Power and sense (“Egy mondat a zsarnokságról”)

Megígértük olvasóinknak, hogy A nyelv(műv)ész c. poszt mottójában szereplő Kulcsár-Szabó-idézet jelentésére visszatérünk.

„A mégoly parciális-, sõt, az idegen tapasztalat dialogikus fölvételéhez kötött értelemalkotás igénye itt annak az alteritásgondolatnak a horizontjában bizonyul hatalomelvûnek, amely módszertanilag azért torkollik jelentés és hatalom gyors azonosításába, mert az értelem birtokolhatatlanságában mindössze a felülkerekedõ – s ezért eleve negatívan konnotált – autoritás erejét képes csak megpillantani.”

A mottóban szereplő mondat közérthető magyar nyelven, cikornyák, körülményeskedések, idegen szavak nélkül kb. ennyit jelent:

Az értelemalkotás igénye hatalomelvű, mert az értelem megismerhetetlen, helyette csupán az értelmen felülkerekedő hatalomról szerezhetünk tapasztalatot, melyet hatalma okán azonosítunk az értelemmel.

Miután nyelvileg megértettük a mondatot, próbáljuk megvizsgálni annak valóságtartalmát. Eközben tekintsük el attól a terminológiai dilettantizmustól, hogy a szerző szinonimaként használja értelmet és jelentést, mert nyilvánvaló, hogy ugyanazt érti ezeken.

Az egyik hozzászóló már megjegyezte, hogy ez az ad hoc kiválasztott mondat elsősorban annak szerzőjére, Kulcsár Szabó Ernőre vonatkozik. Igaz-e ez? Kezdjük a végéről. Ha Kulcsár Szabó Ernőnek ma Magyarországon a kulturális életben hatalma van, akkor az idézett mondat tényleg vonatkoztatható őrá. Hogy Kulcsár Szabó Ernőnek hatalma van, ez igaz, mert ezt tapasztaljuk, azaz KSZE szavaival, az „autoritás erejét” vele kapcsolatban léptennyomon képesek vagyunk megpillantani. Hogy ez a hatalom nyomasztó, arra Bezecky könyvének több recenzense kitér. Kulcsár Szabó Ernő figurája félelmet kelt: ez abból is nyilvánvaló, hogy Bezeczky könyvéről csak kevesen mernek írni, és ezen kevesek között még kevesebben vannak, akik egyetemen oktatnak. Ha vállalnák a recenzió írását, rövid idő múlva már nem lennének egyetemi oktatók.  Ez talán a legszörnyűbb súlyú bírálat Kulcsár Szabó Ernő személyével kapcsolatban: egy diktátor, aki nem tűri a szakmai kritikát, a dialogizáló ellenvéleményt, aki bosszút áll a véleménynyilvánítón: elveszi a kenyerét, kitörli a szakmából, az életből. Vagyis élet és halál ura.

A hatalom azért lehet hatékony – az elemzett mondat szerint – , mert „az értelem birtokolhatatlan”. Kulcsár Szabó Ernő kétségtelenül hisz ebben a tézisben, különben nem mert volna egyre nagyobb hatalomra aspirálni egy tökéletesen értelmetlen és értéktelen életművel. Sőt, abban is hisz, hogy a hatalom, az „autoritás ereje” felülkerekedik az értelmen. Ez bizonyos megszorításokkal igaz. A történelemből számos példát ismerünk arra vonatkozóan, hogy az értelmetlenség az autoritás erejével ruházódik fel, és – átmenetileg – uralomra juthat. De a történelem azt is tanúsítja, hogy ez a helyzet provizórium. A sötétségre felvilágosodás következik, amely a szó jelentésénél fogva bevilágít a zavarosba, oszlatja a ködöt, a homályt. Ez a homály: maga Kulcsár Szabó Ernő, aki felülkerekedett a józan észen és a homály nevében egy óvatlan pillanatban elfoglalta a magyar irodalomtudomány trónját. A világosság pedig Bezeczky Gábor könyve, amely eloszlatja ezt a ködöt, és lefordítja a homályt gerjesztő körmondatokat világos, tömör, érthető mondatokra, amelyek kipukkasztják a lufit, rámutatnak a helyzet abszurd voltára: az akadémikusi életmű semmis. Idáig nem jut el gondolatmenetében Kulcsár Szabó Ernő, és azt reméli, hogy a történelem sem jut el. Magyarán azt reméli, hogy örökre halászhat a zavarosban. Kulcsár Szabó Enő semmit sem tanult a történelemből. Mi azt tanultuk, hogy a ditátorokat kiveti magából a társadalom – előbb vagy utóbb. Reméljük, inkáb előbb.

Igaza van a szerzőnek abban, hogy az értelmen felülkerekedő „autoritás ereje”, azaz az érdemtelenül, merő agresszivitással kivívott hatalom „negatívan konnotált”. Úgy látszik, mégiscsak van olyan igazság, amelyre a saját tapasztalata tanította meg.

Ellenvetésünk inkább a mondat első felével kapcsolatban van, azzal, hogy az értelemalkotás igénye hatalomelvű volna. Azokra, akik hajlamosak „jelentés és hatalom gyors azonosítására”, lehet hogy igaz, de ők csak az emberiség egy részét teszik ki. Lehet, hogy a nagyobbk részét, de jelentés és hatalom azonosítása bizonyosan nem antropológiai sajátság. Kulcsár Szabó Ernő annak vélheti, mert azoknak a sündörgőknek a köre, akikkel ő napmintnap találkozik, és akik neki szolálataikat akár kéretlenül is felajánlják, ezt a képzetet keltheti benne. Ezektől azt hallja, hogy a te igazságodat fogadjuk el, mert te vagy hatalmon, a jelentés az, amit te annak tartasz. Ez esetben tapasztalata Kulcsár Szabó Ernőt nem tanítja semmi okosra, csupán félrevezeti.

Nagyjából ez a helyzet azzal a tézissel is, hogy az értelem birtokolhatalan, s mivel birtokolhatatlan, nem is értelemre kell törekednünk, hanem autoritásra. Saját tapasztalata ugyanis egyrészt arra taníthatta, hogy az autoritás ereje nagyobb, mint az értelemé, másrészt arra, hogy az ő adottságaival az autoritás kivívása könnyebb, mint az értelemalkotás. A személyiségét kitevő habitus és intellektus egymáshoz való viszonyából és arányából valóban csak ez a konzekvencia vonható le. Azonban ebből sem az következik, hogy ez mindenkire érvényes univerzália. Van akinél ez a fajta habitus és egy jóval fejlettebb intellektus aránya fordított, azaz, magyarán és népiesen, más fából faragták. Az ilyenek más következtetésre jutnak. Pl. arra, mint Farkas Zsolt, hogy az „irónia hájtekebb fegyver”, mint, mondjuk, az agresszió, és akinek ezt intellektuális adottságai megengedik, az inkább az értelemalkotással próbáljon befolyásra szert tenni, mint erőszakkal. Ők úgy gondolják, hogy  az ököljog kora lejárt, érvekkel nem hatalmi megtorlást kellene szembeállítani, hanem érveket. Bezeczky és recenzensei súlyos, szakmailag megalapozott érveire sem Kulcsár Szabó Ernőtől, sem népes és zajos táborából nem érkeztek igazi, ütős ellenérvek. Legfeljeb gyengécske, félkézzel lesöpörhető, nevetséges erőlködések.

Végül még egy utolsó gondolat a tanulmány címéről, melyből a mottó származik: A szöveg ártatlansága. Ártatlan-e a szöveg, ártatlan-e minden szöveg? Igen, a szöveg produktum, passzív termék, s mint ilyen, ártatlan.

De ártatlan-e a szerző? Az olyan szerző, aki azt hiszi, hogy jelentés és hatalom azonos, hogy az értelem birtokolhatatlan, az autoritás erősebb, mint az értelem, tehát az értelemalkotás hatalomelvű, az mindenre képes. Arra is, hogy hatalomra, sőt, egyeduralomra törjön, és hogy megfossza kenyerétől, megfossza munkájától, megfossza élete értelmétől, végső soron az életétől a nála tehetségesebb pályatársait.