Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

Hell at the Károli University (Pokol a Károlin)

Posted by jhnnsclvn - január 11, 2013

Pokoli Pokol a Károlin

Pokoli Pokol a Károlin

Szerző: Cicero

Mint tudjuk, az Alkotmánybíróság 2013. január 4-i határozatában az alapjogot korlátozónak, így alkotmányellenesnek ítélte a választási regisztrációt. A többségi határozattal szemben öt alkotmánybíró fogalmazott meg különvéleményt, de egyikük, Lenkovics Barnabás magának a regisztrációnak az eltörlésével egyetértett. A kötelező előzetes regisztráció intézményét csak a 2010-es választás után megalakult parlament, vagyis a kétharmados kormánytöbbség által megválasztott négy alkotmánybíró tartja alkotmányosnak. A három legszebb példány közülük itt látható:

Pokol, Dienes-Oehm, Balsai

A seggnyaló triász: Pokol, Dienes-Oehm, Balsai

A balszélső karunk büszkesége, Pokol Béla, aki nemcsak saját magával ajándékozta meg a Károli Jogi Karát, hanem protezsáltjával, Féreg (=cservák tótul) Csabával, Schmitt Pál egykori jobbkezével és felnyomójával. Ld. honlapunk megfelelő oldalait:

http://www.kre.hu/ajk/index.php/egyhazjogi-tanszek

http://www.kre.hu/ajk/index.php/alkotmanyjogi-tanszek

Pokol az AB határozata után különvéleményt fogalmazott meg. Három pontba gyűjtötte kifogásait a többségi döntés ellen. Ez a három pont jogilag mélyrepülés, seggnyalásilag magasiskola. Különösen az első, amiben annyira alárendeli magát a Fidesz-vezérkarnak, mint egy óvodás az óvónéninek: Szerinte az Alkotmánybírósághoz forduló államfő nem gondolhatott a választási regisztráció vizsgálatára, mert az az alaptörvény része, így érinthetetlen. Ezért a döntés előtt újra meg kellett volna kérdezni Ádert, hogy nekiállhatnak-e a választási regisztráció vizsgálatának. Értsd: Óvónéni, kimehetek-e pisilni, mert ha nem, akkor visszatartom.  Mert a regisztráció – és ez már a második pont – nemhogy a választójog korlátozása, hanem éppenhogy a választási rendszer funkcionális működőképességének egyre fontosabb feltétele. Mégpedig a nagyszámú külföldön dolgozó magyar miatt, akiket nehéz nyilvántartani. (És akikre a regisztráció amúgy is érvényes, tehát kár aggódni miattuk.) Végül a harmadik pont: Pokol nem értett egyet azzal sem, hogy alaptörvény-ellenes a kereskedelmi tömegmédiumok kizárása a politikai kampányból. „Ez a rendelkezés a választási kampány legköltségesebb tételét képes radikálisan csökkenteni, hisz a kereskedelmi televíziók politikai reklámjai a percenkénti többmilliós költségekkel a tapasztalatok szerint az összes pártot adósságba kergetik, és a politikai korrupció egyik legfőbb oka épp a választási kampányokhoz szükséges sok százmilliós és milliárdos összegek előteremtése. Ez a szabályozás ennek kívánt gátat szabni” – írja Pokol. Amit úgy kell érteni, hogy monopóliumot a köztévének, és kizárni a kampányból a konkurenciát!

Összességében Pokol Béla jogból és emberi tartásból ismét leszerepelt, viszont a vigaszágon seggnyalásból sikerült felkapaszkadnia a dobogóra. A három érmest a fenti képen láthatjuk.

57 hozzászólás to “Hell at the Károli University (Pokol a Károlin)”

  1. Kisjogász said

    Na kb. ilyen embereket várnak tárt karokkal okatóként és hallgatóként is Kovács barnabásék a Jogi Karra, de gyanítom hogy minden karra. Aki lesi ura szemvillanásait, hogy kitatálja gondolatait és teljesítse azokat, mielőtt még kimondanák. Éljen Pokol a szervilis kálomista, ami fából vaskarika.

  2. lord peter wimsey said

    Jobb, ha tőlem tudjátok: Pokol zsidó. Így pontosan beleillik Balla és Barnaby koncepciójába: mindenkit: TUDATLAN,BECSTELEN AGYATLAN ZSIDÓKAT, CSAK NE REFORMÁTUST!
    Lásd még a menórás Fórist, akit Balla magyar szakos BA végzettség NÉLKÜL nevezett ki a Magyar Nyelvtudományi Tanszék élére!

    • pecking order said

      A Károli vezetői: Kovács Barnabás és Balla egyben következetesek: CSAK A LEGMOCSKOSABB, LEGSZENNYESEBB PATKÁNYOKAT VESZIK FEL.
      Igaz, ott van nekik Szabó András mint a MORAL INSANITY ALULMÚLHATATLAN PÉLDÁJA.
      Szigeti Lajos Sándor ÖNGYILKOSSÁGBA KERGETŐ ALJAS GYILKOSA.

      • Szegedi Kolléga said

        Szeged sem különb. Fried István,Pál József, Klukovits Lajosfelveszik a versenyt a károlis patkányokkal. És itt is akad egy mindig kéznél levő eszközember: balázs Mihály.

      • RLBK Szegedi tagozat said

        A Ravasz László Baráti Kör szegedi tagozata nem adta fel a nepotizmus és korrupció elleni harcot. Az itteni hangulatot lényegesen javította a Gálferences ügy, és hogy erőinket összetéve a Koncz Bettyk és Páljóskák leleplezéséhez hozzá tudunk járulni. Csak magunkban bízhaunk. Olyan, hogy magyar igazságszolgáltatás, nincs. Egy eszközünk van, a NYILVÁNOSSÁG.

    • Paragraf said

      Pokol fajilag, erkölcsileg és funkcionálisan kb. azt a szerepet töltheti be nálunk, mint nálatok Kun Béla unokája. Balláéknak az ilyen volt komcsikra, örökös politikai árulókra van szüksége.

      • the easy conscience of effortless superiority said

        Pokol csakugyan megfordult MINDEN PÁRTBAN. Az átkosban bősz MSZMP tag, aztán az MDF-nél volt, utána a MIÉP-pel kokettált, de végül is Torgyán pártjánál kötött ki.
        Elvi alapon dönt: MINDIG A GYŐZTES VALAGÁT NYALJA.
        Így került a Fideszbe. Amikor a Torgyán pártjának képviseletében ült a parlamentben, akkor Magyarország minden egyes jogi karán tanított. Mind a nyolcon! A Károlin ugye eleve kettő van, az újpesti meg a kecskeméti kispiszkos.
        Mindenhova nem ért oda személyesen, oda videót küldött!
        Így minden egyes joghallgató megjárta A POKOL BUGYRAIT.

      • Pokolba Pokollal! said

        Ez a Pokol volt már minden, csak még akasztott ember nem. Komcsi, mdf-es, miépes, kisgazda, most épp fideszes. Kíváncsi vagyok, mi lesz jövőre. 🙂

      • Féreg Csabi said

        Na arra én is. Pontosabban, hogy mi mindketten mik leszünk jövőre. Még nem tudjuk, de figyeléünk. Még az is lehet hogy jövőre elfelejtjük a fideszt.

    • Jobbikos said

      Annyi itt a Károlin a zsidó, hogy lassan már több, mint az ORZSE-n. Nem kéne nekünk is listázni őket? Majd Gyöngyössy Marcitól megkérdem hogy kell. Pokol Béla, Kun Béla akarom mondani Miklós, Fóris, Bene, az egész színház tanszék stb. stb. Lassan kiírhatjuk a Károlira hogy a Nagy Knesszet. 😦

      • hajnalka said

        Petrőczi is azt szokta mondani magáról – bizonyos körökben – h benne is van zsidó vér. Igaz őt már Tepsi lapátra tette de a háttérben intrikál Baranyai Katalinon keresztül.

  3. lutheránus said

    Fabiny bejelentette, hogy az evangélikus egyház a 2013-as évet a reformáció és a tolerancia évévé nyilvánították.
    http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=184975:fabiny-tamas-meghirdette-a-reformacio-es-a-tolerancia-evet-az-evangelikus-egyhaz&catid=76:hazai-vonatkozasu-hirek&Itemid=113
    A magyarországi református egyház – élén a parázna, tolvaj, spicli Bölcskei/Butykos/Bátorival – csak a BŰNNEL KAPCSOLATBAN HIRDET TOLERANCIÁT.
    Magyarul: annyit bűnöznek: lásd Balla, Szabó András, Hansági, Bene, Mészáros és a többi, amennyit nem szégyellnek.
    Márpedig bennük az erkölcsnek szikrája sem található meg.
    A magyarországi református egyház a MOCSKOS BŰNÖZŐK EGYHÁZA, A KÁROLI PEDIG EZEKNEK A KÉPZŐHELYE.

    • Balfék konspirátor said

      Benét ne bántsátok. Jó fiú ő alapjában. Csak egy kisstílű intrikus, aki Machiavellinek képeli magát. Más baj nincs vele. Legfeljebb még hogy túlságosan szereti a nőket és a énzt, de ezzel sokan vannak így.

      • JAJ és JUJ said

        Azért már meg ne sajnáljátok ezt a nyálas kis feminin JAJ és JUJ-t. Ballibsi zsidóként ő is a Károlin sütögeti a pecsenyéjét. Példaképét Machiavellit vélvén utánozni jajgatva sündörög és jujgatva intrikál pl. Hermann ellen Tepsinél, Tepsi ellen Hanságinál. A Kulcsárszabóktól várja a jutalmat, rájuk tesz Tepsi ellen, de amíg Tepsi még van, őt is használja a vetélytársak irtására.

      • Női ösztön said

        Közel se fúrhatja olyan hatékonyam Tepsit mint pl. az igazi bájgúnár és aljadék Kékesi-Kun. Ő rosszabb és veszélyesebb Jákfalvinál, csak hát ez a Tepsi egy liba. Csak a női támadásoka vannak antennái, a férfiak egyből leveszik a lábáról a szó suoros értelmében. 🙂

  4. fűzfapoetessza said

    A retkes vén nőstény görény a szegedi nemibeteggondozó legszorgalmasabb beszállítója, a lueszkirálynő Ludvig megint fosott valamit a blogjára.
    http://petroczieva.blogspot.hu/2013/01/mire-volt-jo-fiatal-muveszek-klubja.html
    Ezúttal egy Barabás Márton nevű emberről röfög, akinek a rokonsága: Ignácz Rózsa, Makkai Ádám sem tudott eltéríteni arról, hogy szóba ne álljon az ország legszutykosabb legbutább büdös kurvájával, Ludviggal: lopott nevén: Petrőczivel.
    Szart is valamit ennek örömére amit ő versnek nevez.
    Anorexiásoknak és bulimiásoknak ajánljuk!

    • hugyos józsi said

      A Mátyás utcai rémek azon veszekszenek h ki a tehetségesebb közölük?
      Szabó többet lopott: 2 milliárdnyit az első Orbán kormánytól!
      Petrőczi többet fosott: rengeteg fehér papírt összerondított ocsmány baromságaival

  5. Külföldiek kinyomása said

    A Károli mindenféle sötét alak búvóhelye. Most már hogy majdnem minden tisztességes dolgozót kinyomtak, lassan maguk között lesznek. Apropó, tisztességesek kinyomása. Hova tűnt Kesselheim Isabella, aki dékánhelyettesként sokáig kényszerűen déánkodott is? Anne-Marieval együtt őt is lapátra tették? A korrekt hollandok és a németek nem férnek el a magyar bűnözők mellett? Kunnak, Pokolnak, Pethőnek bezzeg van helye!

    • the easy conscience of effortless superiority said

      A Károlin szinte tökéletesen működik a kontraszelekció.
      Persze maga Balla a kontraszelekció legeklatánsabb példája.
      Ez a parasztproli senki segédlelkész lett volna Alsó.Mágondon, ha nem a zsinati elnök püspök lányát veszi feleségül.
      De miért adták Gyöngyit egy ilyen selejtes baromhoz!
      ? Nézzetek rá, milyen genetikai anyaga van egy ilyen primitív szörnyetegnek?

      • hermeneutikai lángész said

        Miért nem ad hírt a Károli honlapja arról, mi történik a Puritanizmuskutató Intézetben?
        Csak 2008-as működésükről olvashatunk.
        Pedig tudjuk, hogy a Szenczi Alapítványon keresztül Szabó András és Petrőczi RENGETEG PÉNZT LOPOTT AZ EGYETEMTŐL.
        És mit csinál a zsebmachiavellista, a kövér cukrosbácsi, Bene Sándor? JAJ ÉS JUJ!

      • kataszidónia said

        Ludvig visszasírja az Ifjú Művészek Klubját.
        Akkor még nem minden férfi hányt sugárban tőle és néhány szerencsétlen alkoholistát magára tudott húzni az említett klubban.
        http://petroczieva.blogspot.hu/2013/01/mire-volt-jo-fiatal-muveszek-klubja.html

  6. Szegedi Kolléga said

    Új híreim vannak Mészáros doktoráltatásának részleteiről. Pál József és Klukovits intéztek mindent, ők hamisították meg az adatbázist, Mészáros adatait, témavezetőit, aztán rákenték a régi magyaros adminisztrátorra. Páljóska, ez a seggnyaló féreg akadémikus akar lenni, ezért Kulcsárszabóék minden óhaját lesi. Minden dokumentumot Pál jegyzett ellen. Igyekszem beszerezni ezeket, de a gálferencesek lebukása óta még óvatosabbaknak kell lennünk. Nem magamat féltem, hanem a segítőimat.

    • Nyalogány nyalogánya said

      Ez a seggnyaló nímand akadémikus? Aki életébe még egy eredeti sort se írt le viszont ki se látszik a Kulcsár-Szabók seggelyukából? Nem mondod.

      • Szegedi Kolléga said

        De bizony mondom, mert igaz. Komoly esélye van. Elérte, hogy jelöltesse magát: http://mta.hu/akademikusvalasztas2013?tag_kereso_sbmt=1&nominationDegree=7&page=2 Ezt kérte Kulcsár-Szabó Ernőtől Mészáros ledoktoráltatásáért.

      • jhnnsclvn said

        Szia! Régen hallottunk Rólad, aggódtunk. Örülünk, hogy élsz. Várjuk a híreket és az esetleges anyagokat Mészáros szegedi védéséről. De nagyon vigyázz magadra. Ezek ott nem viccelnek. És ezek sem itt. 🙂

      • the easy conscience of effortless superiority said

        Kecskeméti Gábor is ott van a listán.
        Talán bizony Baranyai Katalin miskolci PhD-ja is összefügg vele?
        A végén még Szabó is akadémikus lesz?

      • Szívességcsere said

        A károlis csalók szegedi és a miskolci újrázása törvénytelen volt. Az egész szakma tudja, hogy Kulcsár-Szabó Ernő akadémikus akadémikusi pozíciókat ígért azoknak, akik a károlis bukottakat bevállalják. Hogy miért? Mészáros a menye témavezetettje és annál is jóval többje, Baranyainak pedig a menye volt az opponense. Páljóska Szegeden mindent lezsírozott, Kecskeméti pedig Miskolcon. Így most nyújtják a markukat a megszolgált jutalomért.

      • Miskolci Kolléga said

        Valóban ott van a Baranyai-ügy hőse, Kecskeméti Gábor is. Ugyanazon az akadémiai weboldalon, ahol Páljocó, kicsit feljebb a névsorban. A két jómadarat egycsapásra, akarom mondani egy kattintásra. Most legalább tudjuk, hogy Kecskeméti ezért hozott szégyent Miskolcra. Eddig nem tudtuk, miért. Ezek után minden tiszteletünk Kabdebó professzoré, aki a látszat ellenére nem feküdt le Kulcsár-Szabónak. Nem engedte Petrőczinek a lábát se betenni Miskolcra, hogy itt habilitáljon, a rémes házaspárnak meg kellett várnia, hogy Lóri bácsi nyugdíjba menjen, aztán Kecskeméti lehabilitáltatta őt nálunk szégyenszemre. Baranyai is próbálkozott már nálunk még Lóri bácsi idejében, de Lóri bácsi kiseprűztette innen az aszott banyát. Aztán Lóri bácsi nyugíjba ment, és jött Kecskeméti. Ő senkit se talál túl könnyűnek. Nála minden mehet.

        Tanulság? Kabdebó Lóránt nem lett akadémikus. Kecsekeméti még lehet. A rendkívül gusztustalan és egy az egybe törvénytelen Baranyai-üggyel nagyot lépett a célja felé.

    • Szegedi Kolléga said

      Köszi az aggódást, Johannes! Otthonról nem kommentelgethetek, mert a szegedi IP-címekre a gálferencesek országos botránya után rá van cuppanva a rendőrség. Páljóskának és Klukovitsnak megvannak a belügyes kapcsolatai. Szerintem a Wistmanwood itt is ténykedik, titkos kamerák és poloskák egyes oktatói szobákban valószínűek. Most biztos helyen vagyok, ezt sose derítik ki. De ha megkezdődik a tanítás, nem lesz olyan egyszerű blogolni. Ezek vérdíjat tűztek ki a fejemre. Pál akadémikus akar lenni, aztán nekiugrik a rektorságnak. Már fúrja Szabó Gábor II-t is, akit Szabó Gábor I. ellenében támogatott, hogy elnyerje cserébe a rektorhelyettesi posztot. Az akadémikussággal jó esélyei lennének a rektorságra, bár itt is sokan utálják. Ha beleköpnék a levesébe, tán meg is ölne. Pedig bele fogunk, dolgozunk rajta, még ha ez a blogon nem is mindig látszik. Már sokat megtudtunk Mészáros MarciPista és a Kulcsár-Szabó MENY itteni ügyeiről, de még a dokumentumokat is be akarjuk szerezni. Nem tudom mit ígért Pál Klukovitsnak, de ezek össze vannak gyógyulva. Sárkányként őrzik az iratokat.

    • Kaka-démikusok said

      Van még egy érdekes név a jelölt-listán. Rendes tagságra ajánlják azt az R.Várkonyi Ágnest, aki kezességvállalással segített Szabónak megszerezni a postabankos Princz Gábor millióit, és aki cserébe azt kérte, hogy vegyék fel a Károlira kedvenc tanítványát, Etényi Nórát. Miatta vesztette el a református Erdélyi professzor a Károlin az állását.

  7. Balsabalarca said

    Szép ez a hármas portré a három csalódott alkotmánybíróról. Különösen Balsai profilja árulkodó a lefittyedt szájjal. Talán most először döbbent rá, hogy OV nem mindenható. 🙂

    • Goldmedaille said

      Azt hiszem tényleg Balsai az aranyérmes. Mint akiben egy világ omlott össze. Mint aki ezt kérdezi magától: Hát hogylehet ez? Más nem kurva, csak én?

    • Seggarcú Seggnyaló said

      Nehéz edönteni hogy a három ocsmány pofa közül ki kapja az aranyérmet. Ez a Balsai-profil tényleg lenyűgöző, de én mégis Pokol Bélára szavaznék, mert kifejezetten segg arca van. Nem ismerem őt személyesen, de akik régóta ismerik, talán tudják, hogy mindig seggarca volt-e vagy a sok seggnyalástól lett ilyen? 🙂

  8. svabra said

    Hirdeti magát a magyar felsőoktatás legócskább kócerája, a Károli.
    http://www.kre.hu/btk/index.php/hirek/371-nyilt-nap.html
    Aki szart se érő “diplomát” akar úgy, hogy közben az egyetem vezetőségének segítségével még a drogra is rászokik, az jöjjön a Reviczky utcába!
    Várják a köztörvényes bűnözők: Szabó András, Hansági Ágnes, Balla Péter és az idióta barmok, élükön Tepsi dékánnő!

  9. journalist said

    Aki a Károlira jön, és első helyen jelöli meg, fele önköltséget fizet, a többit a Károli állja!!!
    http://www.kre.hu/portal/index.php/puritanizmuskutato-intezet.html
    Honnan van ennyi pénze az ország leggagyibb egyetemének????

  10. cservák a féreg said

    Ma reggel a Vasárnapi Újságban Cservák Csabát kérdezgették arról h az Ab megsemmisítette az előzetes regisztrációt. Cservákot az alkotmányjog tudósaként (azzal a mind a 9 publikációjával és a MAB által kétesnek értékelt PhD-jával) és a Károli alkotmányjogi tanszékének vezetőjeklnt mutatták be.
    Cservák Schmitt beosztottja és megbuktatója, a szennyes áruló most is hű volt a nevéhez. Féregként tekergett az álláspontok között. Kifejti, hogy “nem volt feltétlen híve” az előzetes regisztrációnak, de az ellene megnyilvánuló “hecckampánnyal” sem ért egyet.
    Felveti úgymond a “politológiai szempontot” – ez már Pokol Béla hatása – és kifejti, hogy ugyan nem híve a “cenzusnak”, de el lehet gondolkozni azon, hogy valamilyen határt kéne szabni annak, h minden idióta szavazhasson.
    CSERVÁK ÁT AKARJA MENTENI MAGÁT.
    Cservák már TUDJA HOGY A FIDESZ MEGBUKIK, most tekereg a szocik irányába.

  11. a vendég már közel said

    Majsai Tamás megtámadta a fasisztákhoz dörgölődző Balog Zoltánt.
    Balog meg fog bukni, mert NEPOTISTA, FASISZTA!
    http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=185169:kik-is-a-kizarandok-bayer-zsolt-bekejeert&catid=9:vendegek&Itemid=66

    • gate keeper said

      Szeretném jelezni h akit Majsai megtámadott annak nem volt könnyű dolga.
      Mert Majsai nagytiszteletű úr (nem irónia, KOMOLYAN GONDOLJUK) olyan mint egy bulldog, nem tágít. Addig üldözi a kiszemelt vadat, míg az ki nem vérzik.
      Balog Zoltán MEG FOG BUKNI!
      És a mocskos tetves bűnöző Szabó András vele!

    • Naiv Lelkész a Holdról said

      Jó a cikk. Főleg az, hogy rávilágít, nem Bayer a felelős, hanem Balog. Ez a korlátolt szirupos csuhás, egy Ballához hasonló idióta. Idézek a cikkből:
      “Meglehet, a derék Zolka a színfalak mögött egy ideje állítólag sokat panaszkodik amiatt, hogy mind csekélyebb mértékben tud ráhatással lenni a rendre elszabadult hajóágyúként működő miniszterelnök barátjára-bálványára (lásd: Balog Zoltán, az erőforrás) és lelki gyermekére.

      Ki akadályozz/ta meg azonban őt, a nemzetszeretet keresztény apostolát abban, hogy – és amennyiben tényleg így áll a helyzet – a hitvallók felelősségtudatával és bátorságával felálljon? Ki akadályozz/ta meg őt legalább abban, hogy ne járjon az Echo Tv-be? Hogy kritikát gyakoroljon az ott és a Magyar Hírlapban grasszáló szellemi pedofília miatt? Hogy ne tüntesse ki és ne dicsérje szirupos-könnyfakasztó negédességgel a hazai cigány-gyűlölet és antiszemitizmus legkártékonyabb misszionáriusait, és ne parolázzon velük fülig érő boldogságban.”

  12. dunántúli teológus said

    Balog Zoltán bűnlajstromán elsők között szerepel a mélységesen aljas, korrupt Szabó András kinevezése a MAB-ba!!!

    • Naiv lelkész a Holdról said

      Ez önmagában elég ahhoz, hogy megbukjon. Egy bűnözőt, egy csalót, közokirathamisítót, egy gyilkost, Szilágyi, Györke, Szigeti, Király gyilkosát, a MAB szándékos félrevezetőjét ülteti be a MAB-ba.

  13. lelkipásztor said

    Tegnap megrendült lélekkel hallgattuk Bogárdi püspök igehirdetését. És amikor Lukács 22 nyomán az áruló tanítványokról beszélt, Júdás alakját felidézve nem tudtunk nem gondolni a Károli JÚDÁSÁRA, a kormánytartalék és ösztöndíjrabló, okirathamisító Szabó Andrásra, Bogárdi püspök sógorára.
    De miért nem tesz Püspök testvérünk semmit KÖZÖNSÉGES BŰNELKÖVETŐ ROKONAI ELLEN?
    És miért adja a nevét a Károlinak, ahol mindennaposak a bűncselekmények: Pethő Professzor (???) hamisítása, a Wistmanwood kollégák elleni bevetése stb. a Hegedűs püspök vő Balla Péter vezetésével.
    Ezért kérdezzük: MIÉRT NEM TESZ BOGÁRDI PÜSPÖK A KÁROLIS BŰNÖZŐK ELLEN????

  14. Kiseprűzve said

    Má azt ne gondolja rólunk Ludvig n(lopott nevén: Petrőczi) Éva, h elfelejtettük.
    Őt nem lehet elfelejteni, ha meg egy kis fogyózásra vágyunk, egyszerűen ránézünk az ő Magyarkurirban megjelent fotójára és attól hetekre elmegy az étvágyunk.
    Ha meg röhögni akarunk, akkor olvasgatjuk azt a sok hazugságot és/vagy baromságot, amiket összefirkált.
    Itt van mindjárt az életrajza a Károli honlapján.
    Ebben rengeteg nyelvtudást sorol fel. Pl. felsorolja az oroszt, a spanyolt, a latint, nagy büszkeséggel a németet és persze az angolt.
    A latinról azt állítja, hogy középkori szövegek “latinizmusainak megértéséhez elég”.
    Na most, amit a kiérdemesült vén rüfke nem tud: a “latinizmus” NEM LATINUL VAN, HANEM MAGYARUL.
    Latinizmusnak ugyanis latinból származó tükörfordításokat nevezünk.

  15. Kiseprűzve said

    Itt van a link ha valaki olvasgatni akarja a grafomán és nimfomán vén hazudozó legotrombább hazugságait!

    Click to access petroczi.eva.cv.pdf

    • Dr. Faustus said

      És azt hazudja itt a vén pöfeteg hogy NÉGY DOKTORANDUSZA VAN MINT TÉMAVEZETŐNEK!!!
      Csak Baranyait sikerült ledoktoráltatni a másik roskatag vén picsát Miskolcon!
      És a többi három?

    • Ludvig said

      Juj de jó! Most kattintanak rám és megelőzöm az Andrisomat. 🙂

  16. petruska said

    És amikor nem tudott petrezselymet kérni Heidelbergben az orosz zöldségestől?
    Az a Ludvig, aki minden probléma nélkül fordítja Brodszkijt és Cvetajevát???
    És amilyen valag, ezt még meg is írta az Áfonyahegyi förmedvényekben!
    Persze h probléma nélkül fordít amikor nem veszi észre a baromságait.
    A Brodszkij 2 szavas verscímében pl. 2 szarvashibát sikerült elkövetnie!

    • joszif brodszkij said

      Evuska dorogaja
      bántanak téged pedig engem még a kutya se értett annyira mint te milaja moja És kit érdekel hogy ti ne govoris po russzki i nicsevo ne ponimajes a slovarju polzovatsja tozse ne umees!
      Ja zsdu tebja v moem domike
      Celuju krepko
      tvoj Joszif

  17. szamuely tibor said

    Ha már annyi szó esik a poézisról, én is írtam egy verset:
    “Kun Béla unokája vagyok én,
    népért síró bús biboldó proli,
    Hé Wistmanwood, jó lesz tán szóbaállni
    spicli népemmel, mert a Nyár heves.”

    • Historiker said

      Óriási. Betanuljuk és március 21-én Kun Béla emlékére elszavaljuk a Kálvin téren a Rektori Hivatal előtt, ahol bent Balla, Barnaby és a Wistmanwood együtt főzik ki új népirtó tervüket.

      • Zsolti angyalai said

        Nyugi, a Wistmanwood már el is felejtette a szaris kis károlis oktatókat, sokkal nagyobb halra feni a fogát: hegedűs Lórikára. Balla el akarja tenni őt láb alól, hogy övé legyen az egész Szabadság téri gyülekezet. Elvégre Szabó püspök ellen fegyverkezik. Lórikát egy másodpercre se tévesztjük szem elől. Lessük az alkalmat 🙂

  18. Legal support said

    Vajon mit szólnak Balla wistmanwoodozásához a jogászok? Pl. Pokol, aki alkotmánybíró? Helyesli, hogy a rektor egy félkatonai kémszervezet hírszerzőit bujtja fel hogy kamerázzák és poloskázzák be a beosztottjai lakását? http://hvg.hu/itthon/20130215_magannyomozas_karoli_rendorseg Micsoda alkotmánybíró ez és micsoda jogász?

  19. Pokoli alkotmányjogász said

    A károlis Pokol és társai, Balsai, Dienes-Ohm, Lenkovics, Salamon, Szívós, nem tagadják meg magukat. Nem bírják elviselni, ha az Alkotmánybíróság megállapítja egy törvénytervezet jpgsértő voltát. Már megint segget nyalnak, hogy jelezzék: ők nem mennek szembe a kormánnyal, mindenben egyetértenek. A pofont a másik 8 bírótól kapta a fidesz, nem tőlük:

    “A határozathoz a 15 tagú testületből hét alkotmánybíró – Balsai István, Dienes-Oehm Egon, Juhász Imre, Lenkovics Barnabás, Pokol Béla, Salamon László és Szívós Mária – fűzött különvéleményt.”

    http://www.stop.hu/belfold/ujabb-pofon-az-alkotmanybirosagtol/1221376/

  20. Tóni said

    Abszolút megértem a Lajost. Kezdettől pénzeli a csóró cigány Orsóst, aztán 8 évi ellenzékben is kitartja, fizeti a kampányhadjáratait. Aztán jön ez a tenyérbemászó képű Lázár, és aszondja Orsósnak, hogy Simicska már eddig is túlnyerte magát, mostmár ő szeretne kaszálni. Nade a lóvé fogytán, csak attól lehet elvenni akinek van és ujraelosztani. Lefordítva: El kell venni Simicskától és odaadni Lázárnak, Habonynak, Szíjjártónak. Csoda-e ha Lajos ezt árulásnak érzi a régi kollégiumi szobatárstól, akit egészen 2014 áprilisáig a vállán cipelt?

  21. […] Hell at the Károli University (Pokol a Károlin) […]

Hozzászólás a(z) lelkipásztor bejegyzéshez Kilépés a válaszból

 
WordPress.com News

The latest news on WordPress.com and the WordPress community.

galferences

Just another WordPress.com site

karoligaspar

Just another WordPress.com site

Legatus123's Blog

Just another WordPress.com weblog

WordPress.com

WordPress.com is the best place for your personal blog or business site.