A Károli egyetem honlapján rövid hír tudatja Balla Péter, jelenlegi rektorpótlék rektorjelöltté választását:
http://www.kre.hu/portal/index.php/index.php
Mint tudjuk, azóta már Bölcskei is rábólintott (még szép: ő rendeztette meg ezt a cirkuszt).
Az ún. “választás” a Károli eddigi megszokott antidemokratikus hagyományaihoz hűen zajlott: egyetlen, a Zsinat által előre kiszemelt jelölt pályázott és – ellenfél nélkül – győzött. Akárcsak Szabó András a BTK dékánválasztásán 2008-ban, Domokos Andrea az ÁJK-s dékánválasztáson 2009-ben és Sepsi Enikő a BTK-s dékánválasztáson 2010-ben – minden esetben megfélemlített, megzsarolt testülettel, manipulált hallgatói szavazatokkal.
Nyilvánvaló, hogy csak a tavaly őszi MAB-határozat miatt íratott ki Bölcskei rektori páyázatot. Ez ugyanis az akkreditáció elsődleges feltétele 3 éves interregnum után. Idén július a határidő. Bölcskei szíve szerint a mandátumának lejártáig nem választott volna rektort. Neki megfelelt a rektornélküliség a Kovács-banda uralmával és a karakter- és gerincnélküli Balla bólogatásával.
Jellemzőek a szavazatarányok: a szenátus egyhangúan szavazta meg Balla rektorrá választását. A Szenátust a Szűcs félreállításától kezdődő 3 év alatt már minden ízében lecserélték bólogató idiótákra. Vélemény, kérdés, ellenszavazat éppúgy nem fordulhat elő, mint ahogy nem fordulhatott elő Rákosi vagy Sztálin parlamentjében.
Bölcskei a primitív és erőszakos Kovácsok uralomra juttatása és uralmon tartása érdekében ócska trükkök sorát alkalmazta. Az első trükk a 2005. évi ún. „református életútvizsgálat”, ami azt jelentette, hogy Csanády, a Kovácsok és Bölcskei más hasonló tanácsadói (a zsinatra hivatkozva) belepofázhattak a személyi döntésekbe. De a karakteres Szűcs tiltakozott az egyetemi autonómia megsértése ellen. Erre a volt komcsi besúgó Bölcskei Szűcsöt „lebesúgózva” félreállította, és kinevezte a Hegedűs-vő Balla Pétert rektorpótlékká. Hogy éjjel-nappal kontrollálja, a nyakára ültette Kovács Zsolt Csaba gazdasági igazgatót, a Bölcskeit pénzügyileg sakkban tartó Kovács familyből. És hogy Ballát még jobban megalázza, még a fejére is ráültetett egy további Kovácsot, ugyanebből a familyből, Kovács Barnabás stratégiai igazgatót. A két Kovács pedig síbolta az egyetem pénzét a harmadik Kovács, Kovács Levente KDB alelnök koreai bankjába. Bölcskei eléldegélt volna így az idők végezetéig, igazi rektor nélkül.
Amikor azonban a MAB közelgő látogatása miatt már nem odázhatta tovább a rektori pályázat kiírását, egyszerűen átíratta a Szervezeti és Működési Rendet úgy, hogy Ballától elvonta a rektor jogkörét, amit Kovács Barnabás stratégiai igazgatóra ruházott át. A Húsvétkor életbeléptetett „Foglalkoztatási követelményrendszer” értelmében Ballának kinevezett rektorként kevesebb joga lesz, mint rektorhelyettesként volt:
http://www.kre.hu/portal/index.php/a-hivatal/szabalyzatok.html (II. Foglalkoztatási követelményrendszer 51. §)
Mit jelent tehát Balla kinevezése? Visszalépést, még nagyobb megaláztatást, további eljelentéktelenítést. Nem emelkedést, hanem lefokozást. Magyarán: Balla kinevezett rektorként még kevesebb és jelentéktelenebb lesz, mint amúgy is jelentéktelen rektorpótklékként volt.
Nevetséges komédia tehát ez a cirkusz a Kovácsok uralmának megerősítésére, nem pedig rektorválasztás. Választásról nem is lehet szó ott, ahol nincs választék. Balla egyedüli pályázóként demonstrálta a püspök és a Kovácsok egybefolyt akaratát – ezt a szellemileg retardált zombit aláíróautomataként megtartani, és felmutatni a MABnak:
Itt a rektorunk. Nesze, semmi, fogd meg jól!