23rd May in the Palace Quarter (Május 23. a Palotanegyedben)

Írta: Pulchra

Petrőczi (Ludvig) hosszú élete számos tanulsággal szolgál. Mindenekelőtt azzal, hogy szabad szemmel nem látható, gyakorlatilag NULLA tehetséggel, csak a negatív tartományban értelmezhető szorgalommal, műveltséggel, tisztességgel és filológiai gondossággal sikerült József Attila díjat kapnia, docensként egy magát egyetemnek nevező intézményben fizetést húznia és nyugdíjba vonulnia. És a legújabb hír: Petrőczit kinevezték a STÁDIUM nevű folyóirat főszerkesztő-helyettesévé.

Dehát mivel is érte el mindezt dr. Szabó Andrásné dr. Ludvig Éva Alice, lopott nevén Petrőczi Éva? Két tulajdonságával:

1. Ordenáré qrvaságával.
2. Arcpirító arroganciájával.

Mindkét tulajdonsága már a szegedi kollégiumban megmutatkozott. A magyar szakát le is adta, hogy több időt tudjon szentelni kedvenc hobbijának, a sliccnyitogatásnak.  Egynős bordéllyá változtatta a kollégiumi szobáját és a helyi nemibeteg-gondozó nagybani beszállítójává vált. Közben sikerült a szerencsétlen Morvait is megtévesztenie és feleségül vetetnie magát. Amikorra Morvai rájött, hogy mekkora ótvaros cemende a hitves, Ludvig már a világra pottyantott két csecsemőt, hogy kitől, azt abban a nagy forgalomban Ludvig maga se tudta.  Morvai elvált tőle, és mivel a bíróság bizonyítottnak látta, hogy Petrőczi erkölcstelen életmódja ártana a gyerekeknek, mindkét kislányt a vélelmezett apánál helyezte el.

Ludvig, a nőstény keselyű újra férfivadászatra indult, először Szabó Gézát és Heltai Jánost környékezte meg, ők azonban háborgó gyomorral elzavarták. Ludvig akkor Szabóra fanyalodott, és el is csábította a jobb kezétől, megajándékozva őt azzal az élménnyel, hogy a 3 másodperces orgazmust nővel is át lehet élni. A hencidai bugris feleségül vette a cemendét, a ribanc pedig rögvest megint elleni kezdett. Túlságosan is rögvest, arról nem is beszélve, hogy “Évike” a legkevésbé sem hasonlít a Szabóra. (Ennek csak örülhet.) Butasága és a potya iránti vágya viszont, akár szennyes lelkű anyjáé. Aztán kibújt a babiloni kapuból az Andriska is, Szabó szörnyeteg klónja.

A párocska a két kis sárkányveteménnyel egy ócska albérleti lukban darvadozott Fóton, de Ludvig számára ez nem volt méltó, ezért bejárt az ÉS szerkesztőségébe, és ott orális képességeit fejtette ki Faragó Vilmos és Bata Imre “érdekében”.

Ezt jól látta mindenki, Tarján Tamás és Reményi József világosan meg is mondták Ludvigról írott paródiájukban:

“Ha én költő lennék,

verset alig írnék,

mindig csak kiadókban

és az ÉS-ben ülnék.”

Erről már írtam egy elemzést a blogra.

Tarján és Reményi Ludvig karrierjének a kulcsát ragadta meg a paródiában: Ludvig nem “költve”, hanem az ÉS-ben ülve és térdelve (no nem az Isten, csak Faragó vagy Bata előtt) szerezte meg a jogot arra, hogy primitív versikéi és borzasztó fordítmányai megjelenjenek a lapban. Mióta a kiváló intellektusú és remek ízlésű Kovács Zoltán átvette a lapot, Ludvigtól egy árva sort se közöltek.

Fótról bejárva Ludvig nemcsak Batát és Faragót részeltette költői nyelve élvezetében, hanem másokat is, pl. Aczél Györgyöt, az irodalmi élet fejedelmét és Pozsgai Imrét, a Hazafias Népfront főtitkárát is. S láss csodát! Szorgalmas oralitása ajándékaként kiutaltak neki egy kétszobás erzsébeti panelt. Így lett panelproli Ludvigból meg Szabóból, a hencidai aljas böszméből.

Azóta teltek az évtizedek, Szabóék Princz Gábor postabankos pénzén (vissza nem adandó, de legalábbis bizonyosan vissza nem adott kölcsön) megvették a Mátyás utcai 140 négyzetméteres lakást, és luxus módon berendezték a református hagyatéki raktárból zabrált kristálycsillárokkal, keleti szőnyegekkel, antik bútorokkal. Bugrisék a konyhába felcipeltették a hencidai templomból ellopott úrasztalát, a mellett falnak röfögve és böfögve. Szabad idejüket rablással és okirathamisítással töltik: sikerült bedönteniük a károlis IDI-t, de mivel csontig benyaltak Balog EMMI miniszternek, jutalmul Szabó bekerült a MAB-ba, Ludvig meg országos felháborodást keltve József Attila díjas rímbarkácsoló lett.

De öreg fűzfapoetessza nem vén fűzfapoetessza, nem elégíti ki már a bakonycsernyei vagy nemesmedvesi rezgő fejű nénik-bácsik rajongása az olvasótalálkozókon, miközben a vén alkoholista dinnyehasú polbeat énekes hang nélkül gajdolja a zöngeményeit. Ludvig, aki ma már jobban hasonlít egy pedofil plébánosra, mint egy nőre, elcsörtetett Pozsgaihoz és emlékeztette több évtizedes orális szolgáltatásaira. Mire Imre bácsi elővette a …. mondjuk így, pennáját és aláírta a vénasszony kinevezését a kutya által nem olvasott STÁDIUM című fideszes agitprop kőnyomatos főszerkesztő-helyettesének.

Alighanem ez volt az utolsó tollvonás Imre bácsi életében, de egészen biztosan az utolsó kinevezés. Ludvig pedig elérkezett hosszú és becstelen élete legmocskosabb – és remélhetőleg utolsó – stádiumába.