The Faint Yowl of the Toothless Lion (A fogatlan oroszlán bágyadt vonyítása)

A fogatlan após

Héja és Hiéna

Szerző: KSZE Workshop

A vén maffiózó, Kulcsár Szabó Ernő egyre csendesebb. Már alig hallani róla. Azt mondják, nem tudja megrágni a húst és a hamut is mamunak mondja. Alighanem a fülébe jutottak a pletykák, mert úgy döntött, üzen a világnak: bár a fogai már kihulltak, még életben van, azaz az oroszlán fogatlan, de még nem döglött. Az akadémián csütörtökön rendeznek egy álvitát a kötelező olvasmányokról a digitális fordulat korában. Főként olyanok, akiknek közük sincs se a közoktatáshoz, se a digitalizációhoz. Viszont erősen kötődnek Kulcsár Szabó Ernőhöz és a Károli Református Egyetemhez. Kulcsár Szabó Ernő családtagjaival, menyével és menye szeretőjével, a kétszeres PhD csaló Mészáros MarciPistával képviselteti magát. Ott lesz miniszoknyában és köldökig érő dekoltázzsal a fogatlan oroszlánt folyamatosan, de sikertelenül csábítgató anyakocányi méretű Szilágyi Zsófia, aki bátyján, az ELTÉ-s Szilágyi Mártonon és férjén, a Kulcsárszabó-doktorandusz Hermann Zoltánon keresztül duplán is kötődik a fogatlan apóshoz. A csábítás nem sikerült, de kompenzációképp kapott egy nagydoktori címet, beelőzve ezzel férjét és az irigységbe belesárgult Kulcsármenyt is. Hogy még teljesebb legyen a károlis dominancia, bevonták ebbe a témához nem is konyító 77 éves Kulin Ferencet is, aki elolvadt a büszkeségtől, hogy digitális témában ennyire komolyan veszik. A hasonló korú Dávidházi pedig boldogan asszisztál ehhez a kulcsárszabós-károlis rendezvényhez, hálából azért, hogy Kulcsárszabó nem fúrta meg akadémikussá választását. (Meg akarta, csak nem sikerült neki. – A Szerkesztőség) Most benyújtották neki a számlát.

A digitalizáció akadémikusai: Kulin Ferenc és Dávidházi Péter

Greedy Calvinist Pastors (Kapzsi református papok)

vendégház helyett családi ház

a kapzsi református lelkész

Szerző: Tiszántúli etika

Néhány hónapja írtuk meg a balmazújvárosi esperes, Szabadi Árpád vagyongyűjtési módszerét, aki idős emberek összekuporgatott pénzére utazik, hogy kisemmizze a jogos örökösöket.

Most egy újabb kapzsi református lelkész esete járja be a világhálót.

Göncruszkán, a Borsod megyei kis településen Hörcsik Richárd fideszes országgyűlési képviselő unokaöccse uniós forrásból származó pénzből, mintegy 18 millió forintból újíttatta fel fel a család tulajdonában levő házat. A támogatást a református lelkész családja vendégházra kapta, annak azonban semmi jele, hogy a családon kívül bárki más is élvezné a nagyapáról, Ruszkay Pálról elnevezett létesítmény által nyújtott pihenési lehetőséget. A szomszédasszony mindenestre csak a “szent” családot látta, vendéget egyet se.

Ez a 18 millió persze csak aprópénz ahhoz a 160 millióhoz képest, amelyet Hörcsik Richárd református lelkipásztor fia kapott borászkodásra.

De még Hörcsik személyi titkárának is jutott 40 milliónyi uniós támogatás. 40 millióból újította fel a derék titkár Sárospatakon, az Esze Tamás utcában található családi házát. Ezt a támogatást is panzió létesítésére adta az unió, a  titkár azonban csak saját családját engedi be a kapun.

A képviselő úr és rokonsága nyilván elfeledkezett Máté evangéliumáról, eszük ágában sincs befogadni senkit. Reméljük, az uniós források szabályos elköltését ellenőrző bizottságnak feltűnik a református (???) lelkipásztor (???) és családja becstelen csalássorozata.

I don’t give a shit about the Hungarian women (Leszarom a magyar nőket!)

Szerző: Molnár Bálint 

Alapvetően semmi kedvem közpénzszolgálati fotókat elemezgetni, de az az igazság, hogy ennél a fotónál nemigen fog ma szájbavágóbb pillanatfelvétel készülni a nagyon beteg magyar rögvalóságról, úgyhogy mégiscsak iderakom:

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Nem vagyok barnanyelvű bulvárpolitológus, hogy a képen látható összesen 12 embernek a szélrózsa minden irányába szanaszét eső tekintetéből messzemenő pszichológiai következtetéseket levonjak, de ez az emelkedett momentum olyannyira üvöltve sokatmondó, hogy a nőügyekkel nem foglalkozás fala adja a másikat.

Miután összeálltak a kötelező lépcső-csoportképre az urak (122 a 11 ellen arányban), a 8,27%-nyi női különítmény valamiért szükségét érezte annak, hogy egy szelfi erejéig összeálljon az egyélőistennel. Valószínűleg számukra is elég világos, hogy nem sok további olyan pillanat lesz az elkövetkező négy évben, amikor a tévedhetetlen főnöknek megakad a szeme rajtuk és úgy tesz, mintha ők is léteznének a biodíszlet-funkción túl.

Nézzék azt a kitörő lelkesedéstől sugárzó arcot, a pillanat nagyszerűségétől fénylő intellektus kikönyöklését azon a – kis hazánk nagy ügyeinek súlya alatt összeroppanni nem hajlandó – igazi államférfiúi arcberendezésen! Nézzék a meghatottságot, az alázatot, a nőtársaival szembeni tiszteletről tanúskodó grimaszba rándulást! Jó, beveszem a gyógyszereimet, de most tényleg gondoljuk ide ehhez a flegma, megvető, unott pofához, mit mondott alig néhány napja:

Átfogó megállapodást akarok kötni a magyar nőkkel. Mondják el, mi pedig értsük meg, mit akarnak. A gyerekvállalás a legszemélyesebb, de a közösségnek is fontos ügy. A legszemélyesebb közügy. Meg kell hallgatni, meg kell érteni őket, és nem 4, hanem 30 évre megállapodást kötni a magyar jövőről, hogy a kormány részéről mit tudunk nekik nyújtani.

Ez az ember? Átfogó megállapodást a nőkkel? Ez akarja megérteni, hogy mit akarnak a nők? Ez? Aki erre a pár másodperces vérfideszes nőügyi fotózkodásra sem bírta összekaparni a fejszerkezetét annyira, hogy arra ne üljön ki: bevette a leszarom tablettát?

De nem, nem ez a legvisszataszítóbb ezen a nyomorúságos képen, hanem a fontoskodó madám, aki őszintén átérzi a pillanat súlyát – hogy tudniillik a mindenható FÉRFI méltóztatott leereszkedni hozzájuk – és menő telefonját előkapva igyekszik megörökíteni a soha vissza nem térő szituációt, mert majd mekkorát fog hasítani a Facebookon.

Mindegy, végül is csak annyit akartam mondani, hogy minden elemében fájdalmas ez a fotó és kétharmados kormányzási ciklusokon átívelően, örökzöld mementóul szolgál majd ama evidencia alátámasztására, hogy Orbán Viktor viszonya a nőügyekkel olyan és annyi, amennyi jelen esetben az ábrázatára kiült. A nőügyek csak a bajnak vannak, igazán békén hagyhatnák már őt ezekkel a faszságokkal.

Beszédesnél beszédesebb arckifejezések egy olyan kor kórtörténeti dokumentumai, amelyeknek hosszas szemrevételezése után már csak egyetlen kérdés gyötör: mi vesz rá egy ivarérett, egészséges nőt arra, hogy ennek a látványosan szétcsúszott fejű embernek a szolgálatába szegődjön, a kegyeit keresse, megtisztelve érezze magát, ha egyáltalán észreveszi, hogy eltűrje a tesztoszteron-szagú kocsmai poénokat és a vak komondoros gyalázatokat?

Attól tartok, erre a kérdésre nem Selmeczi Gabriella vagy az ex-károlis Czunyiné Bertalan Judit fogja megadni a választ.