Szerző: Johannes
Ma június 24. van, pontosan 6 hónappal vagyunk az előző Karácsony után és a következő Karácsony előtt. De a mai nap nem Jézusról szól, hanem arról, akinek születése az övét 6 hónappal megelőzte. Rokonáról, unokatestvéréről, Erzsébet és Zakariás fiáról, Johannesről, azaz Keresztelő Szent Jánoséról. Lukács evangéliuma számol be Johannes születéséről és gyerekkoráról (Lukács 1, 57-66.80) Anyja meddőnek számított. Apja pap volt, és amikor Jeruzsálemben épp istentiszteletet tartott, egy angyal beígérte neki, hogy apa lesz. Zakariás nem nagyon hitte, ezért némasági fogadalmat tett mindaddig, míg az ígéret valóra nem válik. Valóra vált, fia született, és Zakariás a János nevet adta neki, ami annyit jelent: “Isten kegyes”.
János, aki csak 6 hónappal volt idősebb Jézusnál, máris elkezdte számára előkészíteni az utat. Akkoriban egy erős szellemi mozgalom indult meg a zsidóság köreiben, mely egy új, szent kor eljövetelét várta. Sokan vonultak ki a pusztába kvázi szerzetesi, aszketikus, intenzíven vallásos életet élni – kis közösségekben. A Holt tenger környéki qumrani katakombákban talált papirusztekercsek dokumentálják ezt a mozgalmat, amelyhez János közel állt.
Keresztelő Szent János híre akkor kezdett szélesebb körben elterjedni, amikor az új életre való készségét jelképezve, megkeresztelkedett a Jordán folyóban, és a megtérőket is elkezdte keresztelni. Sokan csatlakoztak hozzá, a tanítványaivá váltak, mint pl. András, Péter testvére, vagy a későbbi János apostol. Akár elkezdhette volna saját maga a Messiást játszani, benne volt a helyzetében. De Keresztelő Szent János ekkor valami váratlant cselekedett: nem nyomulni kezdett, hanem visszahúzódni. Úttörőnek, előkészítőnek tekintette magát, pusztába kiáltott szónak. És amikor rokona, atyafia, Jézus, személyesen jött el hozzá, hogy megkereszteltesse magát, azt mondta, hogy most már ideje Jézusnak átvennie a főszerepet, neki, Jánosnak, pedig háttérbe vonulni.
Ez a gesztus mutatja János nagyságát. Kész volt magát Jézus szolgálatába állítani, valójában egy ügy, a kereszténység szolgálatába. Nem magát tekintette a legfontosabbnak, hanem azt, aki számára az utat előkészítette. Bár csapatostul jöttek hozzá az emberek, meg sem próbálta magához kötni őket, hanem tovább irányította őket Jézushoz. Erre csak valóban önzetlen, szolgálatra kész emberek képesek. Keresztelő Szent János a szolgálatra készség nagy példaképe. Szolgálni egy embert, egy ügyet, csak a legnagyobb jellemek képesek.
Ez a példázat ma is érvényes, mégsem követik a református egyetemen, amelynek rektora, Balla Péter, az Újszövetség professzora. Balla persze gyakran hivatkozik szolgálatra, Jézusra, alázatra, de ez csak retorika. Az Újszövetség professzora nem érti a Bibliát, nem érti a példázatokat, nem érti Jézus és Johannes kapcsolatát. Balla nem tudja, mi az, hogy szolgálni. Ha tudná, már rég eltakarodott volna a rektori székből, ahova nem képességei ültették, hanem nagyravágyása, hiúsága, ostobasága és SZERVILIMUSa. Ez utóbbi nem azonos a szolgálattal. A szervilizmus – hogy finoman fogalmazzunk – a talpnyalással azonos. Hogy kinek a talpát nyalja Balla? Mindenkiét, aki felette áll a hierarchiában, vagy egyszerűen erősebb nála. Konkrétan: Bölcskeiét, Kovács Barnabásét, Sepsi Enikőét, Csanády Mártonét stb. Otthon pedig az összes született Hegedűsét. Azonkívül az összes tolvajét, sikkasztóét, csalóét – Szabóét, Hanságiét, a Mészáros-famíliáét.
Balla végülis tényleg szolgál – a Sátánt szolgálja papi talárban.