Jámbor András, a Szikra parlamenti képviselője, tizedszerre követelte a Parlamentben a végrehajtási törvény módosítását. Nem normális ország, ahol a korrupt Schadl által tollba mondott végrehajtási törvény szerint semmiznek ki százezreket még mindig a végrehajtók!
Schadlt időközben a börtönből házi őrizetbe helyezték. Nem véletlenül. A Schadl-ügyben a legfelsőbb körökig érnek a szálak, és ebben a Károli is súlyosan érintett: Trócsányi László jelenlegi rektor és Czine Ágnes, a Károli korábbi megbízott rektora. Mielőtt őket, Varga Judit nemrég lemondott igazságügyminisztert, Rogán Antalt vagy egyenesen a kamutalálmány-ügybe belekeveredett Orbán-öccsöt eléri a fekáliahullám, el kellett vágni a szálakat… Videón a csütörtöki vita és szavazás: így szavazott a Fidesz tizedszer is Schadlék mellett!
2023 október 7-én a Hamász gázai palesztin terrorszervezet behatolt Izraelbe. Az izraeli hadsereg visszavágott, napjainkra több ezer áldozat van mindkét oldalon, köztük sok ártatlan nő, öreg, gyerek. Magyarország régi szövetségese, Netanjahu mellett áll. A fehérmájú Novák a pápuák földjéről el is szaladt Izraelbe, és ott össze-vissza ölelgette a férfiakat és könnyes szemmel bizonygatta, hogy mi aztán kiállunk mellettük.
Magyarország csakugyan régi szövetségese, Izrael mellett áll? Hiszen időközben áldott Orbán testvérünk egyik legnagyobb barátja, áldott Erdogan nyíltan a Hamász mellett foglalt állást, és kijelentette, hogy az nem is terrorszervezet. Jut eszünkbe, Putyin is fogadta a terrorszervezet képviselőit a régi mély szovjet-arab barátság késői reminiszcenciájaként. Orbán testvér a türk csúcson aláírta azt a közös nyilatkozatot, amely elítélte Izraelt. Erdogan és Netanjahu egyszerre a barátunk? Ki mellett is áll Orbán vezérünk?
A csekély értelmű Novák erről mit sem tud, robog, mint a vak ló, egyenesen Jeruzsálembe. És megígér mindent: békét, boldogságot, keresztényi testvériséget. Ja, hogy a zsidók nem keresztények? Novák nem hatol ilyen mélyen a teológiába, nem engedi az egy számjegyű IQ-ja.
Na de akkor hol is állunk, ki mellett? Tiszta szerencse, hogy egy férfi és egy nő áll nemzetünk élén, mind a kettő református noch dazu. Az egyik itt áll, a másik ott, az egyik ezt mondja, a másik meg azt. Az egyik ezt ölelgeti, a másik meg amazt.
Aztán itt van nekünk egy református főpásztorunk is, Balogsüti Zoltán, aki a Katikával mélyíti a hitét. A régimódiak ezt paráználkodásnak vagy házasságtörő nemi kapcsolatnak nevezik, de mi tudjuk, hogy ez egy Istennek tetsző… na mi is? .. társulás.
Közben a Károlin emlékkiállítást rendeztek az egyetemalapító Hegedűs püspöknek. Jogos, épp tíz éve vitte el az ördög, akarom mondani jelent meg az Úr színe előtt. Ő nem igazán csípte a zsidókat, mindenki tudja, aki hallotta őt prédikálni a Kálvin téren.
Az ifjú Hegedűs ebben is édesapja nyomdokaiban jár. A Szentföld békéjéért címmel rendezett istentiszteletet a Szabadság téri Hazatérés templomban. Ő, mint tudjuk, a Hazafias Magyarok Szövetségének (nota bene: HAMASZ) megalapítója. A templomban megjelent a budapesti palesztin nagykövet is, aki Nyissátok ki a szemeteket! felszólítással fordult a jelenlevőkhöz, és felhívta a figyelmet a zsidók hazugságaira. Ott volt Novák Előd, a kultúradaráló Dúró Dóra férje. Ő a Mi Hazánk nevében Izraelt terrorállamnak nevezte.
A Raoul Wallenberg Társaság tiltakozott, és a Magyar Református Egyház vezetőjének állásfoglalását követelte. Már most tudjuk, hogy Balogsüti, kicsit sem nagytiszteletű úr nem fog mondani semmit, ő Orbán szolgája, nem a Teremtőé. Orbánnak meg nagyon is jól jön ez a kétszólamban hegedülés. Novák Netanjahu fülébe húzza a zsidók nótáját, ifj. Hegedűs pedig az arabok fülébe hegedül. Orbán pedig röhög a markába: na ezt kapjátok ki zsidók és arabok!
Ennyire gyalázatosan még sosem alakult a reformáció emléknapja, mint az idén. A két régi szerető, a nemzeti főnő, Novák Katalin meg a Magyar Református Egyház főpásztora, a minden intellektuális és erkölcsi szintet alulmúló Balog Zoltán együtt vakációztak a bolygó túlfelén. Novák férjét, Veres alezredest itthon hagyták, lehet, hogy kinevezik amúgy is vezérkari főnöknek – kompenzációképpen. Elég ahhoz a két hetes kiképzés, nem?
Balog amúgy is verhetetlen feleségalázásból, az NDK-s nőt három gyerekkel hagyta ott, szegényt Iványi Gábor tartotta el valami állásocskában, a második, aki tantárgymódszertant tanít az ELTE Anglisztika Tanszékén, szintén megszokta a palástos bakkecske alázásait, pl. amikor az egy fél évre összeköltözött a Novákkal, aki akkor még a beosztottja volt az EMMI-ben. Most megint kedvük támadt egy kiadós kufircolásra. Mi más lenne erre nagyszerűbb alkalom, mint a reformáció 506. évfordulója?
Elmentek Pápua Új-Guineára is, ahol Balog giccses emlékezést tartott Molnár Mária nővérről, aki ott szolgált a második világháború előtt, és ott ölték meg a japánok 1943-ban.
Balog nagyon jól érezte magát a helyi lányok között. A szerencsétlen Molnár Mária nővérrel szemben őt meg Novákot nem fenyegette senki, fűszoknyás lányok között avattak föl egy tehénkolompot harangként. Aztán Balog röfögött a maga végtelenül primitív módján és csöngetett a kolomppal.
A nemzet Katija roppant bőkezű – a mi pénzünkből, magától értetődik. Rögtön meghívott 50 (!!!) fiatalt Pápa Új-Guineából, tanuljanak nálunk. Szállás, kaja ingyen, ösztöndíjat a magyar állam fizet mindannyiunk pénzéből. A helyi fűszoknyások rögtön virágfüzért akasztottak a nemzet Katija nyakába. Nincs a világon még egy olyan buta nőstényt aki úgy képes szórni a közpénzt, mint a Novák!
A másik megkülönböztető tulajdonsága a Nováknak, hogy úgy hazudik, mint a huzat. Ott, a világ alfelén volt pofája azt hazudni, hogy 2 millió ukránt fogadtunk be. Tudja egyáltalán a Novák, mennyi az a millió? Itt kb. 30 ezer ukrán maradt, a többi átfolyt rajtunk, mert van annyi eszük, hogy nem maradnak egy olyan szemét országban, ahol egy olyan aljas, ostoba, gerinctelen, házasságtörő idióta némber az államfőnő, mint a Novák.
Balog az ausztráliai magyar reformátusoknak valódi moslék prédikációt tarott. El lehet olvasni, de nem érdemes.
Míg Balog és Novák a világ túlfelén élvezték a tavaszt, a virágillatot és az ismét felmelegített szerelmet, itthon sem tétlenkedtek a refik. Hegedűs Lóri a Szabadság téri Hazatérés templomban fogadta a palesztin nagykövetet, és együtt megalapították a magyar Hamaszt. Még a Novák – nem a Kati, hanem az Előd – is megjelent és terrorállamnak nevezte Izraelt. A Rauol Wallenberg Társaság tiltakozott, és kifejezte reményét, hogy tesz valamit a MRE vezetése is. Meglátjuk.