az összdolgozói értekezletre, ahová Himát épp azzal az ürüggyel nem engedte be, hogy nem munkaképes, a munka- és bérügyeket intéző külsős Nexon-cég munkatársának, Harmados Évának pedig megtiltotta Hima táppénzes papírjainak átvételét, hogy azt a professzornak a BTK-n kelljen leadnia. Ez volt Balla úgymond “A” terve Hima kirúgására, ami vicces módon épp az ad hoc “WC-randi” miatt hiúsult meg.