After Easter (Húsvét után)

Szerző: Szeretlek Magyarország

„Nincs értelme azoknak a kijelentéseknek, hogy a kereszténység valami »magyar« dolog. A nemzeti értékrend szakralizálása ugyanígy értelmetlen és káros. Még akkor is, ha ebbe a hibába nemzetünk nagyjai közül is sokan beleestek és fontos szimbólumaink között is akad szép számmal olyan, ami ezt torz és hibás szemléletet képviseli” – nyilatkozta Fabiny Tamás evangélikus püspök.

„Ide kívánkozik a néhai miniszterelnök, Antall József gondolata, miszerint Magyarországon az is keresztény, aki ateista. Arra gondolhatott, hogy a kereszténységnek van egy kulturális vonulata, a bibliai örökség egy alapszinten művelt ember gondolkodására fontos hatással van Magyarországon. Nekem ma már azért vannak kétségeim, ha például rákérdezek valakinél, hogy ki volt Luther Márton, lehet, hogy Martin Luther Kingre fog gondolni. De az kétségtelen, hogy csodálatos irodalmunkat, Adyt, József Attilát vagy épp Esterházyt sem lehet a Biblia nélkül érteni, értelmezni. Azt gondolom, Magyarország nem keresztény ország, de Magyarországon vannak keresztények. És ugyanezt tartom igaznak Európára nézve is. Hogy mekkora a keresztények részaránya, nehéz megmondani. A népszámlálás adatai támpontot jelenthetnek, de a téma összetettebb annál, mint amit a statisztika érzékeltetni tud. Fontosabb és nehezen megválaszolható kérdés, hogy azok, akik kereszténynek vallják magukat, valójában azok-e: csak látszatkeresztények, akik alibiből, érdekből állnak be, vagy valóban hitvallók-e.”

A püspök azt mondta, hogy a kereszténydemokrata szellemiség nagyon fontos politikai hagyomány Európában, amely nélkül az Európai Unió sem jöhetett volna létre, és ami Németországban, Franciaországban, Skandináviában igen erős és meghatározó volt. Szerinte

„a probléma nem a kereszténydemokráciával van, hanem a politikai kereszténységgel. Azzal, amikor valaki a kereszténységre hivatkozva, azt felhasználva fogalmaz meg politikai üzeneteket. Vagy amikor valaki a szószékről prédikálva pártpolitikai üzeneteket fogalmaz meg. Ez számomra elfogadhatatlan.”

Fabiny úgy látja, hogy „társadalmi kérdésekben persze meg lehet és meg is kell szólalni, ezek közé tartozik aktuálisan a menekültek helyzete, az elesettek segítése, a drog és alkoholprobléma és még lehetne sorolni. Tágabb értelemben ezt is lehet politizálásnak tekinteni, de ez nem pártpolitizálás. De ugyanígy, a politikai pulpituson sincs helye a Bibliával való példálódzásnak. Örvendetes, ha egy párt a Tízparancsolatra építi politikai programját, de azt is figyelembe kellene vennie, hogy Mózes kőtáblája csak a hívő emberek számára parancsértékű.

Ugyanakkor egy magát kereszténynek valló politikusnak még inkább tilos a lopás, a sikkasztás, feleségének megcsalása, mint a többieknek.”

Később azt mondja: „Elég jól fel lehet ismerni azokat, akik csak érdekből viselnek keresztény mázat”.

Tanácsot is ad azzal kapcsolatban, hogy mit lehetne tenni a kormány retorikájában sűrűn előforduló panasszal, hogy a magyarok nem kapják meg a nekik kijáró tiszteletet Európában, hogy érthetnénk meg mi jobban Európát.

„Európa megértése magyar aspektusból nem egyszerű sajátos izoláltságunk miatt, ami talán a nyelvünknek köszönhető. De a falakat lebontani a mi dolgunk. Meggyőződésem, hogy jobban kellene az európaisággal közösséget vállalni, ezért pedig egyénileg is tehetünk. Ha van módunk utazni, keressük, éljük át, tegyünk magunkévá az európai kultúrát, annak emelkedettségét, igényességét és engedjük, hogy mindez a gondolkodásunkra, viselkedésünkre is hasson! Ez az útja annak, hogy végre levetkőzzük a kisebbrendűségi érzésünkből, frusztráltságunkból fakadó pökhendiséget. És ha mi – egyéni és közösségi szinten egyaránt – nagyvonalúak, nyitottak és jó modorúak vagyunk, akkor talán nagyobb sikerrel értetjük meg magunkat is.”

Megkérdezték arról is, az állam valóban befolyásolni akarja-e az egyházakat különböző források és támogatások nagyvonalú biztosításával?

„Csak a magam, illetve az evangélikus egyház nevében tudok nyilatkozni. Befolyásolási szándék lehet, hogy van, de nekünk ebben nem kell partnernek lenni. Köztudott, hogy kész vagyok nyíltan megfogalmazni kritikáimat, mint ahogy egyetértésemet is. Azt például örömtelinek tartom, hogy a kormány számára fontos a család vagy épen a nemzetpolitikai, és e téren is együtt kíván működni az egyházakkal. Ugyanakkor zavar, ha úgy születnek döntések elvileg az érdekünkben, hogy arról előzetesen meg sem kérdeznek minket. Ilyen volt az iskolai hitoktatás kötelezővé tétele: a kormány jó szándékát nem kérdőjelezem meg, de az intézkedés nem használt a templomi közösségeinknek, ahová ezáltal kevesebb fiatal jár. De szintén vállaltam a kormány álláspontjától igencsak eltérő véleményem menekültügyben, vagy a tanárok helyzetével kapcsolatban.”

Arra a felvetésre, hogy büntetik-e emiatt az evangélikus egyházat, Fabiny azt mondta:

„A normatív támogatást, illetve a szociális, oktatási és egyéb tevékenységeink után járó forrásokat mindig maradéktalanul megkapjuk. Rend szerint sikerrel veszünk részt pályázatokon is, például a Magyar falu program keretében, tehát ilyesfajta hátrányos megkülönböztetést nem szenvedünk el. Akkor tapasztalok furcsaságokat, amikor év végén az egyházi beruházásokra nyújtott egyedi támogatások listáját tekintem át. Látok kivételezetteket, mi finoman szólva nem vagyunk közöttünk. Mind a kormányhoz, mind az egyházakhoz az volna méltó, hogy a közjó érdekében végzett együttműködés transzparens legyen. Amennyiben így kapunk támogatást pontosan kidolgozott és a közösség javát szolgáló projektekre, azokat jó lelkiismerettel elfogadjuk, és természetesen mindennel pontosan elszámolunk.”

Arra a kérdésre, hogy azt mondják, az evangélikus egyház ellenzéki, kapott-e kritikáiért kritikát, a püspök így válaszolt:

„Nyíltan alig. Inkább hátulról, olykor az egyházon belülről.

Néhányan amiatt aggódtak, hogy a megszólalásaim miatt büntetésből forrásoktól eshetünk el. Én erre némi iróniával úgy válaszoltam: »csak nem gondoljátok, hogy az egyháznak járó forrásokat megvágja egy kereszténydemokrata kormány csak azért, mert felhívom a figyelmet a bajokra?«

Fontosnak tartom, hogy ne az határozza meg a kritikus szemléletet, hogy kapok-e büntetést érte, vagy sem. Követjük jézusi tanítását, ami arról szól, hogy a vagyon gyűjtésére helyett inkább az igazságot kell keresni. Luther ezt úgy fogalmazta meg, hogy a kereszt teológusa szemben áll a dicsőség teológusával. Előbbi Krisztus mellett akar maradni, nagyobb távlatokban gondolkodik, utóbbi pedig az e világi dicsőséget keresi.

Ami pedig az ellenzékiséget illeti, hadd idéztek fel egy történetet: még a 2010-es kormányváltás előtt egy riporter ki akarta ugrasztani a nyulat a bokorból, azt akarta tudni, hogy szerintem kire „kell” szavazni. Azt válaszoltam, a saját értékrendem alapján hozok döntést és erre biztatok mindenkit, illetve hogy az egyháznak kritikusan, de szolidárisan kell állnia a mindenkori kormányzathoz. Ezzel együtt pedig várom, hogy egy polgári kormány kritikusa legyek. Most is ezt a szemléletet tartom érvényesnek.

Fabiny véleménye eltér abban is a kormánypártokétól, hogy lehet-e semlegesnek maradni az ukrán-orosz háborúban.

„Dietrich Bonhoeffer német teológus, evangélikus lelkész példája mutatja az irányt, aki a hitleri Németországban emelt szót a Harmadik Birodalom hódításai és a zsidóüldözés ellen. azt mondta, csak az énekelhet gregoriánt, aki felemeli szavát az üldözött zsidókért. Az üzenet egyértelmű: csak akkor hiteles az Istentiszteletünk, a húsvéti körmeneten való részvételünk, ha a zsarnokság ellen felemeljük szavunkat. A semlegesség hangoztatása nem ezt az értékrendet követi.”

Szerinte nem pusztán békére, hanem igazságos békére van szükség, „azt gondolom, Trianon után erre nekünk, magyaroknak különösen érzékenynek kell lennünk”.

A teljes interjú a Magyar Hangon olvasható.