Írta: Sola Scriptura
Amikor Köntös vasárnapi posztja kapcsán Kodácsy feltette roppant jogos kérdéseit, nemcsak a megszólított válaszolt indignálódva, majd egyre haragosabban. Nagyon hamar bekapcsolódott a vitába Bogárdi Szabó István, a MRE zsinatának lelkészi elnöke, mégpedig érzelmileg rendkívül fűtött hangon, roppant dühösen. Ez meglehetősen különösnek tűnik, hiszen nem őt támadták személyesen, hanem a Dunántúli Egyházkerület főjegyzőjét, Köntös Lászlót. Még munkatársaknak sem mondhatók ők, habár jó barátságban vannak, amikor Bogárdi megérkezik Pápára, ahol teológiai tanárként működik, nagyon szívélyesen üdvözlik egymást, aztán pedig zárt ajtók mögött folytatják a beszélgetést. Tehát barátoknak nevezhetnénk őket, ha ez az önzetlenségen alapuló interperszonális viszony egyáltalán előfordulna a MRE rideg, ellenséges és machiavellisztikus kizsákmányolásoktól és zsarolásoktól hangos berkeiben.
Bogárdi első szavaiból mintha az derülne ki, hogy Kodácsy válaszában az zavarja legjobban, hogy “akkor legalább azokat az embereket szervezték be, akik tehetségesek voltak”. Mintha ezzel Kodácsy őt a tehetségtelenek táborába osztotta volna. Így folytatja: “Mi ez, eulogia a diktatúra mellett?” A cérna hamar elszakad és kitör a fékezhetetlen gyűlölet: “Ennyi mindent tudsz? Hűha, bizony?” És ezután a személyes sértegetések következnek: “Te ma aláírnál?… Kérdeznem kell, mert kevés ilyen arrogáns megnyilatkozást olvastam, mint a tiéd. Tamás, förtelem, amit itt firkálsz. Nem bánnám, ha kicsit szégyellenéd magad.”
Két alapvető kérdés vetődik fel:
- Mitől jött ennyire dühbe Bogárdi püspök? Még ha el is fogadjuk azt a feltételezést – amit a szöveg egyébként nem tartalmaz explicit módon -, hogy Kodácsy azzal vádolja Köntöst, beszervezettként jelentett másokról, elegendő ok mindez a főpásztor fékezhetetlen haragjára?
- Van-e joga a MRE zsinati elnökének arra, hogy ilyen szavakkal illessen (sértegessen) egy lelkipásztort? Egy protestáns egyháztól idegen a szigorú hierarchia, a zsinati elnök nem olyan módon “főnöke” a papoknak, mint a katolikus egyházban. Milyen alapon utasítgatja, hogy “szégyellje magát”?
Kodácsy nyugodtan és asszertívan válaszol. Fegyelmezetten megköszöni a püspök kritikáját, majd emlékezteti őt saját 2009-es állásfoglalására, mondván, ő most ugyanazt kérdezi, mint annak idején a még csak dunamelléki püspökséget betöltő Bogárdi: “Múltjában él az egyház?” Ezzel kapcsolatban fel is szólítja Bogárdit: “Kérlek szépen, ne hagyd a múltfeltárást a következő ciklusra. Talán ott letehetnénk a nyomasztó örökséget, meg a szégyent is, amit az én vállamra is tettél.”
Ezzel a zseniális húzással Bogárdit egy kommunikációs csapdahelyzetbe navigálta. Ha a főpásztor nem akarja megtagadni régi önmagát, nem akadályozhatja nyíltan a múltfeltárást.
Bogárdi egyelőre háttérbe vonul, a beszélgetés Kodácsy és Köntös között folytatódik, az utóbbi egyre sértődöttebb és dühösebb.
De Bogárdi nem bírja sokáig, hogy nem ő van vezető helyzetben, ezért visszatér, de ügyesen csak Köntöshöz fordul, hogy megbeszéljék annak nagyon is érdemi posztját, “csak hát olykor sok erőt és időt vesz el, amikor (szánom-bánom!) elfogy az ember trolleranciája”. Ebből megint kiderül Bogárdi vonzódása a bárgyú szójátékokhoz, és nem múló bosszúvágya. Miután letrollozta Kodácsyt, látszólag visszatér a kiinduló témához, Lehel lelepleződéséhez, és a “könnyű ítélkezés” ellen emeli fel a szavát. Amivel persze megint Kodácsyt kívánja pellengérre állítani.
Ekkor kívülállók kapcsolódnak be a beszélgetésbe, köztük egyedül Pecsuk Ottó az, aki bár bizonytalanul, de mégis Kodácsy pártját fogja: “Sajnálom – írja Köntösnek -, hogy püspök úrral olyan gyorsan és könyörtelenül leoltottátok Kodácsy Tamás kollégánkat a kérdéseivel együtt.” Köntös válaszol erre: “a stílust nem választanám el az elvtől”, lényegében provokációval és rágalmazással vádolja Kodácsyt.
Bogárdi ezen a ponton lép be a beszélgetésbe: “Hát ez bizony ilyen. A többit megírom neked levélben. Üdv.” Nyilván meg is teszi, a püspöki orrbavágás ezúttal hatásos, Pecsuk befogja a száját.
De Bogárdi nem éri be ezzel. A május 10-i dunamelléki közgyűlésen ezt deklarálta: “Úgy vélem, hogy a nyugati civilizációban eluralkodó villifikáció (rágalmazás és becsmérlés) régi ügy. Nincsenek érvek, heves viták, csupán a mások megsemmisítése, tisztességének, emberi méltóságának és szavainak megkérdőjelezése.” Hozzáteszi, sajnos “egyházunkban” is előfordul ilyesmi. Igaz, egyetértünk: éppen ezt tette maga Bogárdi (és a háta mögé bújva Köntös is) Kodácsyval. Így saját bűnét az ellenfélre kenve tartuffe-i fordulattal fejezi be, az egyházon belüli diskurzusok során: “a másik ember hitelét és őszinteségét ne kérdőjelezzük meg”.
Miért is ne? Attól, hogy pap, már szeplőtelen is? Emlékezzünk például Tenke Sándorra, aki mocskos, trágár beszédével, szeretői egyházi fizetési listára helyezésével (pl. Czunyiné Bertalan Juditnak a hallgatókra eresztésével), egyházi pénzek gátlástalan ellopásával igazán példát mutatott a református erkölcsiségre! Bölcskei volt zsinati elnök erkölcstelenségével köteteket lehetne megtölteni. De maradjunk csak a családnál és gondoljunk Bogárdi sógorára, professzor (???) Szabó Andrásra, aki a KRE BTK dékánjaként és rektorhelyetteseként passzionátus hévvel követett el okirathamisítást, sikkasztást, rágalmazást stb. Felesége, Petrőczi/Ludvig Éva a maga szennyes életével egy folytatásos pornófilmet tudna megtölteni.
Az alapvető kérdés persze az, miért ez a fékezhetetlen dühkitörés, miért nem képes a MRE zsinatának lelkészi elnöke úrrá lenni zsigeri indulatain? Honnan táplálkozik az olthatatlan, a közösségre nézve romboló, de végső soron önveszélyes bosszúvágy a szeretet egyházának kiemelkedő képviselőjében?
Szombaton beszélt a rádióban Fekete Károly a reformáció 500. évfordulója kapcsán a személyes példamutatás erejéről. Milyen személyes példát mutat a MRE zsinatának lelkészi elnöke, Bogárdi Szabó István ezekkel a gyűlölettől sistergő, otromba fenyegetéseket tartalmazó nyilvános üzeneteivel? (Szónoki kérdés volt, nem várok választ.) De a püspök úr szavait kölcsön véve, mégis válaszolok a saját kérdésemre: förtelmeset. És szégyellhetné is magát, ha lenne benne némi készség az önreflexióra. De nincs egy szemernyi sem. Ennyire rossz a helyzet a MRE vezetőségében a reformáció 500-adik emlékévében..
Jhnnsclvn's blog 