Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

A Slap in the Face of Public Taste (Ludvig pofonveri a közízlést)

Posted by karoligaspar - július 18, 2016

A giccsgyáros Ludvig

A giccsgyáros Ludvig

Írta: Egy régi károlis
Ludvig, valahányszor írásra adja a fejét, horrorisztikus sokkot okoz minden kulturált írástudónak. Ez őt nem zavarja, műveletlensége tág és mély, akár az óceán, vagy mint a testébe nyíló babiloni kapu. Önbizalma, sőt ZSENITUDATA hasonlóan. Ír tehát, nincs előle biztonságban sem internetes, sem papíralapú felület. De szemben Majakovszkijjal, aki 1912-ben két társával együtt Pofonütjük a közízlést címmel közzétett egy kis kötetet, Ludvig részéről a szándék nem a provokáció. Ludvig komolyan gondolja, hogy amit ír, esztétikai értékkel bíró, szépirodalmi szöveg. Ludvig gyönyörködtetni akarja az olvasót, esztétikai és morális élményt akar neki okozni. Ebből is világos, hogy Ludvignak nagyon komoly intellektuális deficite van. Ennél fogva azt sem fogja fel, hogy neki a Balog Zoltántól a Hold utcai templom padlóján kikunyizott József Attila díj csak rosszat tett. Ezen kétféle ember háborodott fel: akik nem ismerték Ludvig firkálmányait és akik igen. Hozzá kell tennünk, ezt utóbbi csoport felháborodása még erőteljesebb volt.

Nem is foglalkoznánk vele, ha szennycsatornaként nem öntene el mindent. Könyveit nem olvassuk, más sem teszi, könyvbemutatóin alzheimeres anyókák várják a beígért puszedlit, dedikálásakor olyan üresség keletkezik körötte, mint egy bubópestises körül. De Ludvig nem éri be saját könyveivel, hanem a RefLap olvasóit, az ő esztétikai és erkölcsi érzéküket is megtámadja. Csak példaként nézzük meg a 2016. július 3-i számot. A RefLap nem minden számában közölnek Ludvigtól valamit, a július 12-i például mentes tőle. A július 3-iban olvashatunk tőle kritikának álcázott öndícséreteket. Ludvig “adriai nyaralásra készülőben” ír egy Bellyén (???) kiadott könyvecskéről, s nem átallja “kincseskamrakönyv”-nek nevezni. A Szabó-Ludvig házaspár jól tudja, mi a kincs, maguk annyit loptak már, hogy egy adriai panzióra is tellett belőle, itt várják különös ízlésű férfi vendégeiket. Ludvig ezt a vidékies fércművet Isten gyakori emlegetésével egekbe dicséri, a könyvnek látszó tárgyat “megkerülhetetlen és régen várt alapmű”-nek nevezi.

Ludvig a tévémellékletben is könyvről ír, ez az Andrássy útról szól állítólag. Az a Fekete Sas Kiadó adja ki, amelyik nem átallja Ludvig giccseit a magyar nemzetre zúdítani. Ő, a fűzfapoetessza, ellentételezésképpen a kiadó minden förtelmét feldícséri a RefLap mellékletének hatalmas olvasóközönsége előtt. Szemmel láthatólag nem fárasztotta magát a könyv elolvasásával. Talán megint szürkeháj borult a szemére, vagy csak egyszerűen köp a könyvekről beszámolóktól elvárható minimális tisztességre. “Egy sugárút pszichogeográfiája” című írás a szerző senkit se érdeklő pszichopatológiája és ordas műveletlenségének igazolása lesz csupán, nem pedig egy “vibráló sugárút-lélektani könyv”-ről szóló beszámoló.

Az Andrássy útról sok mindent lehetne mesélni, Ludvig nem mond semmit, még az általa egyszerűen “tervezőnek” nevezett Lechnerről és Yblről sem. Valószinű, hogy ki se nyitotta a könyvet. Csak azt tartja fontosnak közölni, hogy ő az anyjával valamikor a Hajós utcában lakott. Ez minden, amit a giccsgyáros meg akar örökíteni. Pedig megemlíthetné, hogy ebben az utcában lakik Hubert Ildikó és férje, Nagy László. Ők Horváth Iván rokonai, akiket ő olyan undorító módon rágalmazni szokta. “Borzasztó, hogy milyen buták ezek a Hubert-lányok!” szokta süvölteni a Reviczky utcai épület folyosóin. Szabó a “komcsi félzsidó” Horváth Ivánt szokta rágalmazni, akinek köszönheti, hogy az ELTÉ-n habilitált a bárgyú konyhanémetséggel előadott idióta szövegével.

Ha nem lenne annyira utálatos, amiket firkál, akár sajnálhatnánk is Ludvigot azért, hogy esztétikai érzék nélkül létrehozott szövegeivel kiröhögteti magát. De ha azokra gondolunk, akiket megrágalmazott, és folyamatosan rágalmaz, akiket meglopott, akiknek ártott, nem sajnáljuk őt, sőt! Undorodunk tőle, undorunk hevessége egyenes arányban áll Ludvig tehetségtelenségével, folyamatosan FOKOZÓDIK!

 

 

 

90 hozzászólás to “A Slap in the Face of Public Taste (Ludvig pofonveri a közízlést)”

  1. LUDVIG a legnagyobb magyar iró said

    Ludvig bejelentette: most, hogy meghalt végre ez a rettenetesen túlélrtékelt Esterházy, nem kétséges: ÉN VAGYOK A LEGNAGYOBB ÉLŐ MAGYAR IRÓ.

    • Angol királynő said

      Logikus, nem? Esterházy úr csak gróf volt, Ludvig pedig állítólag az én rokonom, mesélték nekem, hogy ezt világgá kürtölte a rádióban. Egy angol királyi vér csak többet ér mint egy magyar grófi!

      • Petrőczi az idióta vén ribanc said

        Hi Liz, it’s right!!
        Igen, a Hannoveri ház mégiscsak különb, mint egy nyavalyás grófi származás. Mégha a hercegi ágból lett volna ez a szegény grafomán!

  2. Petrőczi alzheimeres said

    Ludvig is csalással szerezte a doktoriját, akárcsak F. E. M.
    http://nepszava.hu/cikk/1100101-csalassal-szerezte-doktorijat-a-rektorno

  3. Mészáros Orbán strómanja said

    Mészáros légkondizik.
    http://444.hu/2015/07/15/meszaros-lorinc-beszall-a-legkonibizniszbe

  4. kövi dinka said

    Dinka, a Ludvighoz hasonló ordenáré giccsgyáros jól belerúg Péter atyába. És leszögezi, hogy Habony Árpoád ISTEN GYERMEKE, ORBÁN IS AZ.
    Péter atya meg szentségtörő.
    http://reposzt.hu/blog/jakab-koves-gyoparka/2016-07-18/ki-kicsoda
    Dinka meg Orbán valagában.

  5. veszprémi tanár said

    Vannak a Pannon Egyetemen nagyszerű tudósok, de nem Navracsics a nevük. Padisák Juditot beválasztották az Academia Europaea tagjai közé.

  6. ask jerves said

    Szét.asszák a Gellérthegyet is a fideszes görények.
    http://nepszava.hu/cikk/1100201-isten-szorakoztatasa

  7. rogán a simlis gazember said

    Igy vesztegettékj meg Rogánt
    http://444.hu/2016/07/15/laci-bacsi-elintezte-igy-vesztegette-meg-rogan-jegyzojet-vizoviczki-a-koronatanu-szerint

  8. Ludvig a valag said

    Má csak 3 foga van a banyának?
    Hihetetlen, milyen ótvar módon néz ki!

    • Paplanaláfingó said

      Hát már ne is haragudj de a férjéhez képest egy szépség. Szabó hordó hasa alatt lóg a nadrág, gyér fehér haja a hájfején, pofája mint széltében egy összenyomott gombóc…

  9. szabó andrás a gyilkos gazember said

    Sátán és sátánné.

  10. kövi dinka said

    Dinka pofátlanul reagál azok véleményére, akik szerint Habony nem Isten embere.
    http://reposzt.hu/comment/7679#comment-7679

    • gyopáros völgy said

      Az arrogáns parazita némber 4 biológiai hulladékot bocsátott a világba, és orrba szájba dicséri az orbjánt.
      Rúgja hasba őt a habony, az isten embere!!!

  11. németh a celli idióta said

    Németh most nem az auschwitzi gyorson viccelődik, hanem a halászléről röfög.
    http://reposzt.hu/blog/nemeth-tamas/2016-07-19/halaszleeves-tizparancsolata

  12. Kiismerik az ország politikáját.
    http://sztarklikk.hu/kozelet/oriasi-diplomaciai-botrany-johet-nemetorszag-szerint-veszelyesek-vagyunk/279288

  13. fideszes kommunikáció said

    Fideszes kultúra
    http://nol.hu/most-itt/orban-levele-az-esterhazy-csaladnak-1624223?utm_source=beuszobol&utm_medium=link&utm_campaign=beuszo

  14. Soós az arrogáns agyhalott said

    A parazita refis papok véresre vakarják a töküket az unalomtól. Hetente egyszer felmászik a szószékre, lóvéért rikácsol, néha temet vagy keresztel – JÓ PÉNZÉRT,
    a maradék időben pedig koncertekre jár, mint a Soós, és moralizál a kis p..ákon, akik bemennek az öltözőbe.
    Okádék pap.
    http://reposzt.hu/blog/soos-szilard/2016-07-20/partiarcok-18

  15. olcsó az élet Orbanisztánban said

    Olcsó az élet, robbannak a tűzszerészek
    https://atlatszo.hu/2016/07/19/kideritjuk-ki-es-mennyit-keresett/

  16. hencidai úrasztala said

    Ünnepélyesen megterítve az úrasztala: abált szalonna, libatöpörtyű, hájas tészta (a legutóbbi szeretetvendégségen zabrálta a költőfejedelemasszony) vöröshagyma, fokhagyma, kannás bor (a sarki diszkontban lopta a professzor úr)
    Petrőczi: El akartam menni ennek a mérhetetlenül túlértékelt Esterházynak a temetésére, hogy a szemükbe nézhessek az irigyeimnek, aztán, ha mindenki eltávozott, a sírra bocsássam exkrementumom dús sugarát.
    Szabó: Szóval le akarod hugyozni a sírját, életem szerelme. És miért tettél le erről a nemes ötletről?
    Petrőczi: Nem itt Pesten hantolják el, hanem egy Ganna nevű ótvaros helyen a családi kriptában.
    Szabó: Leugorhatunk, drága virágom, egy szavadba kerül.
    Petrőczi: Egy királyi vérből való igazi ladynak, mint nekem derogál az ilyen ócska helynek még az emlegetése is. Nem hogy kincset érő exkrementumom egyetlen drága csöppjét is áldozzam rá.
    Szabó: Hát igen, egy ilyet be szoktak zárni, sőt őrizni is.
    Petrőczi: Különben is nekem kötelességem, hogy a jövőbe tekintsek. Mivel én vagyok a legnagyobb magyar író, illő, hogy megkapjam a Nobel díjat is.
    Szabó: De azt nem itt döntik el az EMMI-ben, ahonnan kaptad a József Attila díjadat.
    Petrőczi: Meg te a MAB-os végső döntnök beosztásodat. De igazad van, Balog Zoli a helyzet kulcsa. Megmondtam neki, hogy a reformáció 500-adik évfordulójára egy reformátusnak kell kapnia a Nobel-díjat, genderszempontból meg egy nőnek. Ez meg csak én vagyok.
    Szabó: Azt hiszed, képes elintézni a Zoli onnan a Hold utcából?
    Petrőczi: Meg a parlamentből, ahol ő gyóntatja Orbán testvért.
    Szabó: ????????????
    Petrőczi: Azt mondta a Zoli, hogy ha kihagyja a gyógyszerét az Orbán, atyámnak szólítja őtet és gyónni akar mindenáron.
    Szabó: De Nobel díjat nem is Orbán testvér adja…
    Petrőczi: Megmondtam a Zolinak, eleget hallom tőle a szószékről, hogy “Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít” (Fil 4, 13), most kapja össze magát és intézze el ezt nekem, nem nekem, a nemzetnek. Ezt én Petrőczi Kata Szidónia, Lórántffy Zsuzsanna, Nemes Nagy Ágnes, Rab Zsuzsa helyett is kapom. Kihagytam valakit a nagyszerű magyar protestáns költőnők közül?
    Szabó: Tüdős Klárát és Ravasz Boriskát.
    Petrőczi: Azok nem voltak poetesszák.
    Szabó: Lórántffy Zsuzsanna sem.
    Petrőczi: De fejedelemasszony igen. Azt királyi sarjként emelem magam mellé.
    Szabó: Az már igaz: nemes származásban és költői tehetségben senki nem vetélkedhet veled itt az egyházban.
    Petrőczi: Mit az egyházban! Az országban! Kelet-közép-Európában. Sőt, mióta a drága Liz kilépett az EU-ból, egész Európában sem!
    Szabó: A lehugyozásról jut eszembe, nálad büdösebbet sem hordott még a hátán ez a régi kontinens! A vécébe be se lehet menni utánad, de itt a konyhában is úgy bűzölögsz, hogy a legínycsiklandóbb abált szalonna is megáll a késem hegyén.

    • szabó a gyilkos fasiszta said

      Desszertként: megint meghalt egy kolléga, aki sokkal különb volt Szabónál és Ludvignál.
      Nagy röhögés a hencidai úrasztala körül.
      https://www.elte.hu/content/elhunyt-bardos-laszlo.t.12044

      • Eltés Kolléga said

        Laci kedves, finom, intellektuális személyiség volt, és kiváló költő. Benne élt a kultúrában, minden tette etikus volt. Egyszóval a tökéletes ellentéte ennek az exhibicionista, tehetségtelen aljas házaspárnak. Neki már nem fáj semmi. Nugodj békében, Laci!

      • Szesztra Pelagija said

        Ahogy mondod. Kulturáltság és etikusság összefügg.Szabó gyűlölte. Valahol a lelke mélyén érezte a különbséget.

      • solitaire ou solidaire said

        Befeléforduló ember volt, nem hajszolta a népszerűséget, a sikert. Szerette a művészetet, komolyzenét és a komoly irodalmat. Szerény volt és becsületes. Áthatotta őt a franciás szellem. Nem lehet egy lapon emlegetni őt a Mátyás utcai rémekkel. Olyan igazi művészféle, mint Camus Jonasa. Érti aki érti.

      • Les Justes said

        Igaz ember, nem olyan sunyipofájú, mint a kollégáit mániákusan fúró Szabó.

      • Belij Buldog said

        Petrőczi csak szerencsétlen gnómnak és rossz költőnek nevezte. De ezt tőle már megszoktuk.

      • Hátulról lesből támadó said

        Szabó András már az egyetemen fúrta. Aztán mikor Laci bennmaradt az egyetemen mindjárt a diploma után, tehetségtelen protekciósnak nevezte. Azt mondta az anyja sírta ki Lacinak az állást Nagy Péternél, akinek a titkárnője volt. Meg hogy azér vették fel a tanszékre mert testi hibás és mindenre alkalmatlan. Aztán mikor Laci anyja meghalt rákban kajánul nyeritett, hogy most aztán jól valagba fogják rúgni. De Laci bizonyított. Szikrázóan tehetséges volt, olyan amilyen Szabó és Petrőci sose lesznek.

      • Couple said

        Gyógyíthatatlanul irigyek és gonoszak.

    • anonymanalyst said

      Én a Nobeldíjat ennek a remek párbeszéd közreadójának ítélném. Hencidai úrasztala egy nagy Gratula. Szétröhögtem magam a metrón míg olvastam.

  17. Schmidt a kancsal szibilla said

    A kancsal qrva megint nagyot alakított!
    http://hvg.hu/itthon/20160719_schmidt_maria_nemetorszag_negyedik_birodalom_menekultek

  18. reposztos barmok said

    Az “ismert és elismert” keresztyén blog, a reposzt olvasói a halászléról kezdtek élénk vitába.
    A parazita papokat csak a zabálás, a foci, a pénz, meg az Orbán valaga érdekli.
    http://reposzt.hu/comment/7688#comment-7688

  19. Hegedűsné védi a magyarok érdekeit said

    Hegedűs Lórántné a parlamentben védi a városligetet: “Ne legyen a Vajdahunyad vára a Vajna hunyadvára”. Ugyanis a Vajdahunyadvárból ki akarják rúgni a mezőgazdasági és vadászati múzeumot, és oda akarják adni Vajnának kaszinó céljára.

  20. Orbán Ráhelt királynőnek! said

    Récsöl ügyvédje 5 milliárdos közbeszerzést nyert:
    http://444.hu/2016/06/03/orban-rahel-ugyvedje-nyerte-a-miniszterelnokseg-5-milliardos-kozbeszerzeset

  21. jakab a szervilis senki said

    Még ki se hevertük Dinka hétfői pofátlankodását, már jön a férje a maga alázatoskodó kútmérgezésével.
    Leplezzük le a refi egyház besúgóit?
    http://reposzt.hu/blog/jakab-balint/2016-07-21/regi-uj-kerdeseink
    Vagy mégse?
    Jakab nem dönt.
    Akkor most mi legyen a Butykossal? Elítéljük a főpásztort vagy mi az ördög?

  22. tóratartó said

    Laudernek igaza van:
    http://pestisracok.hu/lenacizta-orban-viktort-es-magyarorszagot-zsido-vilagkongresszus-elnoke/

  23. lézer jani gógyija said

    Tarlós és Lázár összevissza hazudik.
    http://nol.hu/belfold/nem-kertuk-igy-nincs-is-unios-metropenz-1624339

  24. ELTÉ-s kolléga said

    A magyar egyetemek lecsúsztak a béka valaga alá.
    http://24.hu/kozelet/2016/07/17/grafikonon-a-magyar-egyetemek-lecsuszasa/

  25. Public taste said

    Én pedig ezt az idiótát vágnám pofán a közízlés nevében. Viszket a tenyerem ha csak megpillantom.

    • Barmherzig said

      Ezt már nem kell. Ez kész. Nézz rá. Már nem ezen a világon él. És különben sem a fizikai pofonok fájnak a legjobban, hanem a lelkiek. Ennek még volt lelke, azért buggyant meg teljesen. Én szánom. De az aljas férjéről minden lepereg. Annak a sunyi gyilkosnak nem lehet megbocsátani. Azt pellengérre kell állítani nap mint nap.

      • Judge said

        Szerintem is Ludvigról már mindent elmondtatok. Most már végre Szabóról kellene végleg lerántani a leplet. Ismeri már az egész ország, tudjuk, hogy bűnöző, de azt is el kellene mondani egyszer, hogyan úszhatta meg a börtönt.

      • Kisjogász said

        Folyamatosan gyűjtjük az adatokat Szabóról. Ígérem, hogy nem fogja megúszni. Csak nagyon óvatosnak kell lennünk. Nem szeretnék úgy járni, mint az egyik volt főnököm, aki fölött Polt Péter mondta el a nekrológot: “fiatal volt és tehetséges”. Engem ne dícsérjen ez a maffiózó és főleg ne temessen. Ezek mindenre képesek.

      • Lionel Hart said

        Te még megvagy? Azt hittem eltüntél. Vagy kinyirtak.

      • Kisjogász said

        Biztos kinyírtak volna ha megtalálnak, de sose jöttek rá ki vagyok. Domokos kerestetett is. Tudod ő Lajtár embere, pont előtte nem bukhatok le. Hülye azért nem vagyok, hogy magamra szabadítsam ezt a szemét ügyészséget. Aztán naponta idéznének be valami ürüggyel vagy rámszabadítanák a navosokat. Csendben dolgozom tovább az ügyön. Többet nem mondhatok.

      • Peeta Mellark said

        Nem unod még? Ha Domi rájön ki vagy kicsináltat a szagos ibolyával.

      • Mockingjay said

        Hagyd csendben dolgozni. Jobb ha fedésben van. Asszem sejtem ki ő és okosabb mint Psychodom, Lajhár és büdösibolya együttvéve. Sose buktatják le. 🙂

  26. red rat said

    Bugrisék Kálvin kép alatt csocsóznak. Ez a refi ifjúság szellemi szintje.
    http://reformatus.hu/mutat/egy-nap-a-refo500-satorban-ifi/

  27. fucking bitch said

    A Fidesz a mi pénzünkön vesz Erdélyben szavazatokat.
    A vallásos locsogás a porhintés.
    http://magyaridok.hu/belfold/milliardos-tamogatast-kapott-kiralyhagomelleki-reformatus-egyhazkerulet-851980/

  28. réti pipitér said

    Mocskos rablók:
    http://kolozsvaros.com/2016/07/20/ez-a-kormany-nem-jobboldali-szimplan-ocska-kis-tolvajok-gyulekezete/

  29. ask jerves said

    Ukrajnaiaknak ad magyar nyugdíjat ÁRTUNK ÉS ORMÁNYUNK.
    http://www.refradio.eu/radio/sion/mutat/562/
    A Magyarországon élők és dolgozók meg rohadjanak meg!

  30. Bogi a nevetős papnő said

    Ez az egyetlen morálisan vállalható poszt a reposzton:
    http://reposzt.hu/blog/kutasine-molnar-boglarka/2016-07-22/kikeszulve

  31. historiker said

    Vannak tisztességes, morális és okos keresztény blogok is.
    A REPOSZT NEM AZ!
    http://megmondoka.blogspot.hu/2016/07/utald-felebaratodat.html

  32. journalist said

    A milliárdos kaszinós Vajna qrvája besettenkedett Di Caprio bulijába, de az nem áll az ótvaros cemendével szóba:
    http://www.borsonline.hu/celeb/dicaprio-bulijan-mulatott-vajna-timi/116034

  33. Fabiny püspök úrnak said

    Egy igazi keresztény, egy igazi püspök Esterházyról.
    Nagyszerű írás, tele szeretettel, hittel és méltósággal.
    http://kotoszo.blog.hu/2016/07/21/mindorokke_fabiny_tamas_esterhazy_peterrol
    Miért nincs nekünk olyan hiteles püspökünk, mint Fabiny Tamás?
    Miért vannak a református egyházban csak gőgös, aljas, kupeckedő papok, orbánnak gazsuláló főjegyzők és a többi szemét???

  34. Lázár a derék kondás rabló unokája said

    Lázár a büdös, rohadt, korrupt paraszt:
    http://kolozsvaros.com/2016/07/22/ha-a-valasz-lazar-janos-akkor-mi-lehet-a-kerdes/

  35. antilop és felesége said

    Rogán felesége, a kis cafka, még beszélni is mer:
    http://hvg.hu/itthon/20160722_Rogan_Cecilia_Tusvanyos_Nakama#utm_source=hirlista&utm_medium=aggregator&utm_campaign=hvg

  36. rogán a simlis csirkefogó said

    Rohadt gazemberek!
    http://nyugatifeny.blog.hu/2016/06/18/szaz_rogan-botranyt_kivanunk_ezret_bele_az_orszag_kepebe_hajra_fidesz

    • Milton Friedman said

      There is no such thing as free lunch. Egyszer fizetni fog ez a gátlástalan rablóbanda. Eddig még nem volt itt elszámoltatás, de a Fidesz bukása után lesz.

  37. Köntös a fideszes gyilkos bértollnok said

    Köntös legszívesebben vízbe fullasztaná a menekülteket. És Jézusra hivatkozva, aki “nem volt sem univerzalista, sem humanista”.
    Köntös viszont egy antihumánus lény.
    http://reposzt.hu/comment/7696#comment-7696
    Embernek nem nevezném.

  38. antilop és felesége said

    A rabló Rogán rüfke felesége Tusványoson
    http://444.hu/2016/07/22/magyarorszag-legszebb-asszonya-a-rivaldafenyt-kerulo-es-a-ferje-befolyasaval-sosem-visszaelo-rogan-cecilia-is-eload-a-balvanyosi-szabadegyetemen

  39. református hírmondó said

    A förtelmes rossz ízlés keretében csokinyulat csináltak Luther Mártonból:
    http://reformatus.hu/mutat/12604/

  40. I punch your fucking face in said

    Récsöl ajtajáig megy a kisvasút
    http://www.thepost.hu/reszletek.php?id=3337
    Apuka semmit nem sajnál a mi pénzünkből.

  41. jövőkép nélkül said

    Minden szava igaz:
    https://nepszava.us/blogs/news/bartus-laszlo-az-isis-hajojaban

  42. székely Attila a fideszes agitprop ügynök said

    Azt mondja a székely:
    “Abnormális és elkeserítő, ahogy ma Európa kinéz.”
    http://reposzt.hu/blog/szekely-attila/2016-07-23/urai-vagyunk-helyzetnek
    Az az abnormális, ahogy te kinézel, fütyi!
    Jártál általános iskolába? És nem buktattak meg magyarból?
    Na ez az abnormális és elkeserítő.

  43. foltos hiéna said

    Orbán követi a török példát.
    http://kolozsvaros.com/2016/07/21/meg-mindig-van-ember-aki-nem-erti-hogy-mi-fele-halad-magyarorszag/

  44. A Károli lábbal tiporja a jogokat said

    Nyüves hazugság, amit a Károli állít, hogy az ő jogi kara a legjobbak között van.
    http://www.kre.hu/portal/index.php/9-hirek/582-a-karoli-az-orszag-legjobb-jogi-egyetemei-koezoett.html
    Az az igazság, hogy másodállást és kitüntetést biztosít vezető bíróknak és ügyészeknek, akik a maguk korrupciós körében agitálnak mellette.
    Mi másért kapott volna pl. Károli-díjat Budapest korrupt főügyésze, a lábszagú Ibolya?

    • Szagos Ibolya said

      Pont ezért vagyunk mi a legjobbak. Megtanítjuk nekik a gyakorlatban, hogy kell elsikálni a legmocskosabb bűnügyeket. Eleven példáink vannak az egyetemen. Megmutatjuk Szabó András példáján, hogy mostuk ki őt a hivatali visszaélésből és a 157 milliós ösztöndíjsikkasztásból. Még meg is hívjuk az órára mutogatni mint a véres kardot hogy nem a börtönben ül ám hanem a MAB felügyelő bizottságában. Az eleven példa mindig hatásosabb mint a szürke elmélet. 😀

      • Equus said

        Szabó tényleg olyan mint az állatorvosi ló. Minden bűncselekményt be lehet rajta mutatni és ezáltal a károli haknizó jogászainak a bűvészmutatványait is. De azért én Ballát vinném oda. Hatásosabban lenne őt talárba öltöztetve a hallgaók elé állítani egy majdnem püspöki süvegben, elvégre majdnem püspök lett, és rajta bemutatni, hogy mi mindenre képes a károlis jogtudomány.

      • A Károli lábbal tiporja a jogokat said

        A “károlis jogtudomány” becstelen jogfacsarók korrupt üzemeinek gyűjtőneve

      • Lajhár István said

        Nem tanítunk mi senkit. Nem azért fizetnek. Pontosabban azért nem fizetnek. Az a kis lóvé csak arra elég, hogy írjunk egy-két felmentő határozatot Ballának és társainak ha megint rosszfát tesznek a tűzre. Nekünk alanyi jogon jár a fizu.

      • Szagos Ibolya said

        Dehogy irunk. Csak előhuzzuk a sublodból a kész szöveget. Nyomozás megszüntetve. Nincs semmi büncselekmény. Feljentőnek meg pofa be. Ha még egyszer megprobálod az illetöt vagy mást befeketiteni lesittelünk. Ennyi.Mindenkinek ezt küldjük ki akármilyen ügybe.

      • Bozsja Korova said

        Én mindjárt Petrőcit is bevinném az órára Szabóval együtt. Egyikük lenne az állatorvosi ló, a másikuk az állatorvosi tehén. Kettejükön az emberiség összes bűnét be lehetne mutatni.

  45. Köntös Orbán lakája said

    Köntös megmondja a tutit világpolitikai kérdésekben. Most a Brexit ügyében.
    http://reposzt.hu/blog/kontos-laszlo/2016-07-23/britannia
    Van egy újdonság: egy szóval sem említi Orbán testvért.
    A patkányok menekülnek a hajóról???
    Jó jel.

  46. Tarajos Sül begyorsul said

    Szíjjártó döntő csapást mér az iszlám államra.
    Világhatalom lettünk!
    http://sztarklikk.hu/kozelet/szijjarto-peter-fogja-legyozni-az-iszlam-allamot/279955

  47. ulan bátor said

    Nem tart már soká.
    https://nepszava.us/blogs/news/bartus-laszlo-a-posvany-es-a-fantomok

  48. Orbán az őslakos indián said

    Orbán helyretette a közönség eszét.
    Mi vagyunk az őslakos indiánok
    http://nol.hu/belfold/orban-a-betiltott-indian-ma-megbuktatta-europat-1624807

  49. Orbán az uszító terrorista said

    Igaz, nem kéne tűrni
    http://europakavezo.blog.hu/2016/07/24/brusszel_is_hibas_hogy_orban_a_nyakunkon

  50. I punch your fucking face in said

    Elolvasni!
    http://nyugatifeny.blog.hu/2016/07/23/meg_kell_allitani_europa_legsunyibb_bomlasztojat_aki_putyin_karmaiba_lokne_az_orszagunkat

  51. Szittyamagyar said

    Népszavazunk a kvótákról. Közben pedig Rogán és Habony suba alatt árulják a letelepedési kötvényeket. Most akkor akarunk idegenekkel együtt élni vagy sem?

    • A haza eladó! said

      Ha ezek korrekt módon, az Ország javára járnának el, akkor a nagykövetségek, vagy/és konzulátusok árulnák az államkötvényt. Persze így nem vándorolna sok milliárd magánzsebekbe.

      • honvédő fidesz said

        Fidesz iroda:
        A falakon jól hangzó “fasiszta” szövegek, erős magyarok, erős nemzet.
        De ha pengetsz van a pult alatt pár kitöltetlen honosító okmány …:D

      • Kötvénymaffia said

        Bárcsak az ország ügyeit intéznék ilyen hatékonysággal, mint amilyennel a saját zsebüket tömik és a bűnügyeiket próbálják elsikálni…

    • Migráncs takaroggy said

      Semmi szükség letelepedési kötvényre. A koszos kínaiak, arabok, meg ki tudja milyen népség maradjon ott, ahova született.

    • Népszavazás said

      Egyébként mi a f@szom az a letelepedési kötvény? Nonszensz, hogy egy akárki pénzért állampolgárságot vehet. Ilyet még életemben nem hallottam. Ki hatalmazta fel ezeket a csótányokat, hogy áruba bocsátsák a magyar állampolgárságot? Mikor volt erről népszavazás? Mi a f@szom ez? A népet mikor kérdezték meg erről???

      • Csuti Kisgömböc said

        Már fél évet sem kell várnia annak a külföldinek, aki letelepedési államkötvényt vesz, mert júliustól automatikusan jár a letelepedési engedély. Az Orbán-kormány eközben közpénzmilliárdokkal támogatja az offshore cégeket. Erről tényleg nem esett szó Posványoson.

    • Posványosi said

      Erről nem szólt a tusványosi ömlengés…

    • Talpra Magyar hí a haza! said

      Elképesztő hazaáruló bűnbanda! Mikor fog a magyar nép a totális agyhalálból felébredni és elzavarni ezeket a geciket? Gyanítom, soha!

  52. Posványosi said

    Összefoglalom a posványbeszéd lényegét:

    A nyugatra jellemző gazdasági válság, elitválság, demokráciaválság Közép-Európában nem jellemző, egy lengyel, cseh, tót, magyar fiatal a nyugatiakkal szemben jobban bízhat abban, hogy előrébb fog jutni, mint a szülei, ha betartja a szabályokat, mármint a fideszes útmutatásokat, de legalább egy oligarchával vagy más csókossal jóban van, a többiek kalandozhatnak Nyugatra. Ráadásul Európában Magyarország a legdemokratikusabb hely, hiszen ez az egyetlen ország ma, ahol az emberek a kvótanépszavazással elmondhatják a véleményüket a migrációról.

Hozzászólás a(z) Angol királynő bejegyzéshez Kilépés a válaszból

 
WordPress.com News

The latest news on WordPress.com and the WordPress community.

galferences

Just another WordPress.com site

karoligaspar

Just another WordPress.com site

Legatus123's Blog

Just another WordPress.com weblog

WordPress.com

WordPress.com is the best place for your personal blog or business site.