Business secret (Üzleti titok)
Posted by jhnnsclvn - december 9, 2010
Hogy hogyan lett Mészáros Mártonból a szabálytalan szegedi PhD-védés után pár nappal Mészáros István, és Fried István témavezetőből Hansági Ágnes témavezető, az Balla Péter, a Károli egyetem retorhelyettese – egyúttal az érintett Mészáros Márton sógornagybátyja – szerint üzleti titok. Balla szerint “Szegedi kolléga”, amikor ezt a titkot kiadta, súlyosan megsértette két egyetem gazdasági érdekeit. Balla Péter levélben szólította fel rektor-kollégáját, hogy nyomozza ki az “üzleti titok” kiszivárogtatóját és példásan büntesse meg. Mi eddig azt gondoltuk, hogy a “Balla Péter” nick-néven beküdött hozzászólás paródia. Kiderült, hogy nem az. A hozzászólást ugyan feltehetően nem Balla Péter küldte be, hanem inkább az a személy lehetett, aki nekünk néhány órával később a levél hivatalos változatát továbbította, talán a reakciókat tesztelendő, de a szöveg Ballától származik. A levél hivatalos változata ma éjjel állítólag még a postázóban várakozik, de reggel már továbbítani óhajtják. Levélírónknak haláltmegvető bátorsággal és James Bond-i bravúrral sikerült kicsempésznie a rektoriból egy másolatot.
Mi csak ámulunk azon, hogy az Újszövetség tanszékvezető professzorának, a református egyetem keresztyén szellemiségét megtestesítő intézményi vezetőnek milyen sajátos véleménye van becsületről, erkölcsről, szakmai tisztaságról és a bűnösség kérdéséről. Bár nem is csodálkozunk annyira. Balla Péter valóban a Károli Egyetem mai szellemiségét és erköcsiségét testesíti meg. Csak azt vitatjuk, hogy ennek a felfogásnak köze volna a Szentíráshoz, amit rektorhelyettesünk nem átall annyiszor a szájára venni, akárcsak Jézus Krisztus nevét…
Gödöllői said
Szegény Mészáros István. Miért pont ezt a nevet kellett választania a csaló Mészáros Mártonnak? Most még a nagybátyját is meghurcolja a világ előtt. Egy ilyen ronda ügybe belekeverni! Mindenki azt fogja hinni, hogy a tisztes öreg is csaló.
Dunapataji said
Ejnye-ejnye Mészáros, hogy fajzottál ennyire el az apádtól? Pedig az milyen rendes ember volt! Megfordulna a sírjában, ha most látna. Egyik csalásból száguldasz a másikba, mert egy őrült nő hajszol, hogy mutogathasson téged akadémikusi körökben, mint valami véres kardot. Megőrül azért, hogy legyen egy doktoráltja, és belehajszol téged minden őrültségbe, pedig te féllábbal már a börtönben vagy. Elfelejtetted, hogy gyanúsított vagy egy bűnügyben?
sola scriptura said
Soha nem gondoltam volna, hogy az Újszövetség professzorára, nagytiszteletű (?) Balla Péter mb. rektorra illenek Pál apostol szavai: “Nyitott sír az ő torkuk, nyelvökkel álnokságot szólnak, áspiskígyó mérge van ajkaik alatt. Szájuk tele átkozódással és keserűséggel.” (Róm. 3. 13-14.)
Miért nem néz a lelkébe, Balla úr?
Így viselkedik, így ír egy keresztyén ember ádvent idején?
Azt kéri Szabó rektor úrtól, hogy bocsásson el egy felkészült kollégát, akii nyilvánosságra hozta az ön rokonának, Mészáros Mártonnak az ön beosztottjának, Hansági Ágnesnek a segítségével végrehajtott csalását?
Azt kéri a rektortól, hogy leplezzen el (!!!) egy bűncselekményt, amit a károlisok követtek el.
Ez a református egyetem erkölcsisége???
Ön egy bűnbanda feje, Balla úr!
ohrana said
Ennyire bután csalni, gyerekek!!! Seperc alatt lelepleztek benneteket. Miért nem kérdeztétek meg az orosz csekista, KGB-s, omonista hagyománnyal beható ismeretben levő Kun Miklóst, Kovács Árpádot vagy az IMO-s Hermannt, hogy kell ezt csinálni?
Aztán az eszelős mb. rektor, Balla még óbégat és “üzleti titkokról” karattyol!
Nem veszi észre a hülyéje, hogy ezzel csak olajat önt a tűzre.
Bezumnij durak.
Elbánó said
Ebben a levélben tényleg a “mi is így bánunk el” kitétel a legdöbbenetesebb.Stilárisan is, hiszen az “így járunk el”, “így kezeljük” stb. kifejezések sokkal jobbak lettek volna. De nem, ez itt egy freudi elszólás! Egy vallási fanatikussal van dolgunk, a végén még oda is írja, hogy “Soli Deo gloria” – ez igaz, de mit tud ő erről?!
Teletömi a fejét a Szentírással, egy életen át azzal foglalkozik, de a lelkéig nem jut el. Ha valaki ismeri közületek személyesen Balla Pétert, beszéljen vele! Hagyja ott a rektorságot, az egyetemet, a görcsösen szorított pozíciókat, és vonuljon el, elmélkedjen. Itt az Ádvent, találjon utat Istenhez.
filológus said
Tökéleresen egyetértek: freudi elszólás az “elbánni”. Freud szerint elszólás, a Fehlleistung verbális fajtája akkor jön létre, ha az ösztönén (id, es) egy óvatlan pillanatban magához ragadja az uralmat a személyiség felnőtténje (ego, ich) fölött és csúfondárosan nyelvet ölt a szigorú normákat megtestesítő szülői én (superego,Überich)fölött.
És lássátok, halljátok, mi van az Újsz9vetség professzorának a lelke mélyén: gyilkos gyűlölet, bosszúvágy és minden más, csak éppen a SZERETET HIÁNYZIK.
De csodálkozhatunk ezen egy olyan intézményben, amelyben a bűncselekmények (zsarolás, kényszerítés, idegen szellemi tulajdon elsajátítása) BUSINESS AS USUAL.
Horváthballa said
Ezekben a stiláris fordulatokban, a lelke mékyén izzó gyűlöletben lehet felismerni a vallási fanatikust, Horváth János és Balla Péter azonosságát.
Pipeline said
Már megint szivárog! Pedig már mindenkit kirúgtunk, megbüntettünk, zárakat cseréltünk. De a falnak is füle van, szeme van. Hogy kerülnek ki innen jegyzőkönyvek, MAB-nak, rektoroknak írt hivatalos levelek? Balla Péter állítólag már a tapétát tépi a rektori hivatalban, poloskákat keresve…
ohrana said
Javasolnám neki a lanthátú székek huzatának felszedését, valamint a feje felett levő millókat érő holland kristálycsillár ÁTVILÁGÍTÁSÁT.
Hogy végre fény gyúljon a fejekben!
Szlovák spion said
A kristálycsillárt azt ne (oda rejtettük a kamerákat).
Family business said
Ki is védett Szegeden 2010. november 24-én?
A Szegedi Tudományegyetem szerint nem Mészáros Márton, hanem Mészáros István:
http://www.doktori.hu/index.php?menuid=122
Témavezetője nem Fried István – az Mészáros Mártoné volt. Emlékeztetőül: Mészáros Mártonnak egyrészt nem volt szabad védenie, mert még nem telt el a két év a károlis bukása óta, másrészt nem lehetett Kulcsár-Szabó-Hansági Ágnes sem a témavezetője mint közvetlen munkahelyi főnöke. Ezért aztán úgy volt, ahogy az egyik hozzászóló sejtette, vagy Mészáros Márton 72 éves nagybátyja ugrott le Szegedre védeni, vagy annak csecsemőkorú gyermeke. Az alább látható family fotón tehát vagy a bal szélen a hátsó sorban az ősz rövid hajú, szemüveges úriembernek, Hegedűs Gyöngyi és Hegedűs Zsu között, id. Mészáros Istvánnak gratulálhatunk a friss szegedi doktori fokozathoz, vagy a Zsu karjában tartott barna-khaki-fehér csíkos pulóveres csecsemőnek, ifj. Mészáros Istvánkának, a baloldal legszélén:
http://www.peterballa.eoldal.hu/fotoalbum/family-photos/karacs/original/162
Az ominózus levél szerzője, BALLA PÉTER, pedig a fotóalbum jobboldalának legszélén, peregrinus diáknak öltözve, kicsivel több hajjal, mint most, de ugyanazzal a hamisítatlan görcsös, mesterkélt mosollyal, mint mindig.
Family secret said
Akkor ez nemcsak Family business meg nemcsak Business secret, hanem Family secret, amibe ez a jó fej szegedi akárki belemancsolt.
Pistike said
Nem értem. Most akkor kinek a gyereke Mészáros Pistike? Mi úgy hallottuk, hogy Hansági tanárnő szülte Mészáros Mártonnak. De őket nem látom ezen a képen.
Family secret said
Akkor ezért tűnt el Hansági tanárnő a nyár óta! Feltűnő volt, hogy míg a múlt félévben folyton ott volt, ebben a félévben egyáltalán nem lehetett látni. Nagyon titkolták, hogy mi van vele. Azt hittük beteg, de ezek szerint csak terhes volt. Nem szégyen az, ha a gyerek a férjtől van 🙂
Pistike+Petike said
Szép ez a családi fotó: Bal szélen az egyik Hegedűs-vő, Mészáros István, jobb szélen a másik Hegedűs-vő, Balla Péter. És akkor most ki kaphja meg Szegeden a doktori diplomát? Ki az, aki védett 2010. november 24-én déli 12 órakor? Ki az, aki eljárásra jelentkezett? Ki írta (legalább részben) azt a szöveget, amelynek a címe “Protestantizmus és medialitás”? Az István is írt ugyanilyen szöveget, meg a Márton is? Bár tudjuk, hogy ez egy kollektíven írt szöveg, részben Korner Veronika írta, részben ismeretlen, idegen nyelvekhez is konyító szerzők. Amit a Mészárosok írtak, az nem túl számottevő. Minek a 72 éves bácsinak irodalomtudományi doktori diploma? Hobbiból? Vagy majd átíratja Márton nevű unokaöccsére? És Balla Petike asszisztál hozzá? Elmegy a hatóságokhoz tanúsítani, hogy az István az Márton és hogy a Márton az István?
Ezért a sötét családi bizniszért kell professzorokat Budapesten és Szegeden is kiirtani a szakmából?
Szegedi said
Kálvinistáknál ez így megy? Hegedűs püspök két veje kiosztat magának egy doktori fokozatot, aztán átírják az unokaöcs nevére? Ki csicskáztatja valójában a szegedi egyetemet?
Curious said
Ezt a csalást az állam elismeri? Mármint hogy a bukottak más néven kapjanak oklevelet? Vagyis, ha megbukom az Eltén mint Kiss Pista, átmegyek szegedre, mint Kiss Marci, és ott megkapom a diplomát?
réti pipitér said
Hát ahogy elnézem, Balla leginkább a Hegedűs család szekreciós mirigyei végtermékének látszik. Mindközönséges latinsággal: FECESnek.
Sapienti sat.
Pharisee said
Balla álnok, képmutató, hitetlen karrierista, aki hazudik, rágalmaz és üldözi – nem a bűnt, hanem – a bűnüldözőket. Kiérdemelné a bűnüldözők üldözője címet.
Szenátus said
Sok jel mutat arra, hogy ezt a levelet nem Balla írta, hanem csak aláírta. Aláíratták vele, mint sok másik levelet. Nem akarom védeni, mert nem érdemli meg, de ennyire kretén nem lehet. Ezt a szöveget inkább Kovács Barnabás fogalmazta. Balla nem a maga ura. Korábban Szabó András diktált neki, azért tette tönkre a bölcsészkart, meg Kovács Barnabás, ezért ment tönkre a Jogi Kar. Balla talán nem annyira gonosz, mint amilyennek látszik. Őt is csicskáztatják. Sőt, őt igazán. Megsajnálnátok, ha látnátok, mit művel vele a szenátusban Sepsi és Kovács.
Korifeus said
Az is lehet, hogy Sepsi írta és íratta alá Ballával. Mert valaki ezt ki is juttatta, olyan valaki, aki nagyon belső ember, és aki két legyet akart ütni egycsapásra. Megfenyegetni a szegedi rektort, és lejáratni Ballát. Sepsinek nagyon elege van Ballából, már jó ideje keresi az utódját…
Szkeptikus said
Jó szöveg, nem ő írta, csak aláírta. Azért csak tudja, mit ír alá? Vagy még azt sem? Bianco csekket töltettek ki vele?
Pistike said
Anyuci már szenilis. Itt ugyanis Marcikának hív, pedig én már Pistike vagyok:
http://kreirtudphd.weboldala.net/?Hallgat%F3k
Tessenek már neki szólni, hogy javítson ki. Milyen Anyuci az, aki még a gyereke nevét se bírja megjegyezni?
Névzavar said
Pistike, mit vársz egy olyan anyától, aki még a saját nevét se tudja? Csak azt tudja magáról, hogy Ágnes. De azt, hogy Hansági vagy Kulcsár-Szabó, azt már nem. Ha még a saját nevét se képes megmondani, akkor hogy tudná a gyerekéét?
Ödön papa said
Én, Kulcsár-Szabó Ödön,támogatom menyem, Hansági Ágota és szeretője, Mészáros Rinaldó összes üzelmeit. Mindent elintézek, elsimítok, kitaposok, lezsírozok. A cél: egy unoka! Hátha végre összejön így, szegről-végről. Az persze fontos, hogy a vér szerinti apa ne legyen bunkó, vagy legalábbis egy PhD-val igazoljon valami hasonlót. Hát ez itten az összefüggés. Ha már a génjeimet nem, legalább a nevemet továbbadhatom. Ütyülü-pütyülü, Ödönke!
Ágota said
Kriszta már rég megmondta nekem, hogy ne tömjem magam hormonokkal, hanem cseréljem le a férjet. De én a férjem nevéből élek!
réti pipitér said
Én mondjuk azt se értem, mitől értene az IMO-s Hermannak Elfriede Jelinekhez? Ezt tanították neki Moszkvában?
De bocs, ő a Kulcsár-Szabó klán eunuchja. A nagy álkanosságával csak kasztrált voltát próbálja leplezni.
MAB-illetékes said
Ezt meg fogják majd tőle kérdezni, ha tényleg arra a pofátlanságra ragadtatja magát, hogy a lopott, nem általa kiírt témával, és a lopott doktorandusszal megpróbálja magát és zsákmányát valahol megvédeni. Könnyen lehet, hogy bírósági ügy lesz a vége.
petruska said
Elnézést, én még mindig Petrőczi témavezetésénél ragadtam le. Hogyan tudja Petrőczi megítélni Balassi orosz fordításainak minőségét, amikor nem tudott Heidelbergben az orosz zöldségestől petrezselymet kérni?
Amikor nálunk falják a Szabóval a slambucot abáltszalonnával?
Én, becsületes zöldségként, MAGYAROSÍTSAK PETREZSELYEMRE, hogy Petrőczi professzorasszony is megértse a nevemet???
Joszif Brodszkij said
Kak tyebjé nye sztidno, Évi, még azt se tudod, hogy mondják oroszul a petrezselymet és irkálsz az én orosz nyelvű műveimről, sőt kijavítod őket, beleviszed, úgymond, a “női perspektívát”. A te perspektívád legfeljebb a műveletlen tehén KOROVA szempontja lehet.
Azt írod rólam, hogy nekem milyen jó volt a hatvanas években a világvárosi levegőjű, művelt Leningrádban!!!
Nem tudod még azt sem, hogy engem, Ahmatova tanítványát MUNKATÁBORBA HURCOLTAK 1964-ben????
Nem is írok neked többet, BEZGRAMOTNAJA DÚRA!
Mivel úgyse értesz oroszul, megmondom magyarul: egy ordenáré, MŰVELETLEN HÜLYE vagy!
Joszif
bóvli said
A HVG épp ma közölt egy cikket hamis diplomákról:
http://hvg.hu/karrier/20101209_hamis_diplomak_csalo_botrany#utm_source=hvg_karrier&utm_medium=email&utm_campaign=newsletter2010_12_09&utm_content=normal
A Mészáros család dúsgazdag. Több milliárdot tettek zsebre a gödöllői líceumi alapítványi pénzből. Annakidején a Népszabadság foglalkozott velük (kb. 3 éve). Aztán a milliárdos csalást az APEHnél Kiss Csongor elintézte, nevetséges 50.000 Ft-ra büntették a Mészárosokat. Ha az APEH-ot meg tudták venni, akkor a Szegedi Egyetemet is meg tudják.
Legfeljebb Szeged a második legjobb magyar egyetemi helyről átkerül a bóvli kategóriájába.
APEH said
Kis Csongor Áron, APEH igazgatói tanácsadó, Északpesti Egyházmegye Vác-Felsőváros
http://www.reformatus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=10002&Itemid=353&lang=hu
Gondoskodik róla, hogy a Református Egyetem pénzügyei el se jussanak az ellenőrzésig, még időben kiemeli az anyagot.
Secretary said
Úgy hallottam, hogy a levelet Balla végülis nem küldte el hivatalosan Szegedre, mert miután felkerült a blogra, kínos lett neki. Állítólag már azt is tagadja, hogy el akarta volna küldeni. Szerinte csak egy piszkozat volt, ami véletlenül keveredett a postázóba.
Tiszai csönd said
Ez biztos nem igaz, mert faxon tegnap átjött, pecséttel és aláírással, de erről nem mondhatok többet, mert a kollégáimat nem akarom bajba sodorni, és őszintén szólva a saját bőrömet is féltem.
animus said
A rendőrség szerint 3 évet kaphatnak a diplomacsalók.
És mennyit kap Mészáros István/Márton, valamint Kulcsár-Szabó/Hansági Ágnes a PhD fokozat tudatos megtévesztéssel való megszerzéséért???
A Balla-féle levelet nem értem.
Tényleg ennyire barom lenne???
Vagy barom + megvezették, hogy kitörjék a nyakát.
Valahogy ez utóbbi tűnik a legvalószínűbbnek.
Judge said
Ők visszaesőként sokat, de a szegedi egyetemet is felelősségre vonják okirathamisításért. Ilyen Burundiban sincs, hogy a törvényeket hamis névvel játsszák ki.
Szerintem Balla tényleg ennyire barom, hogy kitelik tőle ekkora baromzat. De ebben az esetben azt hiszem, arról van szó, hogy már nagyon félre akarják állítani, és országvilág előtt hülyét csinálnak belőle azok, akik eddig csak a Szenátusban mosták fel vele a padlót.
Dr. Cat said
Magas esztétikai és erkölcsi érzékként megáldott lényként csak azt kívánom megkérdezni: hogyan lehetnek ennyire feneketlenül buták és aljasok ezek a professzorok, docensek meg egyéb egyetemi oktatók. A külsejük pedig egy kultúrsokk.
Csak azt kérdezem még: ki itten az állat???
Secretary said
A levelet tuti, hogy Balla írta, Sepsi és Barnaby ennél okosabbak. Felismerni Balla körülményeskedő fordulatait. Nagy marhaság volt ezt a tehetségtelen, kisstílű bürokratát a rektori székbe ültetni. Teljesen lejáratja a Károlit. Már eddig is mindenki rajtunk röhögött, de most aztán halálra röhögik maguka: ha ilyen nálunk a legelső ember, akkor milyen lehet a többi? – kérdezik.
soli deo gloria said
Nem szégyelli magát a Károli vezetősége? Okirathamisítással, csalással, buta fenyegetőző levelekkel készülnek Urunk születésének ünnepére?
Ezzel vétenek a nyolcadik és a kilencedik parancsolat ellen, mivel
“lopásnak nevezi mindazt a gonosz cselekedetet és szándékot is, amely által felebarátunk tulajdonát erőszakkal, akár jogosság látszata alatt magunkhoz akarjuk ragadni…” (Heidelbergi Káté XLII.)
“…törvényes és minden eljárásomban az igazságot szeressem, őszintén kimondjam és megvalljam.” (Heidelbergi Káté XLIII.)
Ezen szent parancsalatok ellen vétkezik Mészáros Márton és Hansági Ágnes.
És a Károli mb. rektora, a teológiaprofesszor Balla Péter ZSAROLJA A SZEGEDI EGYETEM REKTORÁT annak érdekében, hogy eltusolják a csalást, sátáni cinizmussal “üzleti titokra” hivatkozva.
Nem féltek a Teremtőtől, Balla, Mészáros és a többiek?
Vagy a világi hatóságoktól?
Édi said
Hát nem édi? Milyen cuki pofa ez a Balla Péter! Milyen finoman “üzleti titoknak” nevezi az unokaöccse csalását! Erre a csúnya dologra ilyen szép kifejezést találni. Nemhiába teológia professzor. Az imponál benne, hogy ilyen széplelkű és inteligens. Én csak az ilyenekre bukok. Aki nem tud ilyen szépeket mondani, azt le se fütyülöm.
Tansegg said
Ritka rohadék a rektorotok (milyen szép alliteráció). Ilyenek a szentfazekak? Jó hogy én egy állami egyetemre járok.
Pharisee said
Balla Jézus Krisztus nevében “bánik el” a leleplezőkkel? És Jézus Krisztus nevében rúg ki és rúgat ki másokkal becsületes embereket? Akkor minek járt a teológiára? A Szentírás szelleme nyilvánvalóan hidegen hagyta.
Tiszai csönd said
Tegnap délután a szenátusi ülésünkön is szóba került az adatbázis meghamisítása. Persze elírásról meg tévedésről beszélnek, ennek ellenére úgy hagyták. Pál Jóska sokat lobbizott Mészárosért – ezt kapta KSZE-től parancsba, meg már előtte is gyűjtötte a híveket Szabó Gábor I ellen, így van bizonyos bázisa…
ancilla said
Meddig folyik még a Károlin az okirathamisítás, zsarolás és egyéb törvényellenes cselekedetek sora?
Rector said
Amíg Ballát, Szabót és Kulcsár-Szabó Ágnest le nem csukják csalásért, okirathamisításért, hivatali visszaélésért, zsarolásért, fenyegetésért, kényszerítésért, hűtlen kezelésért.
Judge said
Ezen már többen dolgoznak.
Julcsi said
Hansági tanárnőtől kérdezzük:
Kedves Tanárnő,
hogy van újszülött kisfia, Mészáros Pistike? Látjuk, fent van a különböző adatbázisokban, szorosan kötődve édesanyjához, a tanárnőhöz. Reméljük, be tetszik hozni a kis újszülöttet az egyetemre, hogy megismerhessük a kis zsenit, aki világra kötte napján máris ledoktorált. Csinálnánk egy fotót a tanárnőről és Pistikéről, és beküldenénk a Guiness rekorodok könyvébe, mint a garantáltan legfiatalabb PhD-t.
Csókoljuk tanárnőt és Pistikét,
károlis hallgatók
Docens said
Őszintén szólva nem értem, hogy egy ilyen régi, patinás egyetem hogyan állíthat ki fikív névre doktori diplomát. Azt meg aztán még kevésbé, hogy egy tavaly máshol megbukott jelöltnek hogyn állíthat ki doktori diplomát.
Meg tudná ezt valaki az illetékesek közül magyarázni?
animus said
Nem olyan régi a szegedi egyetem, még száz éves sincs. Klebelsberg hozatta létre Trianon után, a határon túlra kerültek, pl. a kolozsvári egyetem pótlására. De szépen feljött, az egyetlen magyarországi Nobel díjas Szentgyörgyi dolgozott itt.
Rút folt lenne rövid, de dicsőséges történetén, ha itt doktoráltatnának valakit először álnéven.
IQ said
De nagy állat ez a Balla! A hülyeségénél csak az aljassága nagyobb.
Balázs Miska dicsőségtáblája said
Én, Balázs Mihály, jelentem, nálam nagyobb gané nincs Szegeden, de talán az országban sem. Kicseréltem Mártont Istvánra, Friedet Hanságira, a többit úgy hagytam, és visszamenőleg meghívtam mindenkit nemlétező Mészáros István doktori értekezésének vitájára:
http://www.doktori.hu/index.php?menuid=193&vid=6259
MAB-ha-ha-ha
Tehettek egy szívességet! A Mészáros-família már jól megfizetett!
tudományos kutató said
Láttuk, láttuk!
De látta ezt Bazsa György, László János és a MAB többi illetékese is?
Pellinore said
Kollegak,
Hat ez hajmsereszot! Ez ugyanaz a tipusu eset (egy doktori vedes “uzleti titoknak” valo nyilvanitasa), mint amikor Boros Janos (MTA Fil Int igazgato) szolgalati titoknak minositett egy intezeti tanacsi jegyzokonyvet. Az illetoknek minimalis allampolgarsagi ismeretei hianyoznak pl. az “uzlet” illetve a “szolgalati titok” jogi fogalmara vonatkozoan.
Micsoda megnyugvas, hogy intellektualisan ennyire felkeszult urak vannak fontos dontesi pozicioban!
Szep jovo ele nezunk.
Inkabb vadaszom az Egyszarvura tovabb.
Family secret said
Csak nem Afrikában vagy? De jó neked.
Te az Egyszarvúra vadászol, míg mi itt Ballára kell, hogy vadásszunk. Rémes, hogy ilyen ostoba és amorális figura reprezentálja az egyetemünket. Ráadásul amit itt fedez, az nemcsak üzleti titok, hanem családi titok is, mert ezek a csaló Mészárosok, az István meg a Márton a sógorai.
Bloggerjogász said
Ez pedig közérdekű bejelentő (Szegedi Kolléga) üldözésére való nyílt felbujtás, ami megint egy újabb bűncselekmény.
Business secret said
Az egyetemek legmocskosabbikán Balla Péter mb. rektor kihirdette, hogy a csalással szerzett dicsőség az egyetem érdekét szolgálja, azaz dícséretes és jutalmazandó cselekedet. Következésképp akik leleplezik a csalókat, azok árulók, akik ellen statáriumot álltíott fel, azonnali ítélettel és kivégzéssel. Mindezt persze a legnagyobb (üzleti) titokban.
Statárium said
Egyetemünk gazdasági érdeke megkívánja a bűncselekményeket. Akik ezeket elkövetik, azok hősök. Akiknek meg eljár a pofája, azokat “üzleti titok” kiszivárogtatásáért főbe lövetem.
Bloggerjogász said
A nyilvánosságot ma már nem lehet kizárni. Nagyon sötét módszerekkel dolgozott dr. Takács és Balla, nemcsak hamis tanúkkal és okiratokkal, hanem illegális felvételekkel. Állítólag bekamerázták és bepoloskázták felperes dolgozószobáját, és folyamatosan megfigyelték: kikkel beszél, mit mond stb. Mivel ott hallgatók is megfordultak, meg más kollégák is, az ő személyiségi jogaik is durván sérültek. Ennek ki kell derülnie a bírósági iratokból, amelyeket fel lehet és fel is kell tenni a netre, különösen, ha a közönég nem lehetett jelen. Minél sötétebb egy ügy, annál szélesebb nyilvánosság kell.
Business secret said
Ez a “business secret” Balla szavajárása. Nem is titkolja, hogy életfilozófiűája szerint a bűncselekményeket nem feltárni, hanem eltitkolni kell. Ez a Balla egy született bűnpártoló. Mivel ő a rektor, érthető, miért van tele a Károli bűnözőkkel. Balla Péter nemcsak saját belső növesztésű bűnözőit védi (Mészáros, Hansági, Szabó, Petrőczi), haenm máshol lebukottaknak is menedékjogot ad (Pethő Sándor, aki még mindig professzor a Károlin és még mindig a teológiai kar dékánhelyettese). És az is érthető, hogy ez a bűnpártoló tűzzel-vassal irtja a bűnfeltárókat. Nem véletlenül állapította meg Shaitana a 168 órában (Fantomprofesszor, 2011. február 5), hogy csak a tisztességeseknek van félnivalójuk, a bűnözők élik világukat továbbra is a Károlin.
Pharisée said
“üzleti titok”-ra hivatkozva záratta ki a nyilvánosságot egy munkaügyi perről. Ez a lepel minden bűncselekményre Ballánál. És ezt beveszik. Meg kellene magyarázni a bíráknak, mit jelent Balla Péter számára az üzleti titok: “Ha látod, hogy valaki közülünk bűnözik, fogd be a pofád!” Ezt mondta szegény Bolyki Jánosnak is, amikor elmondta az igazat Pethőről a 168 órának. Milyen üzleti titok lehet egy jogellenes felmondásban? Jóvátehetetlen kár, hogy nem közönség előtt tette ez a képmutató a “tanúvallomását”.