Szerző: MarciPista
Az előző posztban bemutattuk Balla Pétert, a Károli Egyetem hitéleti rektorhelyettesét, az okirathamisító papot, aki Földi László III/I-es komcsi titkosszolgálati főnökkel kreáltatott kirúgási ürügyet H.G. professzor ellen. Ennek közismert oka az volt, hogy H.G. a doktori iskola elnökeként nem írta alá Balla Péter sógora, Mészáros Márton PhD-oklevelét, minthogy azt disszertáció nélkül, kvázi “alanyi jogon“, Balla Péter rektorhelyettes rokonaként igényelte. H.G. ragaszkodott hozzá, hogy írja meg a disszertációt. Mészáros Márton a lebukás után Mészáros Istvánként jelentkezett be a Szegedi Egyetemre, ahol Pál József és Jakab Éva segítségével másodszor is összecsalt magának egy PhD-fokozatot. A keresztnevét a másodszori nekifutásnál muszáj volt meghamisítania, mert különben a rendszer kiszűrte volna mint notórius csalót. Pál József és Jakab Éva egy pszeudo-eljárás keretében, melyhez a szerencsétlen, bamba Klukovics Lajost is felhasználták, kiállíttatott a Szegedi Egyetemmel egy oklevelet immár a Pistából újra Marcira változott csaló nevére.
A Balla – Mészáros – Szabó – Petrőczi által végrehajtott orbitális PhD-csalás 2010-ben bedöntötte a Károli Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának addigi egyetlen Doktori Iskoláját. Mészáros MarciPista a dupla csalással szerzett fokozattal továbbra is oktat a Károli Egyetemen. 12 év elteltével találtunk róla egy felvételt, amely 2021. április 23-án készült az inárcsi Zrumeczky Dezső művelődési házban. Érdemes megnézni ezt a figurát, aki miatt Balla Péter akkori rektori teendőkkel megbízott rektorhelyettes (ez volt a hivatalos címe) és a kollégáit módszeresen feljelentő és kirúgató nagyon sötét rágalmazó bajnok, Szabó András akkori dékán beáldozta a Doktori Iskolát.
A felvétel minden szónál ékesebben bizonyítja, hogy a PhD-csaló MarciPista az azóta eltelt bő évtizedben se okosabb, se becsületesebb nem lett. Az önismerete se fejlődött egy kummányit se. Változatlanul félreismeri magát. Az alábbi felvételen egy hájfejű, kopasz, őszülő borostájú bohócot látunk, aki egyetemi irodalom-oktatóként perceken át vakerál valamit, aminek se füle, se farka. Egyszerűen semmit nem mond. Zavartan dobálja és piszkálja magát, idétlenül tekereg egy ülő alkamatosságon, és valami olyasmit motyog, hogy kortárs irodalom, meg hogy olvassunk kortárs irodalmat. De hogy miért, és pontosan mit ebből a definiátlatlan és parttalan halmazból, az nem derül ki. Ezen az egy rövid mondaton kívül, amit eszelősen és izegve-mozogva ismételget, semmit se lehet érteni. A video mindent elmond erről az ócska kis szélhámosról, aki miatt Doktori Iskolát zártak be, és embereket rúgtak ki. Mentsétek el, mert leleplező kordokumentum a református Egyetem mélységes nívótlanságáról és erkölcstelenségéről. Vélhetően nem sokáig lesz fent a neten, mert a tekergő-vihogó ostoba hájpacni le fogja töröltetni. Egy valamit azonban értékelünk ebben a szörnyűséges videóban: azt, hogy a PhD-csaló doktori címe zárójelbe van téve. Bár az idézőjel talán még pontosabb utalás lenne a nem kiérdemelt, hanem összecsalt fokozatra. Aki látja és hallja ezt az idiótát, az rögtön megérti, hogy a tudományos fokozat ezzel a jelenséggel összekapcsolva csak gúny lehet, a cím megcsúfolása.